4p
A vakációszezon ellenére cseppet sem unalmasak a tőkepiacok, főleg, ha valaki sokfelé tekintget. Budapesten szerény mínuszban kezdett a BUX index, a Mol kis nyereséggel, az OTP kis veszteséggel forgott a nap elején. Azután megtáltosodott egy bejelentés nyomán. Zuhant a török líra, az olaj.

A BUX index sokkal jobban teljesített, mint az európai indexek többsége, a nap eleji bizonytalan gyengélkedés után egyértelműen pluszba lendült és 0,5 százalékos emelkedéssel végzett. Eközben a DAX és más európai indexek két százalék körüli mínuszban mozogtak. A hangulatot a kínai gazdasággal kapcsolatos rossz hírek árnyékolhatták be, most az lett az ügyeletes mumus Görögország után. Sokan egészen világvége-hangulatban vannak - erről itt írtunk részletesen.

A Mol nap közben szerény pluszban forgott, majd délután megindult erősen és 1,7 százalékos emelkedésig jutott. Érdekes módon az sem lombozta le, hogy négy óra körül az új amerikai kitermelési adatok miatt zuhanórepülésbe kezdett az addig nem sok mozgást produkáló kőolaj. Nemrég 3,5 százalékos mínuszban járt a nyersanyag árfolyama.

Autóhitel-forintosítás piacközeli áron

Az OTP szerény mínusszal indított, majd délben az autóhitelek forintosításával kapcsolatos kora délutáni bejelentés nyomán meredeken megindult felfelé. (A forintosítás árfolyama ugyanis alig tér el a piacitól.) Végül 5635 forinton végzett, 0,6 százalékos pluszban. A Richter és a Telekom kissé ismét esett.

További árfolyamok itt láthatók.

Az USA tőzsdéi is egy százalék körüli veszteségnél tartottak, pedig mostanában alig mozdultak bármerre is. A nap nagy nyertese volt még az olajon kívül az arany és az ezüst is, nagy vesztese pedig a török líra, amelynek külön cikket is szenteltünk.

Telekom a lejtőn

„Nincs jó formában a Telekom. Már korábban is figyelmeztető jelzés volt, hogy a jó gyorsjelentést követően nem tudott megragadni két hónapos csúcsa közelében” – írta a KBC Equitas. Azóta sem javult, folytatódott a lejtmenet és újra 400 forint alá került az árfolyam. Csökkenő csatornában folytatta útját, kedden a 200-as mozgóátlag, majd a 400 forintos lélektani szint alá került, hasonlóra legutóbb egy hónapja volt példa – írják.

Hasonlóan fogalmaz a Concorde Trading blog is, de hozzáteszi, hogy „fundamentálisan ugyanakkor továbbra is hiszünk a Magyar Telekomban”.

Visszapattant az OTP

„Rövidtávon további esés valószínű, és a 391 forintos támasz törésével a 384 forintos 200 napos mozgóátlagig eshet az árfolyam” – írja a távközlési papírról már az Erste technikai elemzése. Szerintük továbbra is a szűkülő alakzatban mozog az OTP.

A bankpapír elérte az alakzat alsó vonalát 5570 forintnál. Ez jelenleg támaszt jelent a papírnak, és délután megérkezett a fordulat, Varga Mihály bejelentését követően indult az emelkedés. Az árfolyam visszapattant a támaszról, és elindult az 5900 forintnál húzódó szinthez, amelynek áttörésével már könnyen új csúcsra mehetne a bankpapír – így a brókercég.

Minden kritikus szinten?

Az Erste szerint fontos támaszhoz érkezett az olajpapír is, miután tegnap elérte a 14 250 forintos támaszt. Ez egy elég erős szint, amelyről az utóbbi másfél hónapban többször visszapattant a kurzus. (Ma is így lett.)

„Különben minden kritikus szinten van” – írják egy másik hírlevélben. Példaként említik az OTP-t, a Raiffeisent, a BUX-ot, a DAX-ot.

A lírával gyengülhetett a forint

A forint ismét gyengült kissé, az előző napi 309 forint körüli szintről pár fillérrel 310 fölé emelkedett az euró ára. Pedig délelőtt még stagnált az árfolyam, kevéssel dél után kezdődött a gyengülés, ugyanakkor, amikor a török lírát is elkezdték eltaszítani a befektetők.

A rovat támogatója a 4iG

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 16800 16630 16890 +1,20% 0 0 4 551 385 505 HUF 2024-03-28 17:05:47
MOL 2960 2938 2980 +1,37% 0 0 1 844 664 804 HUF 2024-03-28 17:13:02
MTELEKOM 897 890 900 +0,79% 0 0 354 788 481 HUF 2024-03-28 17:05:47
RICHTER 9260 9260 9375 -0,05% 0 0 2 543 442 235 HUF 2024-03-28 17:09:18
OPUS 403 397 403 +0,50% 0 0 59 002 521 HUF 2024-03-28 17:09:51
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Lenyomta a pesti tőzsde Európát csütörtökön
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 19:31
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 554,3 pontos, 0,86 százalékos emelkedéssel, 65 384,60 ponton zárt csütörtökön.
Részvény / Deviza / Áru Mosolyogni fog, ha meglátja ezt a forintárfolyamot
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 19:01
Erősödött a héten a forint, ami jó hír. De pezsgőt azért ne bontson!
Részvény / Deviza / Áru Komoly céláremelés a Molra, durván shortolják a Redditet
Eidenpenz József | 2024. március 28. 12:16
Jó a hangulat a tőzsdéken, sorban dőlnek a rekordok, és végre megmozdult a BUX index is. A forint némileg gyengül, rekordot döntött az arany. Szép osztalék jöhet a Moltól jövőre is. Durván shortolják a Redditet, szuperintelligencia-óriást építenének a blokkláncon.
Részvény / Deviza / Áru Egy félmosolyra lehet elég, amit a forint csinál csütörtökön
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 07:27
Így kezdte a napot a forint.
Részvény / Deviza / Áru Igen, jól látja! Erősödött a forint, nem is kicsit
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 18:21
Erősödött a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben szerda estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru Nem bírt megállni a lejtőn az OTP
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 17:24
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 175,08 pontos, 0,27 százalékos csökkenéssel, 64 830,30 ponton zárt szerdán.
Részvény / Deviza / Áru Megnyugodott a forint, Trump újra dollármilliárdos lett
Eidenpenz József | 2024. március 27. 12:25
A keddi kamatdöntés óta lassan erősödő pályára állt a forint, már 395 alatt mozog az euró. A további kamatcsökkentések mértéke azonban bizonytalan. A BUX-ot főleg a Mol húzza, lassul a Tesla-rivális. Így lett Trumpból dollármilliárdos – papíron. Óriásit buktak a kriptószektikusok.
Részvény / Deviza / Áru Itt a meglepetés az euró árfolyamában!
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 07:59
Szinte nem változott a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben az előző esti jegyzéséhez képest szerda reggelre a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru Egy hangfelvétel, egy kamatdöntés: ezt nézze, mi történt a forinttal!
Privátbankár.hu | 2024. március 26. 18:16
Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben kedden kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
Részvény / Deviza / Áru Unalmas nap van a pesti börze mögött
Privátbankár.hu | 2024. március 26. 17:32
A kamatdöntés sem mozgatta meg a tőzsdét, átlagos volt a forgalom. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG