6p
Tarsoly Csaba bocsánatot kért a károsultaktól, de szerinte nem követett el bűncselekményt, az igazi bűnösök nem ülnek a vádlottak padján.
A Quaestor-cégcsoport elnök-vezérigazgatóját, Tarsoly Csabát szállítják el egy rendőrautóval a Fővárosi Főügyészség Fő utcai épületéből 2015. március 28-án. MTI Fotó: Szigetváry Zsolt

Marad az előzetes - akár 25 év is lehet a vége

Fenntartotta a Fővárosi Törvényszék Tarsoly Csaba előzetes letartóztatását, felesége házi őrizetét, valamint a harmadrendű vádlott előzetes letartóztatását a csütörtöki, késő estébe nyúló tárgyaláson a Quaestor-ügy büntetőperében.

A bíró indoklásában rámutatott: a különösen súlyos, sok tízmilliárdos csalással, sikkasztással és más bűncselekményekkel megvádolt vádlottakra 5-től 25 évig terjedő szabadságvesztés szabható ki. Utalt a legfőbb bírói fórum korábbi megállapítására, miszerint bűnszövetségben elkövetett bűncselekmények esetén reálisan fennáll a szökés és elrejtőzés veszélye, ezért indokolt a legsúlyosabb kényszerintézkedés fenntartása.

A végzés nem jogerős, az ügyészség képviselője tudomásul vette a döntést, ugyanakkor a vádlottak és védőik fellebbeztek ellene, így a Fővárosi Ítélőtábla dönthet róla.

Az igazi bűnösök nem ülnek a vádlottak padján?

"Bocsánatot szeretnék kérni a munkatársaim nevében az összes károsulttól, akik kárt szenvedtek ebben az ügyben, de ezt nem mi okoztuk" - fogalmazott a tárgyaláson Tarsoly Csaba még a bíróság kényszerintézkedésről szóló döntésének meghozatala előtt. Hozzátette: bocsánatot kér

"azok nevében is, akik ezt soha nem fogják megtenni, akik a Quaestor-csoportot szándékosan tönkretették, és egyik sem ül itt a vádlottak padján".

A vádirattal összefüggésben jelezte, nem tartja valósnak az abban foglaltakat, és minden erejükkel arra koncentrálnak, hogy bebizonyítsák ártatlanságukat. Az ügyészség képviselője mellett helyet foglaló sértetti jogi képviselőknek Tarsoly Csaba azt mondta: közös céljuk, hogy a befektetők a pénzükhöz juthassanak. Arról is beszélt, nincs titkolnivalója, titkos külföldi befektetése, strómanok által kezelt tulajdona, sem magánrepülője vagy jachtja az Adrián, minden pénz a cégcsoportban volt.

Hangsúlyozta: nem követtek el bűncselekményt, az eljárás során pedig embertelen bánásmódban részesülnek, amit nem érdemelnek meg.

Nem elég jó a számítógép a bv-intézetben

Tarsoly Csaba és védője, valamint a szintén előzetes letartóztatásban lévő harmadrendű vádlott és ügyvédje azzal érveltek az enyhébb kényszerintézés mellett, hogy a büntetés-végrehajtási intézetben olyan elavult számítógép áll a fogvatartottak rendelkezésére, amelyen sem tárolni nem lehet adatot, sem külső adathordozót nem tudnak csatolni hozzá, így az iratokat a vádlottak nem tanulmányozhatják. Tarsoly Csaba azt is kifogásolta, hogy mintegy 100-120 fogvatartottra jut egyetlen számítógép. A bíró válaszul jelezte: meg fogja keresni a büntetés-végrehajtás országos parancsnokát, hogy tegyék lehetővé számukra az iratok tanulmányozását. Az előzetes letartóztatás fenntartásának indoklása során ezzel összefüggésben azt mondta: "ez a XXI. században megoldható kell, hogy legyen".

Ki bír ennyi anyagot elolvasni?

A csütörtöki tárgyalás elején a bíróság szakértőket hallgatott meg a terjedelmes eljárási anyag egyszerűbb kezelése érdekében. Az ügyész még a szakértők meghallgatása előtt kifogásolta ezt, mondván a büntetőeljárási törvény úgy rendelkezik, hogy a bizonyítási eljárás a vádlottak meghallgatásával kell, hogy kezdetét vegye. A bíró hangsúlyozta: ez így is fog történni, ám az általa is rendhagyónak, valamint sajátosnak nevezett szakértői meghallgatásról kifejtette, hogy a tárgyalásra való felkészüléshez elengedhetetlen a terjedelmes dokumentumhalmaz kezelhetősége. Ennek érdekében kérte az ügyészt, hogy válogassa le az adatokból azokat, amelyekkel szűkíthető a per anyaga, amire az ügyész jelezte, hogy ezt a 15 napos határidőn belül megteszi. Ezt követően a bíróság a csütörtökön meghallgatott informatikai szakértőkkel együttműködve azon dolgozik, hogy könnyebben felhasználhatók, kereshetőek legyenek az adatok.

Tarsoly Csaba ügyvédje ismét kifejtette, hogy olyan mennyiségű iratot csatolt be az ügyészség, amit a nyomozati szakban szerinte még a vádhatóság sem olvashatott végig, egyszerűen a "bíróságra öntötte" az adatokat a vádhatóság. Válaszában a főügyészség képviselője ezt visszautasította, megalapozottnak tartva a vádat.

2,4 millió pdf, részben jelszóval védve

A csütörtökön meghallgatott szakértőket az adatok gyors kezelhetősége érdekében hallgatta meg a bíróság. Az egyik szakértő nyolc pontban foglalta össze, hogy szerinte problémát jelent az adatok mennyisége, példaként említve, hogy csak pdf formátumú fájlból több mint 2,4 milliót tartalmaz a dokumentumhalmaz. Szintén problémásnak nevezte, hogy a dokumentumhalmazhoz készített tartalomjegyzék szkennelt. Ezzel kapcsolatban az ügyész a tárgyaláson becsatolt egy újabb cd lemezt, amelyen már kereshető formában szerepel a tartalomjegyzék. A szakértő a jelszóval védett, ezért nem megnyitható, a több példányban másolt dokumentumokat, az adatbázismentések nagy számát, valamint a sok adatot tartalmazó fájlokat is problémásnak nevezte.

Van egy szoftvere az ügyészségnek

A szakértő vélelmezte, hogy az ügyészség is valamilyen szoftvert használt az adatok feldolgozása során. Bírói kérdésre a főügyészség képviselője azt mondta: az ügyészség betanítással együtt 30 millió forintot ruházott be egy szoftverre, amellyel feldolgozta az ügyet, azt azonban szerzői jogok miatt nem tudja átadni a bíróságnak.

A Quaestor-ügy pere kedden kezdődött a Fővárosi Törvényszéken. A tavaly márciusban kipattant ügyben a Magyar Nemzeti Bank vizsgálata szerint a Quaestor Értékpapír Zrt. mintegy 210 milliárdos vállalati kötvénykibocsátásából 150 milliárd fiktív volt. A vádbeli cselekmények elkövetési értéke mintegy 77 milliárd forint, az ügynek több mint harmincezer sértettje van. Az ügyészség öt vádpontban 5458 rendbeli csalást és sikkasztást ró a 11 vádlott terhére.

Védői kérdésre válaszolva a bíró előrevetítette: várhatóan a törvényes határidőn belül, vagyis három hónapon belül kitűzi a következő tárgyalást.

A rovat támogatója a 4iG

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 16810 16630 16810 +1,27% 16780 16810 792 209 010 HUF 2024-03-28 11:53:14
MOL 2968 2938 2970 +1,64% 2966 2968 298 644 490 HUF 2024-03-28 11:51:59
MTELEKOM 897 890 900 +0,79% 897 899 67 218 824 HUF 2024-03-28 11:51:46
RICHTER 9375 9295 9375 +1,19% 9325 9360 351 771 600 HUF 2024-03-28 11:53:07
OPUS 402 397 403 +0,25% 400 402 7 791 888 HUF 2024-03-28 11:48:52
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Egy félmosolyra lehet elég, amit a forint csinál csütörtökön
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 07:27
Így kezdte a napot a forint.
Részvény / Deviza / Áru Igen, jól látja! Erősödött a forint, nem is kicsit
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 18:21
Erősödött a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben szerda estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru Nem bírt megállni a lejtőn az OTP
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 17:24
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 175,08 pontos, 0,27 százalékos csökkenéssel, 64 830,30 ponton zárt szerdán.
Részvény / Deviza / Áru Megnyugodott a forint, Trump újra dollármilliárdos lett
Eidenpenz József | 2024. március 27. 12:25
A keddi kamatdöntés óta lassan erősödő pályára állt a forint, már 395 alatt mozog az euró. A további kamatcsökkentések mértéke azonban bizonytalan. A BUX-ot főleg a Mol húzza, lassul a Tesla-rivális. Így lett Trumpból dollármilliárdos – papíron. Óriásit buktak a kriptószektikusok.
Részvény / Deviza / Áru Itt a meglepetés az euró árfolyamában!
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 07:59
Szinte nem változott a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben az előző esti jegyzéséhez képest szerda reggelre a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru Egy hangfelvétel, egy kamatdöntés: ezt nézze, mi történt a forinttal!
Privátbankár.hu | 2024. március 26. 18:16
Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben kedden kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
Részvény / Deviza / Áru Unalmas nap van a pesti börze mögött
Privátbankár.hu | 2024. március 26. 17:32
A kamatdöntés sem mozgatta meg a tőzsdét, átlagos volt a forgalom. 
Részvény / Deviza / Áru Az igazi tőzsdesztori a háború, de húsvéti kakaóválság is kitört
Eidenpenz József | 2024. március 26. 12:10
A tőzsdék enyhén optimisták, szárnyalnak viszont a hadiipari részvények. A BUX szerény emelkedését most a Richter húzza, az OTP lemaradó, a forint pedig kissé erősödött a kamatdöntés előtt. Megvan, miért mehetett új csúcsra a DAX. Egekben a kakaó ára, egy szakértő igazságot szolgáltat a bitcoinnak.
Részvény / Deviza / Áru Jó estéje lesz, ha meglátja, mi a helyzet a forinttal
Privátbankár.hu | 2024. március 25. 19:12
Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben hétfőn kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
Részvény / Deviza / Áru Kicsúszott az OTP lába alól a talaj
Privátbankár.hu | 2024. március 25. 17:46
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 141,21 pontos, 0,22 százalékos csökkenéssel, 65 095,72 ponton zárt hétfőn.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG