4p

Mit remélt Magyarország az EU-tagságtól és mi lett mindebből 20 év alatt?
Devizahitelezés, euróbevezetés, uniós pénzek, kilátások - online Klasszis Klubtalálkozó élőben Medgyessy Péterrel!

Vegyen részt és kérdezzen Ön is Magyarország korábbi miniszterelnökétől!

2024. április 22. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

Miközben az európai tőzsdék új csúcsokat döntögetnek, és az amerikai indexek sincsenek túlzottan messze az eddigi tetőktől, a tavalyi év legkedveltebb részvényei már távolról sincsenek ilyen jó állapotban. Gyengélkednek a vezetők.

Az amerikai piacok 6 remek évet tudnak maguk mögött, ritkán látni ilyen masszív, hosszú bikapiacot. Mint minden tőzsdei hossznak, ennek is kialakult egy részvény csoportja, ami vezeti a trendet, a legnagyobbat emelkedik. Az utóbbi időben ezek főleg technológiai papírok voltak: egyrészt az internethez kapcsolódóak, másrészt az utóbbi 2-3 év technikai újításaiból profitálni óhajtó cégek részvényei.

2014 új kibocsátásai

A tavalyi év egyik szenzációja a GoPro volt, melynek 23 dollárról 100 dollárig való felfutásában feltehetőleg jelentős részt vállaltak a shortosok. Azonban az árfolyam esése most már ennél többre enged következtetni: a megjelenő konkurenciától való félelem is nyomást gyakorolhat az immár 47 dollárig visszaesett árra.

A másik, óriási várakozások által övezett üdvöske az Alibaba, a kínai online piacteret üzemeltető cég papírja volt. A 68 dolláron kibocsátott részvény egyből 90 dollár körül indult, majd feltehetőleg ugyancsak a shortzárások hatására átlépte a 100 dollárt és 120-on tetőzött. Most újra 100 alatt tartózkodik. Vele együtt érdemes megemlíteni a Yahoo-t, amely azáltal, hogy óriási csomagot birtokol az Alibabában, most már gyakorlatilag annak derivatívumaként viselkedik. Ennek megfelelően fel is szaladt 52 fölé, most 46 körül van. Ez tulajdonképpen még egész jó eredmény, feltehetőleg csak az Alibaba komolyabb zuhanása tudná megrengetni a papírt.

Régebbi, de frissen felkapott cégek

A 3D-t tudományos-fantasztikus csodavárás kezdte övezni, a befektetők arról ábrándoztak, hogy a cég termékei rövidesen bármit kinyomtathatnak egyszerű szerkezeteikkel. Az őrület két év alatt 10-ről 100 dollárra repítette a papírt, aztán a tündérmese véget ért: már csak 28 dollárnál tartunk.

A másik régebbi motoros a Tesla, 2013 elején vetette rá magát a világ. Akkor 40 dolláron tört ki a papír az addigi sávból, és szűk másfél év alatt közel 300-ig száguldott. A levesbe itt is légy került: a cég vezetője beismerte, hogy a profitabilitásra még hosszú éveket kell várni, nem eszik olyan forrón a kását. Az ár 200 alá esett, és ez még mindig soknak tűnik az elszállt remények fényében.

Netes kedvencek

A Google 10 évvel ezelőtti kibocsátása óta egy folyamatos sikertörténet, de 2013 végén egy újabb lelkesedés az egekig vitte az árat. Hosszan fenn is maradt, még tavaly nyáron is 600-on állt, most viszont csak 500 dolláron forog. A netes videó szolgáltató Netflix 50 dollárról 475-ig száguldott tavaly nyárig, a lelkesedés azonban ott is mérséklődött: most 337 az ár.

Kifejezetten gyengélkedik a Twitter: míg egy éve 75 dolláron tetőzött, most ennek csak a felét éri, 37 dollárt. Végül egy régi versenyző, aki már a 2000. évi dotcom lufiból is kivette már részét, az Amazon: tavaly év elején 400 dollárig száguldott, most már csak 290-en áll. A cég fő gondja, hogy hatalmas árbevételéből képtelen érdemi profitot kihasítani magának.

Mi lesz ebből?

A vezetők hanyatlása általában rossz ómen a piacok szempontjából. Itt a visszaesés azonban még nem akkora, hogy medvét kelljen kiáltani. Előfordulhat, hogy ezekben a papírokban egy mini lufi alakult ki, vagyis kissé előreszaladtak, és a piac ezt korrigálta. Hogy a vezető szektorok összességében tovább húznak-e majd, az rövidesen kiderül. Ha igen, akkor a Nasdaq-nak át kell lépnie a bűvös dotcom lufi idején elért tetőt, az 5000 pontot. Ha ez nem sikerül, vonuljunk fedezékbe, hanyagoljuk a technológiai papírokat.

A rovat támogatója a 4iG

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 17045 16980 17300 -0,96% 0 0 7 645 425 200 HUF 2024-04-18 17:07:10
MOL 3020 3002 3064 -0,20% 0 0 1 835 022 702 HUF 2024-04-18 17:06:34
MTELEKOM 922 918 931 -0,32% 0 0 387 135 648 HUF 2024-04-18 17:05:05
RICHTER 8950 8950 9120 -1,16% 0 0 2 090 360 675 HUF 2024-04-18 17:05:09
OPUS 398 392 400 +1,14% 0 0 69 043 085 HUF 2024-04-18 17:07:27
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Csütörtököt mondott a forint
Privátbankár.hu | 2024. április 18. 18:33
Gyengült csütörtökön a forint a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon, az euró és a svájci frank ellenében 0,4 százalékkal, a dollárral szemben 0,6 százalékkal.
Részvény / Deviza / Áru Sötét felhők árnyékolták be a tőzsde egét
Privátbankár.hu | 2024. április 18. 17:31
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 441,01 pontos, 0,67 százalékos csökkenéssel, 65 674,41 ponton zárt csütörtökön.
Részvény / Deviza / Áru Visszalökték az erősödő devizánkat, vészesen emelkedik egy kulcsfontosságú fém ára
Eidenpenz József | 2024. április 18. 12:12
A tőzsdéken enyhe optimizmus látható, a Netflix gyorsjelentésére várnak. Kivéve Budapesten, ahol főleg az OTP a visszahúzó erő. Az amerikaiak lépései nyomán tovább drágult a réz, a gyengülő dollár is segít a nyersanyagoknak és a forintnak. A bitcoin 60 ezer dollár is volt, de visszapattant onnét.
Részvény / Deviza / Áru Ámulni fog, ha meglátja, hogyan alakult a forint árfolyama!
Privátbankár.hu | 2024. április 18. 07:51
Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben csütörtök reggel a szerda kora esti jegyzésekhez képest a nemzetközi bankközi devizapiacon.
Részvény / Deviza / Áru Most aztán törheti a fejét, aki eurót akar venni
Privátbankár.hu | 2024. április 17. 17:58
A nap nagy részében erősödött a forint - a nap végére viszont megint veszített erejéből a magyar deviza.
Részvény / Deviza / Áru Ekkora pofon után csak egy irányba repülhetett a BUX
Privátbankár.hu | 2024. április 17. 17:44
Tegnap akkorát esett a BUX, hogy ma csak felfelé vezethetett az útja.
Részvény / Deviza / Áru Három forinttal olcsóbb az euró, megállíthatatlan az arany
Eidenpenz József | 2024. április 17. 12:26
A tőzsdéken javult a hangulat, a piac emészti, hogy tolódik az amerikai kamatcsökkentés. A forint nagyot fordult, de nincs egyedül, az euró/dollár vagy a zloty is irányt váltott. Megvan a Telekom-osztalék, fő a fejük a luxusmárkáknak, nagyot estek a bitcoinbányász-részvények.
Részvény / Deviza / Áru Nem jut szóhoz, ha meglátja, mennyibe kerül egy euró
Privátbankár.hu | 2024. április 17. 07:31
Vészesen közel a 400-as szint.
Részvény / Deviza / Áru Vérengzés volt a pesti parketten
Privátbankár.hu | 2024. április 16. 19:31
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 1978,87 pontos, 2,94 százalékos csökkenéssel, 65 428,99 ponton zárt kedden.
Részvény / Deviza / Áru Kiveri a verejték, ha rápillant erre a forintárfolyamra
Privátbankár.hu | 2024. április 16. 18:19
Rossz hírünk van: egyre közelebb a 400-as szint.   
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG