4p
Kicsit erősödő forintot, szépen emelkedő OTP-t, Richtert és Molt hozott a hét utolsó napja, a piacok pedig a jelek szerint arra számítottak, hogy a görögök most már az utolsó utáni pillanatban csak összehoznak valamit. Nagyot zuhant a Shanghai Tőzsde, az USA sem volt egyértelműen happy.
Shanghai (Fotó: Wikimedia Commons)

A szokásos nyári péntekek nyugalmától távol voltunk ma, mindjárt kora reggel egy jókora, hét százalékos zuhanást hozott össze a Shanghai Composite, amely így már húsz százalékot esett pár héttel korábbi csúcsáról. Mivel már régóta találgatták, mikor ereszt le az ottani lufi, ez azonban különösebben nem lepett meg senkit sem.

Európában jó volt a hangulat, a brit index kivételével emelkedtek a tőzsdemutatók pár tized százalékot. A görög mutató két százalékkal ment fel, a piac a jelek szerint reménykedik valamiféle kiegyezésben. A BUX index felülteljesítette a nyugat-európai társait.

Meddig eshet a Richter?

Az OTP 1,9, a Mol 1,4, a Richter pedig 2,4 százalékkal lőtt ki, a Magyar Telekom pedig kis mértékben, kereken 400 forintra esett. A nap elején azonban volt sokáig ez alatt is, sokak szerint fontos határt törhet át ezzel a négyszáz forinttal, és akkor további méretes esés vár rá.

További árfolyamok>>>>

Meddig eshet a Richter? – tette fel a kérdést az Erste Befektetési Zrt., feltehetően még a nap elején, amikor nyomottabb volt az árfolyam. Szerintük nagyot esett júniusban a gyógyszerpapír, a kurzus 4630 forintról 4050 forintig ment le.

Életjeleket mutat az OTP

„Ezzel gyakorlatilag megérkezett a támaszzónába (3975-4100) a kurzus, ahol már várhatjuk a fordulatot”- írják. Úgy tűnik, ez azután be is következett, hiszen a részvény 4200-on fejezte be a napot.

Az OTP-nél a nagy forgalmú brókercég szerint további emelkedés jöhet, pozitív életjeleket mutat a bankpapír. „Az árfolyam kilépett a csökkenő trendből és emelkedésnek indult. Jelenleg egy ellenállászónával küzd az árfolyam 5540-5620 forint között és az utóbbi szint áttörésével megnyílna a tér az ellenállást jelentő 6090 forintos lokális csúcsig” – írják.

Gyengécske a Mol és a Telekom

A Magyar Telekom elérte a 400 forintos támaszt, ennek törésével 380 forintig eshet a távközlési papír – vélik. A Mol is gyengén teljesít, a következő megálló 13 830 forintnál található, alatta pedig 13 260 forintnál húzódik szint.

Rázós út előtt a PannErgy – írja a KBC Equitas elemzése. Rendkívül fontos ellenállásszinthez érkezett meg a részvény az elmúlt két hétben bemutatott emelkedést követően. Habár az újabb próbálkozás már a harmadiknak számít egy éven belül, most sem túl rózsásak a kilátások. Könnyen előfordulhat, hogy ezúttal sem jön össze a kitörés – vonják le a következtetést.

Visszacsúszhat a Pannergy

Sorsdöntő szereppel bírhat a 310 forintos szint, itt két markáns ellenállás állja a papír útját. Az sem zárható ki, hogy a Pannergy újfent visszacsússzon a 280 forintos támasz közelébe – véli a brókercég.

A dollár a Michigani Egyetem kedvező fogyasztói bizalmi adatai miatt erősödhetett az Investing.com szerint, és az amerikai részvények kezdeti emelkedésében is lehetett ennek szerepe. De az USA-ban nem egyértelműen rózsás a helyzet, a Dow Jones emelkedik, az S&P 500 stagnál, a Nasdaq indexe pedig esik.

További árfolyamok>>>>>

Erősödő dollár és forint

Az euró/dollár 1,1200 közeléből 1,1150-re esett, egy százalék feletti mínuszban is volt az olaj, szenvedtek a nemesfémek is. A forint először gyengült majd kissé erősödött, a kora délutáni 312,80-ról estére 311,60-ra esett az euró.

"A BUX pár nappal korábban megpróbált a 21 napos exponenciális mozgóátlag fölé kerülni, de a csökkenő trendvonal és az EMA megállította. Most nagyon lefordulósnak tűnik a gyertya, ha új mélypontot üt a BUX index, akkor 20 200 körül látható a következő támasz" – írta a Concorde Trading blog még csütörtökön késő este. Pénteken azonban egyelőre nem volt szó új mélypontról.

A rovat támogatója a 4iG

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 17700 17505 17770 +0,57% 0 0 5 396 130 425 HUF 2024-04-15 17:07:16
MOL 3048 3046 3074 0,00% 0 0 1 546 208 690 HUF 2024-04-15 17:05:05
MTELEKOM 920 920 929 +0,55% 0 0 139 039 318 HUF 2024-04-15 17:05:06
RICHTER 9335 9330 9420 -0,59% 0 0 1 082 706 505 HUF 2024-04-15 17:05:03
OPUS 396 392 398 +1,28% 0 0 51 831 402 HUF 2024-04-15 17:05:27
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Még rosszabbul áll a forint
Privátbankár.hu | 2024. április 16. 06:46
A dollár áttört egy újabb szintet.
Részvény / Deviza / Áru Trump cégében dollármilliárdok égtek el, de a hívek még kitartanak
Király Béla | 2024. április 16. 05:42
Teljesen irreális várakozásokat támasztottak a befektetők Donald Trump három hete tőzsdére lépett cége kapcsán. Így valahol a józan ész diadalának tekinthető az a gigantikus veszteség, amit a befektetők elszenvedtek.
Részvény / Deviza / Áru Óriási baj lehet abból, ha az olajár elszáll
Eidenpenz József | 2024. április 15. 18:45
Az árupiacokon az élénkülés jelei látszanak, ami azonban nagy veszélyeket hordoz. Ha nagyon megdrágulnának az energiahordozók és az ipari fémek, az az infláció visszatérését és a gazdaságok lassulását okozhatja, végső soron pedig általános válsághoz vezethet. Különösen a kőolaj kényes kérdés, az ugyanis a többi nyersanyag árfolyamát is erősen befolyásolja.
Részvény / Deviza / Áru Ez fájni fog! Ne nézze meg a forint árfolyamát!
Privátbankár.hu | 2024. április 15. 18:09
Gyengült a forint a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon hétfőn.
Részvény / Deviza / Áru Menetelt az OTP
Privátbankár.hu | 2024. április 15. 17:27
A kedvező nemzetközi hangulatban emelkedett a budapesti tőzsde.
Részvény / Deviza / Áru 394-nél az euró, az európai autógyártás a tét
Eidenpenz József | 2024. április 15. 12:41
A pénteki csúnya eséseket kiheverte a részvénypiac és főleg pluszokat láthatunk, az olaj meglepő módon esik, a forint viszont tovább gyengül. A német-kínai tárgyalások legfőbb tétje az autógyártás jövője. Megemelték a Waberer’s célárát, vegyes eladási számokat tett közzé az AutoWallis.
Részvény / Deviza / Áru Törölgetheti a homlokát, ha meglátja, mennyibe kerül egy euró
Privátbankár.hu | 2024. április 15. 07:59
Így indítja a hetet a forint.
Részvény / Deviza / Áru Pofon Putyinnak: kitiltják az orosz fémeket az árutőzsdékről
Privátbankár.hu | 2024. április 13. 08:15
Szankciókat jelentett be a brit és az amerikai kormány.
Részvény / Deviza / Áru Hűha! Borzasztó formában volt a forint
Privátbankár.hu | 2024. április 12. 18:31
Gyengült a forint a főbb devizákkal szemben pénteken kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
Részvény / Deviza / Áru Ezt nézze meg! Áttört egy gátat az OTP
Privátbankár.hu | 2024. április 12. 18:02
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 84 pontos, 0,12 százalékos emelkedéssel, 67 289,07 ponton, új történelmi csúcson zárt pénteken.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG