2p
A török fizetőeszköz napok óta esik, de most felgyorsult, pánikszerűvé vált a folyamat. A font sterlingre is nyomás nehezedik, csak nem jó a brit EU-kilépés ötlete, bárhogy próbálják is csűrni-csavarni. Az olajár csökkent kissé, az arany emelkedik. A tőzsdék lomhák, a Facebook viszont magához tért.

A török líra már két hónapja, hogy elindult a lejtőn, de az év első napjaiban a folyamat felgyorsult, és most pánikszerűvé vált: egy euróért már 4 lírát kell adni.

Euró/török líra   Friss árfolyamok>>>

Két évvel ezelőtt a líra a spekulánsok kedvence volt magas kamata miatt, és akkor még bőven 3 líra alatt volt az euró árfolyama. Az árfolyam gyengülésének veszélye már akkor is nagy volt, ez be is következett, több mint 3 líra lett az euró.

A folyamat aztán tavaly, a nyári törökországi puccskísérlet után indult gyorsult fel, de a 3,50-es szintet csak az év utolsó részében haladta meg az euró. Az utolsó napok begyorsulásáról még egy grafikon:

Euró/török líra, az összeomlás

A líra mellett a másik gyengélkedő az angol font. A tavaly nyári népszavazás után 1,30 euróról 1,10-re eső árfolyam 1,20-ig korrigált az elmúlt hónapokban, amikor úgy tűnt, hogy a brit és a skót parlament által ellenőrzött folyamat lesz a Brexit. Most azonban megint káosz kezd eluralkodni a várható EU-kilépés körül, így a font masszívan ereszkedik, jelenleg 1,145 eurót ér.

A forint tegnaphoz képest gyengült, 308,50 az euróhoz képest. Az arany a decemberi mélypont óta szépen emelkedik, most 1187 dollárt ér egy uncia. Az olaj kissé visszaesett, de stabilan tartja magát 50 dollár fölött: a WTI 52, a Brent 54 dolláron cserél gazdát.

Arany

A tőzsdék mozgása lelassult, de az amerikai indexek továbbra is csúcsközelben vannak. A nagyjából két hónapja gyengélkedő Facebook magához tért: maga mögött hagyta a 200 napos mozgóátlagot és a novemberben hagyott rést is elkezdte betölteni. A papír zsinórban 5 napja emelkedik, 125 dollárig ért el.

Facebook

Az európai tőzsdék meg sem mozdulnak, a BÉT-en is csak a Telekom említhető, amely 512 forintig emelkedik 0,4 százalékkal.

A rovat támogatója a 4iG

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 16720 16630 16890 +0,72% 16720 16745 1 467 444 660 HUF 2024-03-28 14:17:32
MOL 2962 2938 2970 +1,44% 2962 2966 435 871 814 HUF 2024-03-28 14:19:04
MTELEKOM 896 890 900 +0,67% 896 897 102 461 636 HUF 2024-03-28 14:16:17
RICHTER 9340 9280 9375 +0,81% 9320 9340 560 043 540 HUF 2024-03-28 14:16:59
OPUS 401 397 403 +0,12% 400 401 8 821 396 HUF 2024-03-28 12:24:30
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Komoly céláremelés a Molra, durván shortolják a Redditet
Eidenpenz József | 2024. március 28. 12:16
Jó a hangulat a tőzsdéken, sorban dőlnek a rekordok, és végre megmozdult a BUX index is. A forint némileg gyengül, rekordot döntött az arany. Szép osztalék jöhet a Moltól jövőre is. Durván shortolják a Redditet, szuperintelligencia-óriást építenének a blokkláncon.
Részvény / Deviza / Áru Egy félmosolyra lehet elég, amit a forint csinál csütörtökön
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 07:27
Így kezdte a napot a forint.
Részvény / Deviza / Áru Igen, jól látja! Erősödött a forint, nem is kicsit
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 18:21
Erősödött a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben szerda estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru Nem bírt megállni a lejtőn az OTP
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 17:24
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 175,08 pontos, 0,27 százalékos csökkenéssel, 64 830,30 ponton zárt szerdán.
Részvény / Deviza / Áru Megnyugodott a forint, Trump újra dollármilliárdos lett
Eidenpenz József | 2024. március 27. 12:25
A keddi kamatdöntés óta lassan erősödő pályára állt a forint, már 395 alatt mozog az euró. A további kamatcsökkentések mértéke azonban bizonytalan. A BUX-ot főleg a Mol húzza, lassul a Tesla-rivális. Így lett Trumpból dollármilliárdos – papíron. Óriásit buktak a kriptószektikusok.
Részvény / Deviza / Áru Itt a meglepetés az euró árfolyamában!
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 07:59
Szinte nem változott a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben az előző esti jegyzéséhez képest szerda reggelre a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru Egy hangfelvétel, egy kamatdöntés: ezt nézze, mi történt a forinttal!
Privátbankár.hu | 2024. március 26. 18:16
Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben kedden kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
Részvény / Deviza / Áru Unalmas nap van a pesti börze mögött
Privátbankár.hu | 2024. március 26. 17:32
A kamatdöntés sem mozgatta meg a tőzsdét, átlagos volt a forgalom. 
Részvény / Deviza / Áru Az igazi tőzsdesztori a háború, de húsvéti kakaóválság is kitört
Eidenpenz József | 2024. március 26. 12:10
A tőzsdék enyhén optimisták, szárnyalnak viszont a hadiipari részvények. A BUX szerény emelkedését most a Richter húzza, az OTP lemaradó, a forint pedig kissé erősödött a kamatdöntés előtt. Megvan, miért mehetett új csúcsra a DAX. Egekben a kakaó ára, egy szakértő igazságot szolgáltat a bitcoinnak.
Részvény / Deviza / Áru Jó estéje lesz, ha meglátja, mi a helyzet a forinttal
Privátbankár.hu | 2024. március 25. 19:12
Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben hétfőn kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG