2p
A bluechipek közül csak a Magyar Telekom nem tud idén osztalékot fizetni. Itt a lista arról, amit eddig tudunk.

Néhány tőzsdei társaság, így az Elmű és az Émász, az Állami Nyomda, valamint az Appeninn éves közgyűlése már lezajlott, a többség azonban csak ezután tartja a 2013-as évet lezáró, és az eredmény felhasználásról is határozó közgyűlését.

Az áramszolgáltató társaságok közül az Elmű közgyűlése részvényenként 2650, az Émászé 2950 forint osztalékot szavazott meg, a kifizetés április 7-én kezdődik. Az Állami Nyomda 55 forintos osztalékot fizet egy részvényre április 22-től.

A Richter kevesebbet fizet, a Mol és az OTP többet, a Telekom semennyit

A Richter igazgatósága 57 forintos osztalékra tett javaslatot. Ez a részvények 100 forintos névértékére vetítve 57 százalék, azaz kevesebb, mint a tavalyi, amikor 660 forint, azaz 66 százalékos osztalékot fizetett a gyógyszeripari vállalat az akkor még 1000 forint névértékű részvényeire.

A Mol és az OTP részvényesei viszont a tavalyinál nagyobb osztalékot kapnak. A Mol az idén 60 milliárd forintot tervez osztalékfizetésre fordítani, lényegesen többet a tavalyi 46 milliárdnál. A teljes részvényszám alapján 574 forint jut egy részvényre, azonban ennél többre, 590 forint körüli összegre számíthatnak a részvényesek, mivel a társaság a saját részvényekre eső részt is felosztja a többi részvényes között. Az OTP-nél 145 forint a tervezett osztalék, de a Molhoz hasonlóan itt is szétosztják a saját részvényekre jutó részt, vagyis a ténylegesen kifizetendő összeg ennél magasabb lesz.

A Magyar Telekom igazgatóságának javaslata is ismert, miszerint a korábbi évek gyakorlatától eltérően az idén nem fizet osztalékot, míg tavaly 50 forintot kaptak részvényeik után a tulajdonosok.

A kisebb cégek közül a Graphisoft Park 90 forint osztalékot tervez szétosztani a 2013-as eredményéből.

A hagyományosan osztalékfizetőnek számító Zwack Unicum az eltérő üzleti éve miatt később, nyár elején tartja a közgyűlését. A többi vállalat, ahogy tavaly, várhatóan az idén sem tervez osztalékot fizetni.

Az Erste Befeketetési Zrt. összefoglaló táblázatában az osztalékok már a saját részvények hatását is figyelembe véve szerepelnek:

Forrás: Erste
A rovat támogatója a 4iG

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 16800 16630 16890 +1,20% 0 0 4 551 385 505 HUF 2024-03-28 17:05:47
MOL 2960 2938 2980 +1,37% 0 0 1 844 664 804 HUF 2024-03-28 17:13:02
MTELEKOM 897 890 900 +0,79% 0 0 354 788 481 HUF 2024-03-28 17:05:47
RICHTER 9260 9260 9375 -0,05% 0 0 2 543 442 235 HUF 2024-03-28 17:09:18
OPUS 403 397 403 +0,50% 0 0 59 002 521 HUF 2024-03-28 17:09:51
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Lenyomta a pesti tőzsde Európát csütörtökön
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 19:31
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 554,3 pontos, 0,86 százalékos emelkedéssel, 65 384,60 ponton zárt csütörtökön.
Részvény / Deviza / Áru Mosolyogni fog, ha meglátja ezt a forintárfolyamot
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 19:01
Erősödött a héten a forint, ami jó hír. De pezsgőt azért ne bontson!
Részvény / Deviza / Áru Komoly céláremelés a Molra, durván shortolják a Redditet
Eidenpenz József | 2024. március 28. 12:16
Jó a hangulat a tőzsdéken, sorban dőlnek a rekordok, és végre megmozdult a BUX index is. A forint némileg gyengül, rekordot döntött az arany. Szép osztalék jöhet a Moltól jövőre is. Durván shortolják a Redditet, szuperintelligencia-óriást építenének a blokkláncon.
Részvény / Deviza / Áru Egy félmosolyra lehet elég, amit a forint csinál csütörtökön
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 07:27
Így kezdte a napot a forint.
Részvény / Deviza / Áru Igen, jól látja! Erősödött a forint, nem is kicsit
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 18:21
Erősödött a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben szerda estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru Nem bírt megállni a lejtőn az OTP
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 17:24
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 175,08 pontos, 0,27 százalékos csökkenéssel, 64 830,30 ponton zárt szerdán.
Részvény / Deviza / Áru Megnyugodott a forint, Trump újra dollármilliárdos lett
Eidenpenz József | 2024. március 27. 12:25
A keddi kamatdöntés óta lassan erősödő pályára állt a forint, már 395 alatt mozog az euró. A további kamatcsökkentések mértéke azonban bizonytalan. A BUX-ot főleg a Mol húzza, lassul a Tesla-rivális. Így lett Trumpból dollármilliárdos – papíron. Óriásit buktak a kriptószektikusok.
Részvény / Deviza / Áru Itt a meglepetés az euró árfolyamában!
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 07:59
Szinte nem változott a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben az előző esti jegyzéséhez képest szerda reggelre a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru Egy hangfelvétel, egy kamatdöntés: ezt nézze, mi történt a forinttal!
Privátbankár.hu | 2024. március 26. 18:16
Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben kedden kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
Részvény / Deviza / Áru Unalmas nap van a pesti börze mögött
Privátbankár.hu | 2024. március 26. 17:32
A kamatdöntés sem mozgatta meg a tőzsdét, átlagos volt a forgalom. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG