7p
Jön Magyarországon is a Mifid II., mivel a 2008-as válság miatt felmerült a tőkepiacok európai szabályozásának átírása. A munka gőzerővel folyik, várhatóan 2017 januárjában fog életbe lépni az új jogszabály – hangzott el a Dorsum Zrt. alapkezelőknek és brókereknek rendezett estjén. Bonyolult, még bizonytalan és nagyon drága, kisebb cégek bezárásához is vezethet – derült ki.

 

A Midif II. jogszabály egy irányelvből és egy rendeletből áll majd, az irányelvet jövő június végéig kell átültetni a nemzeti jogba, azaz módosítani fogják a befektetési szolgáltatókról szóló törvényt (Bszt.). A szabályozás második szintjén az ESMA (európai értékpapír-felügyelet) javaslatára az Európai Bizottság végrehajtással kapcsolatos ajánlásokat fog kiadni, a harmadik szint az egyes országok szabályozása – mondta el Szabó Tibor ügyvéd (Réti, Antall és Társai).

 

Az új szabályok egy részének célja, hogy a tőzsdén kívüli piacról áttereljék a kereskedést a szabályozott piacokra: vagy a tőzsdére, vagy a multilaterális kereskedési platformokra (MTF). Vagy egy harmadik, újfajta kereskedési platformra, az „organized trading facility”-re (OTF). Tőzsdekényszer lesz a részvényekre és bizonyos olyan derivatívákra, amelyekre elszámolási kötelezettség vonatkozik.

Limitálhatják az áruspekulációt

Az árutőzsdei ügyleteknél maximum limiteket határozhatnak meg egyes személyek számára, akik csak ekkora pozíciót tarthatnak fenn. Bizonyos érték felett az ügyleteket nyilvánosságra kell majd hozni, illetve napi jelentési kötelezettség lesz rájuk.

Az említett OTF önálló befektetési szolgáltatási tevékenység lesz, amire külön felügyeleti engedélyt lehet majd kérni. Részvényekkel nem lehet majd itt kereskedni, minden másra igen. Az MTF és az OTF nem kereskedhet majd saját számlára, ellentétben a rendszeres internalizálókkal.

Erősen szabályozzák a számítógépes kereskedést

Új szabályok vonatkoznak majd az automatizált kereskedési rendszerekre és a high frequency tradingre, be kell majd jelenteni a kereskedés tényén kívül a kereskedési rendszer leírását, teszteredményeit és sok minden mást is.

Az eddig a részvényekre vonatkozó transzparencia-szabályokat kiterjesztik a többi befektetési eszközre is, és a tőzsdéken kívül a többi platformnak is nyilvánosságra kell hozniuk a kereskedési adatokat, árfolyamokat, forgalmat. A befektetési vállalkozások eddigi adatszolgáltatási kötelezettségei is bővülnek.

A falnak is füle lesz majd

Az ügyfelek védelmét szolgáló eddigi, a Mifid I. alatt érvényes előírások is bővülnek a Mifid II. alatt – hangzott el. A lakossági ügyfeleknél nem lehet majd olyan biztosítékokat kikötni, amelyek tulajdonváltozást okoznak vagyonukban. Fel kell tárni az esetleges érdekellentételeket, amelyek az ügyfél és a befektetési vállalkozás között fennállhatnak.

Nem lesz szabad majd az alkalmazottaknak olyan termékekért díjazást adni, amelyek az ügyfél számára nem a legmegfelelőbbek, de egyelőre az ügyvédek sem értik, ez mit jelent majd a gyakorlatban. Nemcsak az e-maileket és telefonokat, de a személyes megbeszéléseket is rögzíteni kell majd az ügyfél és a befektetési vállalkozás között.

Független-e a tanácsadó?

Az ügyfél-tájékoztatási, tanácsadás előtti szabályok is kibővülnek. Sokféle információt meg kall adni arról, hogy független tanácsadó-e az illető cég, a befektetési termékek szélesebb vagy szűkebb körére terjed-e ki a tanácsadás. Szólni kell arról, ha csomagban értékesített termékről van szó, és megvásárolható-e csomagon kívül is.

A legnagyobb változás a költségekről szóló tájékoztatásban várható, a költségen kívül a fizetés módját, harmadik felek díjazását, az egyes platformok által felszámolt díjakat, a tanácsadási költségeket mind külön közölni kell az ügyféllel.

Nyilvánosan kell árat jegyezni

Dr. Baranyi Gergely, az Erste Befektetési Zrt. compliance vezetője inkább gyakorlati problémákról beszélt. Szerinte a jogszabály-alkotóknak haladni kellett a piac és a technológia gyors fejlődésével. A szabályok átültetése költséges lesz, sok informatikai fejlesztésre is lesz szükség.

Sok kereskedő, például a devizapiacon egyelőre elkerekedett szemmel néz, ha azt hallja, hogy ezentúl a szabályozott piacon, nyilvánosan kell majd árat jegyeznie. Más piacon ez már korábban lezajlott, a piac ott is alkalmazkodni tudott az előírásokhoz.

Diktafonnal a kávézóba?

Az OTF-piacot azért hozzák létre, hogy a nem-részvény típusú termékek is a szabályozott piacra terelődjenek. Nehéz lesz majd az átállás erre a díjakon alapuló üzleti modellre az eddig spread-alapú (vételi és eladási árfolyamok különbözetén kereső) modellekből. A kereskedési kapcsolat kiépítése ezekkel a platformokkal költséges lesz majd.

Nehezen tűnik megvalósíthatónak az, hogy minden, az ügyféllel történő kommunikációt rögzítsenek, a szakma nagyon ágáll ellene. Az is felmerült, hogy ehelyett memókat kéne írni írásban. „Nehezen tudom elképzelni azt a privátbankárt, aki memót írogat a kávézóban, vagy diktafont visz magával, de elképzelhető, hogy eljutunk idáig” – mondta a szakember.

Nagyon nehéz lesz függetlennek maradni

Nagyon nehéz visszakeresni azokat a beszélgetéseket, amelyek nem konkrétan a tranzakciókhoz kötődnek. Amelyek nem a befektetéshez kötődnek, azok rögzítése pedig adatvédelmi szempontból aggályos. Sok minden aggályos, amit majd a magyar szabályozónak kell rendbe tennie.

Annyira szigorú szabályok szerint lehet csak egy cég független befektetési tanácsadó, portfólió-kezelő, amelyeknek nagyon kevesen tudnak majd eleget tenni, ráadásul a harmadik féltől kapott ösztönzőket (jutalékokat) is jóvá kell írni az ügyfél számláján.

Az önkormányzat laikusnak számít majd

Egyelőre az sem világos, hogy mi számít majd ösztönzőnek és mire költhető el, egyes szabályok szerint csak a szolgáltatás minőségének javítására lehetne fordítani. A költségek előzetes feltárása is körülményes, főleg telefonos tanácsadás esetén. Az önkormányzatokat a jövőben lakossági ügyfélként kell kezelni.

Szarka Gergely, a Keler senior termékmenedzsere szerint a Keler főleg a Mifid jelentéstételi kötelezettségei kapcsán igyekszik aktívan kiszolgálni az ügyfeleket. Az EMIR nevű jogszabály már eddig is előírta a derivatív ügyletekre vonatkozó jelentéstételi kötelezettséget, ezek körét a Mifid II. várhatóan ki fogja bővíteni, amit lehet, hogy egy EMIR II.-ben is pontosítanak majd.

Új azonosító számot kapunk

Hogy még bonyolultabb legyen a dolog, a Mifid- és az EMIR-jelentések várhatóan nem fogják egymást kiváltani. A Keler eddig az EMIR alapján szolgáltatott adatokat, a jövőben a Mifid alapján is szeretne adatszolgáltatóvá válni.

A magánszemélyek azonosítására nagy súlyt fektetnek majd, úgy tudni, a vezetéknévből, a keresztnévből és a születési dátumból mindenkinek egyéni befektetési azonosító számot képeznek majd.

Csökkenthet a forgalom és a verseny

Nagyon bizonytalan, nagyon bonyolult és nem lesz olcsó – vonta le a végkövetkeztetést a műsorvezető. Horribilis számokat látott az egyik résztvevő az egyik brókercég ezzel kapcsolatos kalkulációiban.

Ám jogászi szemmel is bonyolultak a szabályok, mondta el Szabó Tibor ügyvéd.  Lehet, hogy a végén még a befektetőknek sem lesz jó a szabályok ilyen mértékű szigorítása, és senkinek sem lesz annyi ideje, hogy egy részvényt ennyi adminisztráció mellett megvegyen – hangzott el. A tranzakciós költségek is nagyon megnőhetnek, és a kisebb piaci szereplők kihullása miatt a piaci versenyt is csökkentheti.

A rovat támogatója a 4iG

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 16800 16630 16890 +1,20% 0 0 4 551 385 505 HUF 2024-03-28 17:05:47
MOL 2960 2938 2980 +1,37% 0 0 1 844 664 804 HUF 2024-03-28 17:13:02
MTELEKOM 897 890 900 +0,79% 0 0 354 788 481 HUF 2024-03-28 17:05:47
RICHTER 9260 9260 9375 -0,05% 0 0 2 543 442 235 HUF 2024-03-28 17:09:18
OPUS 403 397 403 +0,50% 0 0 59 002 521 HUF 2024-03-28 17:09:51
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Lenyomta a pesti tőzsde Európát csütörtökön
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 19:31
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 554,3 pontos, 0,86 százalékos emelkedéssel, 65 384,60 ponton zárt csütörtökön.
Részvény / Deviza / Áru Mosolyogni fog, ha meglátja ezt a forintárfolyamot
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 19:01
Erősödött a héten a forint, ami jó hír. De pezsgőt azért ne bontson!
Részvény / Deviza / Áru Komoly céláremelés a Molra, durván shortolják a Redditet
Eidenpenz József | 2024. március 28. 12:16
Jó a hangulat a tőzsdéken, sorban dőlnek a rekordok, és végre megmozdult a BUX index is. A forint némileg gyengül, rekordot döntött az arany. Szép osztalék jöhet a Moltól jövőre is. Durván shortolják a Redditet, szuperintelligencia-óriást építenének a blokkláncon.
Részvény / Deviza / Áru Egy félmosolyra lehet elég, amit a forint csinál csütörtökön
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 07:27
Így kezdte a napot a forint.
Részvény / Deviza / Áru Igen, jól látja! Erősödött a forint, nem is kicsit
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 18:21
Erősödött a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben szerda estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru Nem bírt megállni a lejtőn az OTP
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 17:24
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 175,08 pontos, 0,27 százalékos csökkenéssel, 64 830,30 ponton zárt szerdán.
Részvény / Deviza / Áru Megnyugodott a forint, Trump újra dollármilliárdos lett
Eidenpenz József | 2024. március 27. 12:25
A keddi kamatdöntés óta lassan erősödő pályára állt a forint, már 395 alatt mozog az euró. A további kamatcsökkentések mértéke azonban bizonytalan. A BUX-ot főleg a Mol húzza, lassul a Tesla-rivális. Így lett Trumpból dollármilliárdos – papíron. Óriásit buktak a kriptószektikusok.
Részvény / Deviza / Áru Itt a meglepetés az euró árfolyamában!
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 07:59
Szinte nem változott a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben az előző esti jegyzéséhez képest szerda reggelre a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru Egy hangfelvétel, egy kamatdöntés: ezt nézze, mi történt a forinttal!
Privátbankár.hu | 2024. március 26. 18:16
Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben kedden kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
Részvény / Deviza / Áru Unalmas nap van a pesti börze mögött
Privátbankár.hu | 2024. március 26. 17:32
A kamatdöntés sem mozgatta meg a tőzsdét, átlagos volt a forgalom. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG