3p
Végül sok hideg és meleg pillanat után inkább pozitívan zárják a hetet a részvénypiacok. Ma kezdetben az emelkedő olaj, később a kedvező amerikai GDP-adat adott löketet az európai tőzsdéknek, köztük a BUX indexnek is. Alig lehetett eső részvényt találni. A forint icipicit tovább gyengült, a dollár nagyot erősödött, az arany ennek nem örült.

Az olaj kis emelkedése is bizakodással tölti el mostanság a tőzsdéket, a nyersanyag árfolyama valamiféle irányadó hangulati mutatóvá nőtte ki magát. A nap első felében alighanem az egy-két százalék közötti mértékben dráguló fekete arany okozta az optimizmust Európában, sőt reggel az ázsiai tőzsdék is emelkedtek, a nullás japán infláció ellenére. Az európai indexek egy és két százalék közötti emelkedéssel zártak, a görög tőzsde viszont 4,8 százalékkal ment fel.

Amerikában délután a vártnál kedvezőbb GDP-adat jött ki, oszlatva egy kicsit az utóbbi időben elharapódzó recessziós félelmeket, ez növelte az optimizmust kontinensünkön és biztató kezdetet hozott az USA tőzsdéin is. Az USA azonban este hatra vesztett lendületéből, csak 0,1 százalékos pluszban volt a Nasdaq és az S&P 500.

Tovább emelkedhet a BUX

A BUX index 1,4 százalékkal emelkedett, 23 658 pontra, ezzel nagyjából megütötte az európai átlagot. A Concorde Trading blog technikai észrevétele szerint „a csökkenő trendvonalat és a 21-50 napos exponenciális mozgóátlagokat is áttörte, így megindulhat az index a korábbi, 24 500 pontos lokális csúcs irányába”.

A magyar részvények közül leginkább, 2,3 százalékkal a Richter ment fel, az OTP is 1,6 százalékkal drágult. A Mol és a Magyar Telekom értéke 0,7-0,7 százalékkal emelkedett, a Prémium kategóriában egyetlen egy részvény sem esett.

Jól ment a bankrészvényeknek

A kisebb társaságok részvényei között is alig volt mínuszos. A Masterplast öt százalékkal drágult gyorsjelentése után. A forint csak fillérekkel gyengült tovább, az euró este 311,60 forintba került.

Hat százalékkal ment fel a Deutsche Bank részvénye, miután a német felügyelet vizsgálata annak megállapításával zárult, hogy különösebb teendők nincsenek a bank körül. Ez más bankrészvényekre is pozitív hatással lehetett. Szépen emelkedtek az autógyárak részvényei is.

A BASF vegyi konszern eredményét és bevételeit is alaposan megtépázta az olajár, a finomítói marzs az Erste Befektetési Zrt. hírlevele szerint. Ám a részvény mégis pluszban zárt, mert az elemzők nagyobb esést vártak, és az osztalékot is növelik.

Esett az arany, az ezüst

A dollár  jókorát erősödött, 1,1 fölüli szintről 1,0920-ra esett az euró/dollár, ami nem tett jót a nemesfémeknek. Vélhetően ismét kiújultak kissé a leült amerikai kamatemelési várakozások.

Ma és holnap a Kínában zajló G20-tanácskozásra figyelnek a befektetők. A fejlett országok képviselői előtt ugyanis gazdaságélénkítési tervek vannak.

A rovat támogatója a 4iG

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 16800 16630 16890 +1,20% 0 0 4 551 385 505 HUF 2024-03-28 17:05:47
MOL 2960 2938 2980 +1,37% 0 0 1 844 664 804 HUF 2024-03-28 17:13:02
MTELEKOM 897 890 900 +0,79% 0 0 354 788 481 HUF 2024-03-28 17:05:47
RICHTER 9260 9260 9375 -0,05% 0 0 2 543 442 235 HUF 2024-03-28 17:09:18
OPUS 403 397 403 +0,50% 0 0 59 002 521 HUF 2024-03-28 17:09:51
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Lenyomta a pesti tőzsde Európát csütörtökön
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 19:31
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 554,3 pontos, 0,86 százalékos emelkedéssel, 65 384,60 ponton zárt csütörtökön.
Részvény / Deviza / Áru Mosolyogni fog, ha meglátja ezt a forintárfolyamot
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 19:01
Erősödött a héten a forint, ami jó hír. De pezsgőt azért ne bontson!
Részvény / Deviza / Áru Komoly céláremelés a Molra, durván shortolják a Redditet
Eidenpenz József | 2024. március 28. 12:16
Jó a hangulat a tőzsdéken, sorban dőlnek a rekordok, és végre megmozdult a BUX index is. A forint némileg gyengül, rekordot döntött az arany. Szép osztalék jöhet a Moltól jövőre is. Durván shortolják a Redditet, szuperintelligencia-óriást építenének a blokkláncon.
Részvény / Deviza / Áru Egy félmosolyra lehet elég, amit a forint csinál csütörtökön
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 07:27
Így kezdte a napot a forint.
Részvény / Deviza / Áru Igen, jól látja! Erősödött a forint, nem is kicsit
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 18:21
Erősödött a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben szerda estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru Nem bírt megállni a lejtőn az OTP
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 17:24
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 175,08 pontos, 0,27 százalékos csökkenéssel, 64 830,30 ponton zárt szerdán.
Részvény / Deviza / Áru Megnyugodott a forint, Trump újra dollármilliárdos lett
Eidenpenz József | 2024. március 27. 12:25
A keddi kamatdöntés óta lassan erősödő pályára állt a forint, már 395 alatt mozog az euró. A további kamatcsökkentések mértéke azonban bizonytalan. A BUX-ot főleg a Mol húzza, lassul a Tesla-rivális. Így lett Trumpból dollármilliárdos – papíron. Óriásit buktak a kriptószektikusok.
Részvény / Deviza / Áru Itt a meglepetés az euró árfolyamában!
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 07:59
Szinte nem változott a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben az előző esti jegyzéséhez képest szerda reggelre a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru Egy hangfelvétel, egy kamatdöntés: ezt nézze, mi történt a forinttal!
Privátbankár.hu | 2024. március 26. 18:16
Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben kedden kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
Részvény / Deviza / Áru Unalmas nap van a pesti börze mögött
Privátbankár.hu | 2024. március 26. 17:32
A kamatdöntés sem mozgatta meg a tőzsdét, átlagos volt a forgalom. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG