5p
A kecskeméti Közgazdász-vándorgyűlés egyik fontos témája volt a hazai tőzsde helyzete és kilátásai. A lehetséges tőzsdei bevezetések témakörét már pénteken áttekintettük, kérdés viszont még a reménybeli befektetők kiléte. Beleszerethet-e még a magyar lakosság, esetleg a fél világ a pesti börzébe?

A BÉT-ről beszélve gyakran emlegetjük és sírjuk vissza a 90-es éveket, amikor nagy állami cégek kerültek tőzsdére a privatizáció során, de rengeteg magáncég is jött, és hát a kárpótlási jegyes cseréknek is nagy szerepe volt a közönség érdeklődésének felkeltésében. Szembe kell néznünk viszont egy tényezővel, ami 20 év alatt teljesen megváltoztatta a világot, és ami miatt már sosem fogunk olyat látni, mint akkor.

Nem létezett más

Az 1990-es évek elején virradt fel a kapitalizmus, ahogy neveztük, a piacgazdaság Magyarországon, és ez természetesen a megtakarítások és befektetések rendszerét is érintette. A 80-as évek végéig az OTP, mint egyetlen lakossági bank által kínált kamat volt az egyetlen lehetőség, aztán a rendszerváltáskor a meglóduló inflációt és a kétszintű bankrendszer megjelenését a magas kamatok időszaka követte. A pénz gyorsan értéktelenedett, a lakossági befektetőknek küzdeniük kellett, ha nemhogy hozamot akartak elérni, de egyáltalán pénzük értékét valamelyest meg akarták óvni.

Némi tapasztalat tehát már kialakult, és ekkor jött a kárpótlási jegy, majd a tőzsdei privatizációk sorozata, megspékelve az 1996-ban indult páratlan tőzsdei emelkedéssel. Minden egyben volt a lakossági pénz tőzsdére vonzásához. Nagyon lényeges viszont, hogy ekkor a hazai befektetők számára csak a hazai lehetőségek voltak hozzáférhetők. Egyrészt nem volt internet, tehát kereskedni csak hús-vér brókereken, bankügyeket intézni pedig csak személyesen a bankfiókokban lehetett, ráadásul a jogszabályok szerint még léteztek tőkekorlátozások, tehát elvileg a magyar polgárok nem is fektethettek be korlátlanul külföldön.

Devizaspekuláns az egész világ

A hazai pénz így itthon maradt: a bankokon kívül államkötvényekbe és részvényekbe vándorolt. Aki kárpótlási jegyet kapott és nem adta el gyorsan, hogy pénzhez jusson, gyakran részt vett a részvénycserékben, így ismerkedett meg a tőzsde világával. Kecskeméten elhangzott, hogy az akkor szocializálódott, esetleg még a rendszerváltás spekulációiban részt vett nemzedék ma már nem megfelelő, új befektetői réteg kéne a BÉT-re. Csakhogy az akkoriak még ma is ránéznek a pesti börzére, és ha ésszerűnek tartják, vesznek a hazai papírokból, míg az újabb generációkat már egész más hatások érik.

Ma, ha valaki megnyit egy befektetésekkel foglalkozó internetes oldalt, elárasztják a hirdetések, miszerint X vagy Y havi ennyi meg ennyi eurót keres. Az ember figyelmét felkeltik, és máris egy online platformon találjuk magunkat, sőt egy telefonos applikáción, ahol adhatjuk-vehetjük a devizákat, és az említett új generáció tagjai közül sokan elhiszik, hogy ezen pénzt tudnak keresni. Legtöbbjüket egy idő után keserű csalódás éri, és ekkor el is fordulnak a befektetések világától. A reklámozók apró betűvel odaírják, hogy bukni is lehet, sőt még befektetett pénzénél többet is bukhat a tisztelt befektető, de arról nem világosítja őket fel senki, hogy ez nem befektetés, hanem egy olyan játék, mint a kaszinó, ahol igen kevesen nyernek, sokan buknak, de a bank, ezesetben a platform-üzemeltető mindig csak nyer.

Részvény is akad bőven

Ha azonban a normál részvénybefektetések világánál maradunk, akkor is ezerszer annyi lehetősége van ma a befektetőnek a világban, mint itthon. Egy megfelelő elektronikus kereskedési platformon vásárolhat részvényeket, de index-határidőket és opciókat is köthet. Ami a sztorikat illet, sokkal inkább felfigyel ma már az átlagos hazai befektető is az Apple, Facebook vagy Tesla jellegű történetekre, nem is beszélve a sok kisebb részvényről, vagy az európai papírokról. Ha pedig ahhoz van kedve, mazsolázhat ázsiai vagy bármilyen egyéb részvény között. Semmivel sem nehezebb megvenni, mint egy magyar papírt.

Egyedi esetek

Egy nemzetállami tőzsde még akkor szokott különösen meglódulni, ha valamiért az egész világ felfigyel rá, mindenki a kis ország néhány papírját akarja, hisz azok mennek gyorsan. Ennek legjellegzetesebb formáját a ciprusi piacon láttuk az ezredfordulón, ma már épp a globalizált kereskedés miatt kisebb az esélye egy ilyen kialakulásának. Legutóbb az egyik legnagyobb piacon, a kínain láttunk lufifújást és annak pukkadását. A magyar tőzsdén, anélkül, hogy a tőzsdék egy kisebb-nagyobb csoportján ne futna végig a vásárlási őrület, önmagában nem lesz ilyen tőzsdeláz.

Sosem megy le a nap

A nyugati országokban már a globalizáció előtt is sok befektető túllátott a határokon, és azt kereste, hol vannak a legjobb lehetőségek. Ezt legstílusosabban André Kostolany fogalmazta meg, még a brókereknek telefonálós időszakban: a tőzsdén sosem nyugszik le a nap. Amikor az egyik bezár, valahol már nyitva egy másik, és mire ott délután lesz, már egy újabb kontinensen hajnalodik, legalábbis hétköznapokon.

A rovat támogatója a 4iG

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 16800 16630 16890 +1,20% 0 0 4 551 385 505 HUF 2024-03-28 17:05:47
MOL 2960 2938 2980 +1,37% 0 0 1 844 664 804 HUF 2024-03-28 17:13:02
MTELEKOM 897 890 900 +0,79% 0 0 354 788 481 HUF 2024-03-28 17:05:47
RICHTER 9260 9260 9375 -0,05% 0 0 2 543 442 235 HUF 2024-03-28 17:09:18
OPUS 403 397 403 +0,50% 0 0 59 002 521 HUF 2024-03-28 17:09:51
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Lenyomta a pesti tőzsde Európát csütörtökön
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 19:31
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 554,3 pontos, 0,86 százalékos emelkedéssel, 65 384,60 ponton zárt csütörtökön.
Részvény / Deviza / Áru Mosolyogni fog, ha meglátja ezt a forintárfolyamot
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 19:01
Erősödött a héten a forint, ami jó hír. De pezsgőt azért ne bontson!
Részvény / Deviza / Áru Komoly céláremelés a Molra, durván shortolják a Redditet
Eidenpenz József | 2024. március 28. 12:16
Jó a hangulat a tőzsdéken, sorban dőlnek a rekordok, és végre megmozdult a BUX index is. A forint némileg gyengül, rekordot döntött az arany. Szép osztalék jöhet a Moltól jövőre is. Durván shortolják a Redditet, szuperintelligencia-óriást építenének a blokkláncon.
Részvény / Deviza / Áru Egy félmosolyra lehet elég, amit a forint csinál csütörtökön
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 07:27
Így kezdte a napot a forint.
Részvény / Deviza / Áru Igen, jól látja! Erősödött a forint, nem is kicsit
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 18:21
Erősödött a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben szerda estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru Nem bírt megállni a lejtőn az OTP
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 17:24
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 175,08 pontos, 0,27 százalékos csökkenéssel, 64 830,30 ponton zárt szerdán.
Részvény / Deviza / Áru Megnyugodott a forint, Trump újra dollármilliárdos lett
Eidenpenz József | 2024. március 27. 12:25
A keddi kamatdöntés óta lassan erősödő pályára állt a forint, már 395 alatt mozog az euró. A további kamatcsökkentések mértéke azonban bizonytalan. A BUX-ot főleg a Mol húzza, lassul a Tesla-rivális. Így lett Trumpból dollármilliárdos – papíron. Óriásit buktak a kriptószektikusok.
Részvény / Deviza / Áru Itt a meglepetés az euró árfolyamában!
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 07:59
Szinte nem változott a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben az előző esti jegyzéséhez képest szerda reggelre a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru Egy hangfelvétel, egy kamatdöntés: ezt nézze, mi történt a forinttal!
Privátbankár.hu | 2024. március 26. 18:16
Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben kedden kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
Részvény / Deviza / Áru Unalmas nap van a pesti börze mögött
Privátbankár.hu | 2024. március 26. 17:32
A kamatdöntés sem mozgatta meg a tőzsdét, átlagos volt a forgalom. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG