2p
A tragikus kimenetelű brit népszavazást követő két tőzsdenap vég nélküli zuhanása után ma megpróbálkoznak az emelkedéssel az európai piacok, ugyanezt teszi a hazai börze is. Amerika tegnap még nagyot zuhant, a forint viszont ma már ugyancsak gyógyul. Az olaj piacán teljes a nyugalom, az arany is stabilan 1300 dollár felett.

Miután a hétvégén csak fokozódott az a káosz, amibe Nagy-Britannia került a népszavazás által, tegnap még vég nélkül zuhantak a részvényárak, és immár második napja Amerikában is. Az S&P 500 index közel két százalékos eséssel átrobogott a 200 napos mozgóátlagon, március óta először, és 2000 ponton zárt. A Nasdaq 2,5 százalékkal került lejjebb, 4600 pontig.

S&P 500

Európa ma tesz egy kísérletet a feltápászkodásra: legtöbbet, 4 százalékot az olasz börze emelkedik, ami érthető is, miután az előző két nap összesen 20 százalékot veszített értékéből. A DAX 2,5 százalékot javul, így 9500 ponton áll, és a többi fő index is nagyjából ekkora erősödést mutat.

A BUX közel 2 százalékkal van feljebb 25 860 ponton, a húzóerő az OTP és a Mol 2-2 százalékkal, értékük 6300 illetve 16 300 forint. A Richter és a Telekom 1-1 százalékkal vannak feljebb.

A forint is próbálja kiheverni az elmúlt napokban elszenvedett károkat, a tegnapi 318 fölötti értékkel szemben ma 316,50 az euróval szemben. Megnyugtató akkor lenne a helyzet, ha visszatérni a 310-315 közti sávba.

A font továbbra is gyengélkedik mind a dollárral, mind az euróval szemben, utóbbiból most 1,20-at lehet kapni egy fontért, míg múlt csütörtökön még 1,31-et.

Angol font/euró

Az olaj piaca csendes, a két fő típus 28 dollár körül mozog. Lezajlott, a nagy zuhanás 100-ról 25 dollárig, onnan a nagy korrekció 50-ig, és most a piac úgy tűnik, egyensúlyba jutott.

A rovat támogatója a 4iG

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 16800 16630 16890 +1,20% 0 0 4 551 385 505 HUF 2024-03-28 17:05:47
MOL 2960 2938 2980 +1,37% 0 0 1 844 664 804 HUF 2024-03-28 17:13:02
MTELEKOM 897 890 900 +0,79% 0 0 354 788 481 HUF 2024-03-28 17:05:47
RICHTER 9260 9260 9375 -0,05% 0 0 2 543 442 235 HUF 2024-03-28 17:09:18
OPUS 403 397 403 +0,50% 0 0 59 002 521 HUF 2024-03-28 17:09:51
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Lenyomta a pesti tőzsde Európát csütörtökön
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 19:31
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 554,3 pontos, 0,86 százalékos emelkedéssel, 65 384,60 ponton zárt csütörtökön.
Részvény / Deviza / Áru Mosolyogni fog, ha meglátja ezt a forintárfolyamot
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 19:01
Erősödött a héten a forint, ami jó hír. De pezsgőt azért ne bontson!
Részvény / Deviza / Áru Komoly céláremelés a Molra, durván shortolják a Redditet
Eidenpenz József | 2024. március 28. 12:16
Jó a hangulat a tőzsdéken, sorban dőlnek a rekordok, és végre megmozdult a BUX index is. A forint némileg gyengül, rekordot döntött az arany. Szép osztalék jöhet a Moltól jövőre is. Durván shortolják a Redditet, szuperintelligencia-óriást építenének a blokkláncon.
Részvény / Deviza / Áru Egy félmosolyra lehet elég, amit a forint csinál csütörtökön
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 07:27
Így kezdte a napot a forint.
Részvény / Deviza / Áru Igen, jól látja! Erősödött a forint, nem is kicsit
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 18:21
Erősödött a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben szerda estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru Nem bírt megállni a lejtőn az OTP
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 17:24
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 175,08 pontos, 0,27 százalékos csökkenéssel, 64 830,30 ponton zárt szerdán.
Részvény / Deviza / Áru Megnyugodott a forint, Trump újra dollármilliárdos lett
Eidenpenz József | 2024. március 27. 12:25
A keddi kamatdöntés óta lassan erősödő pályára állt a forint, már 395 alatt mozog az euró. A további kamatcsökkentések mértéke azonban bizonytalan. A BUX-ot főleg a Mol húzza, lassul a Tesla-rivális. Így lett Trumpból dollármilliárdos – papíron. Óriásit buktak a kriptószektikusok.
Részvény / Deviza / Áru Itt a meglepetés az euró árfolyamában!
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 07:59
Szinte nem változott a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben az előző esti jegyzéséhez képest szerda reggelre a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru Egy hangfelvétel, egy kamatdöntés: ezt nézze, mi történt a forinttal!
Privátbankár.hu | 2024. március 26. 18:16
Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben kedden kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
Részvény / Deviza / Áru Unalmas nap van a pesti börze mögött
Privátbankár.hu | 2024. március 26. 17:32
A kamatdöntés sem mozgatta meg a tőzsdét, átlagos volt a forgalom. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG