1p
A tőzsdei hangulatot valamelyest el tudta rontani Ben Bernanke, a forint azonban egy apró csuklással tudomásul vette, hogy nem jön a QE3. Az OTP bő 2 százalékot veszített ma értékéből, a magyar deviza viszont az euró komolyabb esése ellenére is erősödni tudott, miközben a magyar CDS-árazás is csökkent, hála az IMF-tárgyalásoknak.

Kis forgalom, kis plusz a tőzsdén

Ben Bernanke, a Fed elnöke mai szenátusi meghallgatásán nem jelentette be a sokak által titkon remélt újabb "mennyiségi enyhítési" programot, azaz a QE3-at - ez az egész nap pluszban mozgó BUX-indexet délután majdnem a negatív tartományba lökte, végül azonban 0,32 százalékos emelkedéssel, 17 275 ponton fejezte be a keddi kereskedést a hazai tőzsdeindex.

A vezető részvények közül leginkább az OTP itta meg a levét a túlzott várakozásokat lehűtő Bernanke-beszédnek, a bankpapír zárásra 2,3 százalékot veszített tegnapi értékéből. A Mol és a Magyar Telekom közel 2 százalékkal erősödött, az Egis papírjai 0,6 százalékkal érnek többet, mint hétfőn.

A kicsik közül a Futuraqua papírjainak jót tett a cég bejelentése a víztőzsde indításáról, a részvény 8,8 százalékot erősödött. Az E-Star ma a harmadik legjobban teljesító papír volt a tőzsdén plusz 3,7 százalékkal.

A piaci forgalom - ahogy az utóbbi időben megszokhattuk - rendkívül alacsony volt, a 4,6 milliárdos összforgalomból 3,5 milliárdot az OTP papírok hoztak, a maradékon osztoztak a többiek.

Jó hangulatban erősödött a forint - az IMF legyőzte Bernanke-t

A forint egész nap jó hangulatú kereskedésben erősödött az IMF-fel folytatott tárgyalások első napján. Bár az erősödés mértéke nem jelentős, szembetűnő, hogy a Bernanke beszédét követő euró-esést (lásd cikkünket >>) kisebb csuklással átvészelte a magyar deviza, az euró jegyzése délután fél 6 körül 286,5 forinton állt, nem messze a napi csúcsot jelentő 286,15 körüli szintektől.

A délelőtti állampapír-aukción közel négyszeres túljegyzés mellett, 15 milliárd forinttal a meghirdetett összeg felett értékesített 3 hónapos diszkont kincstárjegyet az Államadósság Kezelő Központ. Nyolc hónap óta először 7 százalék alá esett az átlaghozam.

A rovat támogatója a 4iG

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 16785 16630 16890 +1,11% 16780 16785 1 754 683 220 HUF 2024-03-28 15:16:42
MOL 2974 2938 2974 +1,85% 2970 2972 698 317 986 HUF 2024-03-28 15:15:55
MTELEKOM 899 890 900 +1,01% 898 899 113 290 119 HUF 2024-03-28 15:16:09
RICHTER 9295 9280 9375 +0,32% 9300 9330 1 168 814 760 HUF 2024-03-28 15:15:01
OPUS 400 397 403 -0,12% 400 401 9 551 441 HUF 2024-03-28 15:14:44
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Komoly céláremelés a Molra, durván shortolják a Redditet
Eidenpenz József | 2024. március 28. 12:16
Jó a hangulat a tőzsdéken, sorban dőlnek a rekordok, és végre megmozdult a BUX index is. A forint némileg gyengül, rekordot döntött az arany. Szép osztalék jöhet a Moltól jövőre is. Durván shortolják a Redditet, szuperintelligencia-óriást építenének a blokkláncon.
Részvény / Deviza / Áru Egy félmosolyra lehet elég, amit a forint csinál csütörtökön
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 07:27
Így kezdte a napot a forint.
Részvény / Deviza / Áru Igen, jól látja! Erősödött a forint, nem is kicsit
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 18:21
Erősödött a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben szerda estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru Nem bírt megállni a lejtőn az OTP
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 17:24
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 175,08 pontos, 0,27 százalékos csökkenéssel, 64 830,30 ponton zárt szerdán.
Részvény / Deviza / Áru Megnyugodott a forint, Trump újra dollármilliárdos lett
Eidenpenz József | 2024. március 27. 12:25
A keddi kamatdöntés óta lassan erősödő pályára állt a forint, már 395 alatt mozog az euró. A további kamatcsökkentések mértéke azonban bizonytalan. A BUX-ot főleg a Mol húzza, lassul a Tesla-rivális. Így lett Trumpból dollármilliárdos – papíron. Óriásit buktak a kriptószektikusok.
Részvény / Deviza / Áru Itt a meglepetés az euró árfolyamában!
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 07:59
Szinte nem változott a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben az előző esti jegyzéséhez képest szerda reggelre a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru Egy hangfelvétel, egy kamatdöntés: ezt nézze, mi történt a forinttal!
Privátbankár.hu | 2024. március 26. 18:16
Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben kedden kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
Részvény / Deviza / Áru Unalmas nap van a pesti börze mögött
Privátbankár.hu | 2024. március 26. 17:32
A kamatdöntés sem mozgatta meg a tőzsdét, átlagos volt a forgalom. 
Részvény / Deviza / Áru Az igazi tőzsdesztori a háború, de húsvéti kakaóválság is kitört
Eidenpenz József | 2024. március 26. 12:10
A tőzsdék enyhén optimisták, szárnyalnak viszont a hadiipari részvények. A BUX szerény emelkedését most a Richter húzza, az OTP lemaradó, a forint pedig kissé erősödött a kamatdöntés előtt. Megvan, miért mehetett új csúcsra a DAX. Egekben a kakaó ára, egy szakértő igazságot szolgáltat a bitcoinnak.
Részvény / Deviza / Áru Jó estéje lesz, ha meglátja, mi a helyzet a forinttal
Privátbankár.hu | 2024. március 25. 19:12
Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben hétfőn kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG