4p
A nap eleje nagyon biztatóan indult Európában, a német DAX index megközelítette történelmi csúcsát is. Ám az amerikai piacok nyitása agyonvágta a hangulatot, jelentős mínuszban zártak az európai tőzsdék. Nem úgy a BUX és a lengyel WIG. A Mol teljesített legjobban, az OTP viszont 8000 alá is benézett.

A nap elején zöldben jártak az európai tőzsdék, a német DAX index erősen megközelítette két évvel beállított mindenkori csúcsát is, de végül nem jött össze a rekorddöntés. Délután kifejezetten elromlott a hangulat, és a mutató 0,4 százalékos eséssel zárt. Több európai országban közöltek beszerzési menedzserindexeket, amelyek nagyon jók lettek. Ennek ellenére a francia index is 0,7, a brit 0,6 százalékkal esett.

Az európai tőzsdék lejtmenete pont az amerikai nyitáskor kezdődött. A rossz amerikai hangulatnak a Marketwatch szerint ennek az lehet az oka, hogy a befektetők aggódni kezdtek az új gyorsjelentési szezon miatt. Attól félnek, hogy a cégek nem tudják tartani eddigi eredményeiket. Az amerikai beszerzési menedzserindex sem lett olyan jó, mint az európaiak. Aggódnak amiatt is, hogy mi lesz Donald Trump elnök reformjaival, mint az adócsökkentési tervek.

Még jobban vették Varsót

Egy másik magyarázat, hogy a héten teszik közzé a Fed és az EKB legutóbbi üléseinek jegyzőkönyveit, ami némi bizonytalanságot okozhat a piacon a negyedév első napján. Este fél hétkor a Dow Jones ipari átlag és a Nasdaq indexe 0,4 százalékos mínuszban voltak, az S&P 500 0,5 százalékkal esett.

Itthon a BUX index 0,5 százalékkal emelkedett, ami nem rossz a nyugat-európai helyzethez képest. A lengyel papírokért azonban valósággal megőrültek, 2,0 százalékkal ment fel a vezető varsói index.

Ment is, nem is az olaj

A Mol vezette itthon a piacot, másfél százalékkal 20 100 forintra ment fel. Az OTP 0,8 százalékkal 8025-re esett, de egy rövid időre beesett 8000 alá is, 7923 forint volt az alja. A Richter egy százalékkal 6636-ra, a Telekom öt forinttal 485 forintra drágult. A forint erősödött, 40 fillérrel lejjebb ment az euró, 308,60-ra.

Az olaj pluszban kezdett, de estére fél százalékos mínuszban találjuk, 50,30, illetve 53,20 dolláron áll a WTI és a Brent. „50 dollár felett ragadt az olaj ára a hétfő reggeli órákban” - írta az Equilor blogja. Az emelkedést szerintük az OPEC programjának várható hosszabbítása fűtötte. „Ezt egyelőre óvatosan kezeljük, hiszen az OPEC-en belül és a szervezeten kívüli partnerek is megtorpedózhatják a kitermeléscsökkentés kiterjesztését az év második felére” – tették hozzá.

Vehetnek még a Mol-ból

Az MSCI közölte, hogy a múlt heti CEZ-tranzakció után a Mol részvényeinek súlya a feltörekvő piaci indexében 0,35 százalékról 0,45 százalékra emelkedik. A részvényeladás után ugyanis megnő a társaság papírjainak közkézhányada, a szabályok szerint ez súlynövekedést jelent az indexben. Az Equilor szerint a változásra az április 4-i kereskedés zárószakaszában készülhetnek fel az intézményi befektetők, mivel az új súly április 5-től lesz érvényben.

A Tesla jó értékesítési számokat tett közzé, a részvény majdnem öt százalékos pluszban van. Az Apple pedig szerződést bontott Imagination Technologies (IMG) nevű beszállítójával, amelynek részvényei ennek hatására több mint 60 százalékos mínuszban vannak.

Ennyi az Alteo-osztalék

Közzétette az Alteo is a közgyűlési előterjesztéseit a KBC Equitas szerint, amiből kiderül, hogy a cég 254 millió forint osztalékot fizet ki a 2016-os eredmény után. Ez az jelenti, hogy a tulajdonosok részvényenként 130 forintot kapnak. Ezen felül a társaság a sajátrészvény-vásárlási programját is meghosszabbítaná. Az osztalék 2,6 százaléka a tőzsdei árnak, tehát ennyi az úgynevezett osztalékhozam.

Megint drágult mostanában a bitcoin, a számítógépes pénz már 1140 dollár körül van. Csúnyán visszaesett viszont az ether, ma hét százalékkal 46 dollárra zuhant.

A rovat támogatója a 4iG

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 16690 16630 16715 +0,54% 16700 16715 579 193 100 HUF 2024-03-28 11:20:42
MOL 2970 2938 2970 +1,71% 2966 2970 285 561 848 HUF 2024-03-28 11:23:01
MTELEKOM 900 890 900 +1,12% 899 900 59 195 922 HUF 2024-03-28 11:18:12
RICHTER 9340 9295 9370 +0,81% 9320 9340 332 258 020 HUF 2024-03-28 11:21:35
OPUS 403 397 403 +0,50% 400 402 6 900 682 HUF 2024-03-28 10:27:18
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Egy félmosolyra lehet elég, amit a forint csinál csütörtökön
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 07:27
Így kezdte a napot a forint.
Részvény / Deviza / Áru Igen, jól látja! Erősödött a forint, nem is kicsit
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 18:21
Erősödött a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben szerda estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru Nem bírt megállni a lejtőn az OTP
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 17:24
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 175,08 pontos, 0,27 százalékos csökkenéssel, 64 830,30 ponton zárt szerdán.
Részvény / Deviza / Áru Megnyugodott a forint, Trump újra dollármilliárdos lett
Eidenpenz József | 2024. március 27. 12:25
A keddi kamatdöntés óta lassan erősödő pályára állt a forint, már 395 alatt mozog az euró. A további kamatcsökkentések mértéke azonban bizonytalan. A BUX-ot főleg a Mol húzza, lassul a Tesla-rivális. Így lett Trumpból dollármilliárdos – papíron. Óriásit buktak a kriptószektikusok.
Részvény / Deviza / Áru Itt a meglepetés az euró árfolyamában!
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 07:59
Szinte nem változott a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben az előző esti jegyzéséhez képest szerda reggelre a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru Egy hangfelvétel, egy kamatdöntés: ezt nézze, mi történt a forinttal!
Privátbankár.hu | 2024. március 26. 18:16
Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben kedden kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
Részvény / Deviza / Áru Unalmas nap van a pesti börze mögött
Privátbankár.hu | 2024. március 26. 17:32
A kamatdöntés sem mozgatta meg a tőzsdét, átlagos volt a forgalom. 
Részvény / Deviza / Áru Az igazi tőzsdesztori a háború, de húsvéti kakaóválság is kitört
Eidenpenz József | 2024. március 26. 12:10
A tőzsdék enyhén optimisták, szárnyalnak viszont a hadiipari részvények. A BUX szerény emelkedését most a Richter húzza, az OTP lemaradó, a forint pedig kissé erősödött a kamatdöntés előtt. Megvan, miért mehetett új csúcsra a DAX. Egekben a kakaó ára, egy szakértő igazságot szolgáltat a bitcoinnak.
Részvény / Deviza / Áru Jó estéje lesz, ha meglátja, mi a helyzet a forinttal
Privátbankár.hu | 2024. március 25. 19:12
Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben hétfőn kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
Részvény / Deviza / Áru Kicsúszott az OTP lába alól a talaj
Privátbankár.hu | 2024. március 25. 17:46
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 141,21 pontos, 0,22 százalékos csökkenéssel, 65 095,72 ponton zárt hétfőn.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG