3p

Mit remélt Magyarország az EU-tagságtól és mi lett mindebből 20 év alatt?
Devizahitelezés, euróbevezetés, uniós pénzek, kilátások - online Klasszis Klubtalálkozó élőben Medgyessy Péterrel!

Vegyen részt és kérdezzen Ön is Magyarország korábbi miniszterelnökétől!

2024. április 22. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

A pénteki óriási tőzsdei emelkedésnek csak egy részét pótolta be a BUX index hétfőn, de így is emelkedett, az OTP-vel az élen. A forint keveset változott, de a trend a gyengülés felé mutat. A választások után gyengült a zloty. A DAX kitartott, más európai indexek estek. A héten megint a Fed-re várnak.

 

A lengyelek választottak vasárnap, a győztes párt kiléte nem okozott meglepetést, de a szavazati aránya nagyobb lett a vártnál. Ennek nyomán a lengyel zloty közel fél százalékkal esett az euróval szemben, a lengyel tőzsdeindex viszont kis mértékben emelkedett.

 

Európában két napnyi meredek emelkedés után – amit főleg Mario Draghi EKB-elnök csütörtöki biztató szavai váltottak ki – hétfőn kis pihenő látszott, az EuroStoxx 50 index 0,3 százalékkal esett. A DAX index 0,2 százalékos emelkedést produkált és 10 800 pont fölött tudott zárni, amiben segíthetett egy kedvező Ifo-konjunktúraindex. A brit és a francia mutatók fél százalék körüli mértékben estek.

OTP, a húzópapír

Az USA tőzsdéi alig mozogtak, hat órakor az S&P 500 0,1 százalékos mínuszban, a Nasdaq ugyanakkora pluszban járt. Az Apple jelentése előtt egy nappal komolyan, három százalékkal esett. A Microsoft folytatta a múlt heti gyorsjelentés utáni száguldását, a Google is szépen drágult. A Ferrari viszont 55 dollárra esett vissza.

További árfolyamok>>>>>>>

Budapesten a nap nagy részében egy százalék körüli pluszban volt az index, a pénteki 2-4 százalékos európai emelkedésnek tehát csak egy részét pótolta be a visszafogottabb hangulatban. Az OTP volt a húzópapír, 1,6 százalékkal drágult 5740-ig.

Megtorpant a dollárrali

A Mol magasabbról indult, de végül csak 0,2 százalékkal lett drágább. A Richter fordítva, a zárásban lett drágább, végül 1,5 százalékkal 4770-ig ment fel. A Magyar Telekom hol pluszban, hol mínuszban járt, végül egy forinttal emelkedett.

A dollár csütörtökön és pénteken hatalmas hajrát mutatott be, mintegy három százalékkal erősödött az euróval szemben, 1,10 közelébe süllyedt az árfolyam. Hétfőn viszont ettől nem nagyon távolodott el, lényegében stagnált. A nyersanyagok eléggé vegyesen teljesítettek, réz, arany, ezüst fel, olaj, gáz lefelé tartott.

További árfolyamok>>>>>>>

Ritka jelenség a dollárnál

„Érdekes dollárerősödés” – hangzott ma az Aegon Alapkezelő Total Return blogjának cikkcíme. Korábban a szokásos menetrend az volt, hogy ha erősödött a dollár, az komolyan rányomta a bélyegét a sérülékenyebb, magasabb kamatozású feltörekvő piaci devizákra – írták. Most abszolút nem ez a kép, például a brazil reál vagy a török líra jól teljesítettek a dollárral szemben, de az elmúlt időben gyengülő ázsiai devizák sem mozogtak sokat. Ritka jelenség – írják.

Jól szerepelt az előző héten a Mol árfolyama, legalábbis sikerült megtartania a 13 000 forintos szinteket, ahonnan lehetősége nyílik most a felpattanásra a papírnak – írja a KBC Equitas. Az ellenállások viszont erősnek tűnnek, 13 420 forintnál a 200 napos mozgóátlag található, és 13 400 pontnál a korábbi lokális csúcs is akadályt jelenthet. Így korlátozott emelkedés tűnik most csak valószínűnek.

Sávtető 316 forintos eurónál

Rövidtávon gyengülhet a forint – írja az Erste Befektetési Zrt. technikai elemzése. A devizapár másfél héttel ezelőtt érte el mélypontját, ekkor az árfolyam visszapattant a 200 napos mozgóátlagról. Pénteken gyengült a forint, 312-ig kapaszkodott az euróárfolyam. Bár ma korrekció volt, a rövidtávú trend azonban továbbra is felfelé mutat. Ellenállást a sávtető jelent 316 forintnál.

A rovat támogatója a 4iG

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 16940 16825 17025 -0,62% 0 0 6 974 318 185 HUF 2024-04-19 17:11:47
MOL 2960 2960 3024 -1,99% 0 0 1 727 464 518 HUF 2024-04-19 17:06:03
MTELEKOM 927 920 927 +0,54% 0 0 295 619 891 HUF 2024-04-19 17:05:19
RICHTER 8855 8805 9000 -1,06% 0 0 1 916 017 780 HUF 2024-04-19 17:09:50
OPUS 395 390 400 -0,88% 0 0 89 919 659 HUF 2024-04-19 17:05:04
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Pénzeső: váratlanul nagy osztalék juthat egyes részvényeseknek
Privátbankár.hu | 2024. április 19. 19:24
Az Alteo rendkívüli osztalékot fizet.
Részvény / Deviza / Áru Megerősödött a forint? Nézzen rá az árfolyamra!
Privátbankár.hu | 2024. április 19. 18:32
Erősödött pénteken a forint a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest, de gyengébben fejezte be a hetet a hétfői kezdésnél.
Részvény / Deviza / Áru Nem sok oka volt az örömre a budapesti befektetőknek
Privátbankár.hu | 2024. április 19. 17:45
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 629,35 pontos, 0,96 százalékos csökkenéssel 65 045,06 ponton zárt pénteken.
Részvény / Deviza / Áru Kulcsfontosságúvá vált az aranytartalék az elmúlt években?
Privátbankár.hu | 2024. április 19. 14:46
Az elmúlt időszakban ismét a figyelem középpontjába került az arany, mint jegybanki tartalékeszköz, a stabilitás szimbóluma. Veres István Attila a Magyar Nemzeti Bank szakcikkében mutatta be az utóbbi évek aranypiaci folyamatait, legfontosabb trendjeit, valamit az MNB aranytartalékának több lépésben történő növelését.
Részvény / Deviza / Áru Eltitkol valamit a Netflix, kamatcsökkentés helyett kamatemelés jöhet
Eidenpenz József | 2024. április 19. 12:18
Rossz a hangulat a tőzsdéken az izraeli válaszcsapás után, de volt rosszabb is a hajnali órákban. A frissebb hírek nyomán megnyugodott többek között a kőolaj, az arany, a bitcoin és az euró/forint árfolyam is, de békéről még nincsen szó. A Netflix azért esett, mert titkosítani kívánja az előfizetők számát, Kína pedig visszavág az USA-nak.
Részvény / Deviza / Áru Legyen erős, ha a forint-euró párharcra néz!
Privátbankár.hu | 2024. április 19. 07:43
A forint veszített értékéből a nemzetközi devizapiacon ma reggel, a tegnap esti árfolyamokhoz képest.
Részvény / Deviza / Áru Csütörtököt mondott a forint
Privátbankár.hu | 2024. április 18. 18:33
Gyengült csütörtökön a forint a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon, az euró és a svájci frank ellenében 0,4 százalékkal, a dollárral szemben 0,6 százalékkal.
Részvény / Deviza / Áru Sötét felhők árnyékolták be a tőzsde egét
Privátbankár.hu | 2024. április 18. 17:31
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 441,01 pontos, 0,67 százalékos csökkenéssel, 65 674,41 ponton zárt csütörtökön.
Részvény / Deviza / Áru Visszalökték az erősödő devizánkat, vészesen emelkedik egy kulcsfontosságú fém ára
Eidenpenz József | 2024. április 18. 12:12
A tőzsdéken enyhe optimizmus látható, a Netflix gyorsjelentésére várnak. Kivéve Budapesten, ahol főleg az OTP a visszahúzó erő. Az amerikaiak lépései nyomán tovább drágult a réz, a gyengülő dollár is segít a nyersanyagoknak és a forintnak. A bitcoin 60 ezer dollár is volt, de visszapattant onnét.
Részvény / Deviza / Áru Ámulni fog, ha meglátja, hogyan alakult a forint árfolyama!
Privátbankár.hu | 2024. április 18. 07:51
Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben csütörtök reggel a szerda kora esti jegyzésekhez képest a nemzetközi bankközi devizapiacon.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG