3p

Mit remélt Magyarország az EU-tagságtól és mi lett mindebből 20 év alatt?
Devizahitelezés, euróbevezetés, uniós pénzek, kilátások - online Klasszis Klubtalálkozó élőben Medgyessy Péterrel!

Vegyen részt és kérdezzen Ön is Magyarország korábbi miniszterelnökétől!

2024. április 22. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

A hétfői optimizmus után megint lekonyult a hangulat az európai tőzsdéken, elsősorban az olaj miatt. A BUX index is beállt a sorba, de négy nagy részvénytársaságunk közül csak egynek esett az árfolyama, igaz, annak alaposan. A forint a kamatdöntés után kezdetben stabil volt, majd gyengült az euróhoz képest. Holnap két fontos gyorsjelentés is jöhet.
(Fotó: Wikimedia Commons)

Megint elsősorban az olaj árának esésével magyarázzák a részvénypiacok rossz hangulatát, a fekete nyersanyag kezdetben csak egy százalék körüli mínuszban volt. Később azonban négy-öt százalékos zuhanásra váltott, miután a szaúdi és az iráni olajminiszterek is nyilatkoztak a nyilvánosság előtt, de az ég világon semmi olyat nem mondtak, ami termeléskorlátozásra vagy áremelkedésre utalt volna.

Az Ifo német üzleti bizalmi index ismét esett februárban, ugyanakkor reggel jó adat jött a német gazdasági növekedésről. A stabil gazdasági növekedésnek és a bővülő munkaerőpiacnak köszönhetően Németország a német újraegyesítés óta a legnagyobb költségvetési többletet érte el. A gazdaság növekszik, de a vállalatvezetők mégis aggódnak, főleg az iparban, főleg a feltörekvő országok lassulása miatt.

Változatlan kamat, enyhén gyengülő forint

Az index már harmadszor esett egymás után, ami eléggé nagy valószínűséggel a gazdaság visszaesésére enged következtetni. Az N-Tv.de szerint 2008 ősze óta nem volt ilyen rossz az Ifo-index alakulása.

Itthon a kamatdöntő MNB-ülés után nem változott az alapkamat, de ez nem meglepetés. Nem várható ugyanis, hogy az MNB az EKB március 10-i, valószínűleg igen fontos ülése előtt lépne. (Az EKB növelheti az értékpapír-vásárlásra fordított keretösszeget, de más könnyítések is elképzelhetőek tőle.)

Erősödik a dollár, gyengül a forint

A forint kezdetben alig változott, azután minimális gyengülést mutatott a hétfő estéhez képest. Az euró árfolyama 307,20 forintról 307,70-re ment fel. A dollár egyébként ismét erősödött kissé, délben 1,1 alatt is volt az euróhoz képest. Gyengült viszont a japán jennel szemben, a dollár/jen 113-ról majdnem 112-re süllyedt.

A BUX index 0,9 százalékkal esett, szinte kizárólag az OTP miatt, amely 2,4 százalékkal zuhant és ismét 6000 forint alá hanyatlott. A Mol és a Richter minimális mértékben, pár forinttal tudott emelkedni, a Magyar Telekom 1,2 százalékkal ment fel. Várhatóan holnap, azaz szerdán reggel teszi közzé gyorsjelentését a Mol, este pedig a Magyar Telekom.

Nem csak az OTP-t adták ma

Az európai tőzsdék átlagosan 1,5 százalékkal estek, ennyi volt az EuroStoxx 50 változása. Az E.On német energiaóriás és a francia Engie vitték a pálmát, de a vesztes oldalon állt számos bank is (például Deutsche Bank, Socgen), valamint autógyárak (Volkswagen, BWM) és más nyersanyagcégek (Total, Enel). Az USA tőzsdéi hat óra után egy százalék körüli mínuszban jártak.

A frankfurti tőzsde, a Deutsche Börse árfolyama 3,2 százalékkal emelkedett, miután felmerült, hogy egyesülne a londoni tőzsdével. Az ötlet egyébként távolról sem új, 2000-ben és 2004-2005-ben is meghiúsult már a két tőzsde összeolvadása.

Jelentés után esett a CIG

A CIG Pannónia gyorsjelentést tett közzé, ami után 1,9 százalékkal esett a részvény. A KBC Equitas szerint vegyes eredményekről számolt be. „A bruttó díjbevételek tovább csökkentek éves alapon, viszont az alapműködésről képet adó biztosítástechnikai eredmény jelentősen emelkedett. Összességében pedig az eddigi legnagyobb profitot érte el a társaság a teljes 2015-ös évben, igaz tavaly egyszeri negatív tételek is nehezítették a működést” – írja a cég hírlevele.

A rovat támogatója a 4iG

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 16940 16825 17025 -0,62% 0 0 6 974 318 185 HUF 2024-04-19 17:11:47
MOL 2960 2960 3024 -1,99% 0 0 1 727 464 518 HUF 2024-04-19 17:06:03
MTELEKOM 927 920 927 +0,54% 0 0 295 619 891 HUF 2024-04-19 17:05:19
RICHTER 8855 8805 9000 -1,06% 0 0 1 916 017 780 HUF 2024-04-19 17:09:50
OPUS 395 390 400 -0,88% 0 0 89 919 659 HUF 2024-04-19 17:05:04
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Pénzeső: váratlanul nagy osztalék juthat egyes részvényeseknek
Privátbankár.hu | 2024. április 19. 19:24
Az Alteo rendkívüli osztalékot fizet.
Részvény / Deviza / Áru Megerősödött a forint? Nézzen rá az árfolyamra!
Privátbankár.hu | 2024. április 19. 18:32
Erősödött pénteken a forint a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest, de gyengébben fejezte be a hetet a hétfői kezdésnél.
Részvény / Deviza / Áru Nem sok oka volt az örömre a budapesti befektetőknek
Privátbankár.hu | 2024. április 19. 17:45
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 629,35 pontos, 0,96 százalékos csökkenéssel 65 045,06 ponton zárt pénteken.
Részvény / Deviza / Áru Kulcsfontosságúvá vált az aranytartalék az elmúlt években?
Privátbankár.hu | 2024. április 19. 14:46
Az elmúlt időszakban ismét a figyelem középpontjába került az arany, mint jegybanki tartalékeszköz, a stabilitás szimbóluma. Veres István Attila a Magyar Nemzeti Bank szakcikkében mutatta be az utóbbi évek aranypiaci folyamatait, legfontosabb trendjeit, valamit az MNB aranytartalékának több lépésben történő növelését.
Részvény / Deviza / Áru Eltitkol valamit a Netflix, kamatcsökkentés helyett kamatemelés jöhet
Eidenpenz József | 2024. április 19. 12:18
Rossz a hangulat a tőzsdéken az izraeli válaszcsapás után, de volt rosszabb is a hajnali órákban. A frissebb hírek nyomán megnyugodott többek között a kőolaj, az arany, a bitcoin és az euró/forint árfolyam is, de békéről még nincsen szó. A Netflix azért esett, mert titkosítani kívánja az előfizetők számát, Kína pedig visszavág az USA-nak.
Részvény / Deviza / Áru Legyen erős, ha a forint-euró párharcra néz!
Privátbankár.hu | 2024. április 19. 07:43
A forint veszített értékéből a nemzetközi devizapiacon ma reggel, a tegnap esti árfolyamokhoz képest.
Részvény / Deviza / Áru Csütörtököt mondott a forint
Privátbankár.hu | 2024. április 18. 18:33
Gyengült csütörtökön a forint a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon, az euró és a svájci frank ellenében 0,4 százalékkal, a dollárral szemben 0,6 százalékkal.
Részvény / Deviza / Áru Sötét felhők árnyékolták be a tőzsde egét
Privátbankár.hu | 2024. április 18. 17:31
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 441,01 pontos, 0,67 százalékos csökkenéssel, 65 674,41 ponton zárt csütörtökön.
Részvény / Deviza / Áru Visszalökték az erősödő devizánkat, vészesen emelkedik egy kulcsfontosságú fém ára
Eidenpenz József | 2024. április 18. 12:12
A tőzsdéken enyhe optimizmus látható, a Netflix gyorsjelentésére várnak. Kivéve Budapesten, ahol főleg az OTP a visszahúzó erő. Az amerikaiak lépései nyomán tovább drágult a réz, a gyengülő dollár is segít a nyersanyagoknak és a forintnak. A bitcoin 60 ezer dollár is volt, de visszapattant onnét.
Részvény / Deviza / Áru Ámulni fog, ha meglátja, hogyan alakult a forint árfolyama!
Privátbankár.hu | 2024. április 18. 07:51
Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben csütörtök reggel a szerda kora esti jegyzésekhez képest a nemzetközi bankközi devizapiacon.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG