4p
A hazai részvénypiaci fellendülést főleg a feltörekvő piaci alapok okozzák, amelyek megszüntették a magyar részvények alulsúlyozását – mondta a Pioneer szakértője. Az emelkedés egyébként megalapozott, az európai élénkítésen kívül a magyar élénkítés is zajlik. Az alacsony kamat a lakáspiacra is hat.

Az európai részvénypiacok fellendülését jósoltuk korábban az európai gazdaság magára találása miatt, annak nyomán pedig a hazai és régiós részvénypiac fellendülését is, ami be is következett – mondta Pálinkás Ervin, a Pioneer részvényigazgatója egy sajtóbeszélgetésen.

Az európai élénkítésen kívül magyar élénkítés is zajlik a NHP-n és az alacsony kamatokon keresztül, ami egyelőre ne is annyira a részvénypiacra, hanem a lakáspiacra volt hatással. Nem csoda, Budapesten is sok helyen lehet lakást bekerülési ár alatt vásárolni.

Kelet-Európainak lenni jó

Az energiaárak is nagyon segítik az energiaimportőr országokat, Magyarország is tipikusan ilyen. A nyugat-európai élénkítés az exportunkon keresztül hat a magyar gazdaságra. Magyarországon évek óta emelik a növekedési várakozásokat, lassan ott tartunk, hogy a kormányzat várakozásai lesznek a legalacsonyabbak.

Eközben a stabilitási és pénzügyi kockázatok eltűnőben vannak a kelet-közép-európai régióból. A térségben alacsonyabbak az adósságráták, a munkaerőpiac rugalmasabb, termelékenységi, versenyképességi tartalékok vannak.

A brókerbotrányok nem hatottak a tőzsdére

A BUX index 37 százalékos idei emelkedése a tavalyi lemaradást is kompenzálni tudta, a tőzsdei forgalom is növekedni tudott, ebből ítélve valószínűleg nem belföldi, vagy nem csak belföldi kereslet hatására. A különböző részvényeknél más-más volt az emelkedés motorja, de a négy nagy papír egyaránt sokat emelkedett.

A magyar részvénypiacot befolyásolhatta a GDP-növekedésen és más makrogazdasági mutatókon kívül a különadók csökkentésének kilátásba helyezése, az orosz-ukrán feszültség csökkenése, a devizahitelek kockázatának megszűnése, shortzárások, a brókerbotrányok viszont alig.

Vannak, akiket jó volt elkerülni

Vannak a magyar értékpapír-piacnak olyan szereplői, amelyek valamilyen okból kiesnek a Pioneer Alapkezelő érdeklődési köréből. Nem mindig tudjuk, hogy miért, de az idő általában ezt igazolni szokta. A brókerbotrány nagyon szomorú, mert kicsi, független, de tisztességes brókercégek is áldozatául eshetnek, de másrészt viszont hozzájárul a piac tisztulásához – mondta Pálinkás.

A brókerbotrány hatására szignifikáns pénzkiáramlás az alapkezelőnél egyébként nem volt, a pénzpiaci alapból ment ki tőke, ám az az alacsony hozamszint miatt történt. Az alapkezelő egyik alapja veszített egy keveset a svájci frank felértékelődésén januárban, ám azóta ennek túlnyomó részét visszanyerte. „Kimaradtunk a BTel-botrányból, az E-Star-botrányból, viszonylag jó érzékkel kerültük el a buktatókat” – mondta Pálinkás.

Nálunk vásárolnak a lengyelek?

Arra a kérdésre, hogy kik tértek vissza Magyarországra, milyen külföldiek veszik a magyar részvényeket, Pálinkás azt mondta: a londoniak. A nagy emerging market-fundok fejezték be az eddigi alulsúlyozást. A Mol-rallyról pedig azt csiripelik a verebek, hogy lengyel alapkezelők is hozzájárultak.

A Richter nagyon megszenvedte a tavalyi évet, de az idén jól teljesít, és függetlenítette magát a rubeltől is. Sokat tud neki segíteni, ha ismét erősödik az exportja, hiszen árbevételének harmada az orosz-ukrán piacon realizálódik. A rubel zajló erősödésénél sokkal nagyobb mértékben emelkedett, mert kedvező hírek érkeztek az EU-ból egyes originális termékeinek szabályozásával, bevezetési lehetőségeivel kapcsolatban.

Nyugi van az INA körül

A részvényszakértő a Molról többek között elmondta, szerinte a horvát választások miatt a politikusoknak kevesebb ideje van a Mollal foglalkozni, és a választások után is van rá esély, hogy változik az ezzel kapcsolatos elképzelés. Ha egy nyugat-európai típusú cég venné meg az INA-t, az a Mol-hoz hasonló stratégiát folytatna, az oroszok viszont hagyományosan inkább a szerbek szövetségesei, így egy oroszok felé történő tranzakciót nehéz lenne politikailag eladni. Bár ez eddig is igaz volt.

A rovat támogatója a 4iG

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 16800 16630 16890 +1,20% 0 0 4 551 385 505 HUF 2024-03-28 17:05:47
MOL 2960 2938 2980 +1,37% 0 0 1 844 664 804 HUF 2024-03-28 17:13:02
MTELEKOM 897 890 900 +0,79% 0 0 354 788 481 HUF 2024-03-28 17:05:47
RICHTER 9260 9260 9375 -0,05% 0 0 2 543 442 235 HUF 2024-03-28 17:09:18
OPUS 403 397 403 +0,50% 0 0 59 002 521 HUF 2024-03-28 17:09:51
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Lenyomta a pesti tőzsde Európát csütörtökön
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 19:31
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 554,3 pontos, 0,86 százalékos emelkedéssel, 65 384,60 ponton zárt csütörtökön.
Részvény / Deviza / Áru Mosolyogni fog, ha meglátja ezt a forintárfolyamot
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 19:01
Erősödött a héten a forint, ami jó hír. De pezsgőt azért ne bontson!
Részvény / Deviza / Áru Komoly céláremelés a Molra, durván shortolják a Redditet
Eidenpenz József | 2024. március 28. 12:16
Jó a hangulat a tőzsdéken, sorban dőlnek a rekordok, és végre megmozdult a BUX index is. A forint némileg gyengül, rekordot döntött az arany. Szép osztalék jöhet a Moltól jövőre is. Durván shortolják a Redditet, szuperintelligencia-óriást építenének a blokkláncon.
Részvény / Deviza / Áru Egy félmosolyra lehet elég, amit a forint csinál csütörtökön
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 07:27
Így kezdte a napot a forint.
Részvény / Deviza / Áru Igen, jól látja! Erősödött a forint, nem is kicsit
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 18:21
Erősödött a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben szerda estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru Nem bírt megállni a lejtőn az OTP
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 17:24
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 175,08 pontos, 0,27 százalékos csökkenéssel, 64 830,30 ponton zárt szerdán.
Részvény / Deviza / Áru Megnyugodott a forint, Trump újra dollármilliárdos lett
Eidenpenz József | 2024. március 27. 12:25
A keddi kamatdöntés óta lassan erősödő pályára állt a forint, már 395 alatt mozog az euró. A további kamatcsökkentések mértéke azonban bizonytalan. A BUX-ot főleg a Mol húzza, lassul a Tesla-rivális. Így lett Trumpból dollármilliárdos – papíron. Óriásit buktak a kriptószektikusok.
Részvény / Deviza / Áru Itt a meglepetés az euró árfolyamában!
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 07:59
Szinte nem változott a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben az előző esti jegyzéséhez képest szerda reggelre a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru Egy hangfelvétel, egy kamatdöntés: ezt nézze, mi történt a forinttal!
Privátbankár.hu | 2024. március 26. 18:16
Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben kedden kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
Részvény / Deviza / Áru Unalmas nap van a pesti börze mögött
Privátbankár.hu | 2024. március 26. 17:32
A kamatdöntés sem mozgatta meg a tőzsdét, átlagos volt a forgalom. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG