2p
Az orosz jegybank váratlanul kamatot csökkentett: esik az orosz tőzsde és fizetőeszköz egyaránt. A görög piac is újra lefelé tart egynapos korrekciója után. Az olaj és az arany egyaránt felpattantak. A budapesti parketten ma ború uralkodott.

Az oroszok valószínűleg belátták, hogy nem érdemes a rubel leértékelődése ellen küzdeni, hisz annak le kell ereszkedni az alacsonyabb olajár által indokolt szintre. Ennek megfelelően csökkentették a kamatot, hogy legalább a magas kamatszint ne fogja vissza a gazdaságot. A rubel meg is közelítette a dollárhoz képesti egy hónappal ezelőtti értéket, 70 rubelt kell adni egy dollárért. Az orosz tőzsde is esett másfél százalékot.

Az európai piacokon is kisebb esés volt, élén a görög piac a maga 1,6 százalékával. Athénban a választások óta tart a lejtmenet, egyedül tegnap sikerült némi korrekciót összehozni. Amerika is esik, az S&P 500 közel 1 százalékkal van lejjebb, ismét a bűvös 2000 pont körül áll. A vártnál kissé rosszabb negyedéves jelentés ellenére 4 százalékkal emelkedik a Google. Ugyancsak jelentett az Amazon: a vártnál nagyobb profit hatására 12 százalékkal feljebb kereskednek vele, mint egy nappal korábban.

A BUX 0,8 százalékot esett, köszönhetően a Richternek, a Telekomnak és az OTP-nek, melyek nagyjából 1 százalék körüli mértékben értékelődtek le. A forint alig mozdult, a dollár újra gyengül az euróhoz képest: 1,128 a kereszt.

Mind az olaj, mind az arany felfelé indult: előbbiből a WTI típus újra 45 dollár fölött van, utóbbi 1275 dollárt ér.

A rovat támogatója a 4iG

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 16765 16630 16890 +0,99% 16765 16770 1 617 042 470 HUF 2024-03-28 14:45:05
MOL 2966 2938 2970 +1,58% 2966 2968 484 890 720 HUF 2024-03-28 14:40:40
MTELEKOM 898 890 900 +0,90% 897 898 107 559 597 HUF 2024-03-28 14:45:02
RICHTER 9300 9280 9375 +0,38% 9300 9350 713 550 655 HUF 2024-03-28 14:43:37
OPUS 400 397 403 -0,25% 400 401 8 957 796 HUF 2024-03-28 14:43:58
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Komoly céláremelés a Molra, durván shortolják a Redditet
Eidenpenz József | 2024. március 28. 12:16
Jó a hangulat a tőzsdéken, sorban dőlnek a rekordok, és végre megmozdult a BUX index is. A forint némileg gyengül, rekordot döntött az arany. Szép osztalék jöhet a Moltól jövőre is. Durván shortolják a Redditet, szuperintelligencia-óriást építenének a blokkláncon.
Részvény / Deviza / Áru Egy félmosolyra lehet elég, amit a forint csinál csütörtökön
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 07:27
Így kezdte a napot a forint.
Részvény / Deviza / Áru Igen, jól látja! Erősödött a forint, nem is kicsit
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 18:21
Erősödött a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben szerda estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru Nem bírt megállni a lejtőn az OTP
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 17:24
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 175,08 pontos, 0,27 százalékos csökkenéssel, 64 830,30 ponton zárt szerdán.
Részvény / Deviza / Áru Megnyugodott a forint, Trump újra dollármilliárdos lett
Eidenpenz József | 2024. március 27. 12:25
A keddi kamatdöntés óta lassan erősödő pályára állt a forint, már 395 alatt mozog az euró. A további kamatcsökkentések mértéke azonban bizonytalan. A BUX-ot főleg a Mol húzza, lassul a Tesla-rivális. Így lett Trumpból dollármilliárdos – papíron. Óriásit buktak a kriptószektikusok.
Részvény / Deviza / Áru Itt a meglepetés az euró árfolyamában!
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 07:59
Szinte nem változott a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben az előző esti jegyzéséhez képest szerda reggelre a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru Egy hangfelvétel, egy kamatdöntés: ezt nézze, mi történt a forinttal!
Privátbankár.hu | 2024. március 26. 18:16
Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben kedden kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
Részvény / Deviza / Áru Unalmas nap van a pesti börze mögött
Privátbankár.hu | 2024. március 26. 17:32
A kamatdöntés sem mozgatta meg a tőzsdét, átlagos volt a forgalom. 
Részvény / Deviza / Áru Az igazi tőzsdesztori a háború, de húsvéti kakaóválság is kitört
Eidenpenz József | 2024. március 26. 12:10
A tőzsdék enyhén optimisták, szárnyalnak viszont a hadiipari részvények. A BUX szerény emelkedését most a Richter húzza, az OTP lemaradó, a forint pedig kissé erősödött a kamatdöntés előtt. Megvan, miért mehetett új csúcsra a DAX. Egekben a kakaó ára, egy szakértő igazságot szolgáltat a bitcoinnak.
Részvény / Deviza / Áru Jó estéje lesz, ha meglátja, mi a helyzet a forinttal
Privátbankár.hu | 2024. március 25. 19:12
Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben hétfőn kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG