2p
Közel 50 millióra bírságolták a napokban a BTelt - a tőzsde botránycégeként emlegetett vállalat most kiadta a régóta elmaradt tájékoztatókat.

A Magyar Nemzeti Bank pár napja 48,7 millió forint bírságot szabott ki a Business Telecomra a piacbefolyásolás tilalmára vonatkozó jogszabályi előírások, illetve közzétételi mulasztások miatt. Egyrészt hamis könyvvizsgálói jelentést tettek közzé, másrészt  a részvényeseknek adott kölcsönöket tartalmazó hamis adatot jelentetett meg, és - már szokás szerint - a rendszeres illetve rendkívüli tájékoztatások elmaradása miatt is járt a bírság.

Csendes kötvénykibocsátás

A BTel kedden éjszaka közzétette a felügyelet által hiányolt tájékoztatást. Ebben szerepel 10 darab sikeres zártkörű kötvénykibocsátás eredménye, amiről korábban elfelejtett szólni a tőkepiaci szereplőknek a társaság (260 ezer eurótól 600 millió forintig terjedő összegben). A kibocsátásokból elsősorban a korábbi lejárt kötvényeket törlesztette a cég.

Nem teljesített szerződés

Az XPrime szolgáltatásra vonatkozó franchise szerződések módosításával kapcsolatban is pótolnak egy tájékoztatást: egy 5,4 millió összegű szerződést nem tudott teljesíteni a társaság 2014-ben, és azóta sem, bár a pénzt bevételként szerpeltette a cég a beszámolójában.

Hamis adat egy kölcsönről, részvényértékesítés

Végül arról írnak: Varga László Pál igazgatósági tag 123 millió forintos kölcsönéről tévesen írtak korábban (ezt könyvelési hibának nevezik). Emellett utólag arról is tájékoztatnak, hogy az azóta már rég lemondott igazgatósági tag hogyan adott el több mint 200 ezer BTel-részvényt 2014-ben - erről sem tájékoztatták ugyanis a tőkepiaci szereplőket. Ahogy arról sem, hogy már 2013-ban elajándékozott egy 200 ezer darabos pakkot, ezért nem is volt 5 százalék feletti nagytulajdonos.

A teljes rendkívüli tájékoztatást itt találja >>

A rovat támogatója a 4iG

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 16725 16630 16725 +0,75% 16700 16725 588 054 085 HUF 2024-03-28 11:25:25
MOL 2966 2938 2970 +1,58% 2966 2970 286 452 048 HUF 2024-03-28 11:25:05
MTELEKOM 900 890 900 +1,12% 899 900 59 420 922 HUF 2024-03-28 11:24:22
RICHTER 9340 9295 9370 +0,81% 9320 9340 332 258 020 HUF 2024-03-28 11:21:35
OPUS 403 397 403 +0,50% 400 402 6 900 682 HUF 2024-03-28 10:27:18
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Egy félmosolyra lehet elég, amit a forint csinál csütörtökön
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 07:27
Így kezdte a napot a forint.
Részvény / Deviza / Áru Igen, jól látja! Erősödött a forint, nem is kicsit
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 18:21
Erősödött a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben szerda estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru Nem bírt megállni a lejtőn az OTP
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 17:24
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 175,08 pontos, 0,27 százalékos csökkenéssel, 64 830,30 ponton zárt szerdán.
Részvény / Deviza / Áru Megnyugodott a forint, Trump újra dollármilliárdos lett
Eidenpenz József | 2024. március 27. 12:25
A keddi kamatdöntés óta lassan erősödő pályára állt a forint, már 395 alatt mozog az euró. A további kamatcsökkentések mértéke azonban bizonytalan. A BUX-ot főleg a Mol húzza, lassul a Tesla-rivális. Így lett Trumpból dollármilliárdos – papíron. Óriásit buktak a kriptószektikusok.
Részvény / Deviza / Áru Itt a meglepetés az euró árfolyamában!
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 07:59
Szinte nem változott a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben az előző esti jegyzéséhez képest szerda reggelre a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru Egy hangfelvétel, egy kamatdöntés: ezt nézze, mi történt a forinttal!
Privátbankár.hu | 2024. március 26. 18:16
Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben kedden kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
Részvény / Deviza / Áru Unalmas nap van a pesti börze mögött
Privátbankár.hu | 2024. március 26. 17:32
A kamatdöntés sem mozgatta meg a tőzsdét, átlagos volt a forgalom. 
Részvény / Deviza / Áru Az igazi tőzsdesztori a háború, de húsvéti kakaóválság is kitört
Eidenpenz József | 2024. március 26. 12:10
A tőzsdék enyhén optimisták, szárnyalnak viszont a hadiipari részvények. A BUX szerény emelkedését most a Richter húzza, az OTP lemaradó, a forint pedig kissé erősödött a kamatdöntés előtt. Megvan, miért mehetett új csúcsra a DAX. Egekben a kakaó ára, egy szakértő igazságot szolgáltat a bitcoinnak.
Részvény / Deviza / Áru Jó estéje lesz, ha meglátja, mi a helyzet a forinttal
Privátbankár.hu | 2024. március 25. 19:12
Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben hétfőn kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
Részvény / Deviza / Áru Kicsúszott az OTP lába alól a talaj
Privátbankár.hu | 2024. március 25. 17:46
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 141,21 pontos, 0,22 százalékos csökkenéssel, 65 095,72 ponton zárt hétfőn.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG