2p
A forintot még tegnap elkalapálták, és ma sem tér magához. Az olajárat megtolta az OPEC-döntés, de az 50 dolláros szinttől nem tudott eltávolodni. Mélyponton az arany, a zloty, a török líra, erős az angol font. Esett a Nasdaq, nagyot emelkedtek az amerikai olajrészvények, és itthon is a Mol húzza a piacot.

A tegnapi napot az OPEC-ülés, és az ott hozott olajkitermelés-csökkentési döntés határozta meg, de közben estefelé hirtelen nagyot zuhant a forint. Eleve gyenge volt az utóbbi időben, az euróhoz képest 310 körül mozgott, de tegnap egész 313-ig gyengült, és ma sem tud magához térni.

Euró/forint  Friss árfolyamok >>>

Nem csak a forint gyengült: a lengyel zloty és a török líra egyaránt megközelítette idei mélypontját 4,45 illetve 3,65-ös eurónkénti értékeikkel. Az angol font viszont újra emelkedik, egy fontért 1,18 eurót adnak.

Az olajár tegnap reggelhez képest összességében nagyot emelkedett, de a kitermelés-csökkentés szokatlanul nagy mértékéhez képest az 50 dollár körüli ár nem mondható magasnak. A piac egyrészt arra számíthat, hogy miután az elmúlt hónapokban sokan csúcsra járatták termelésüket, így a csökkentés csak egy korábbi szintet hoz vissza, és a túlkínálat ha csökken is, még fennmaradhat.

Emellett az is felmerül, hogy 50 dolláros árnál már az amerikai palaolaj kitermelés is felfut, és pótolja, vagy akár meg is haladhatja azt a mennyiséget, amennyit most a megegyezésben résztvevő felek csökkentenek. A WTI ma 49,30 dollár, a Brent 51,90.

Az amerikai tőzsdéken a palaolaj-kitermelők részvényei nagyot ugrottak, ugyanakkor az eddigi vezető nagy internetes és technológiai vállaltok részvényei visszaestek. Ennek megfelelően a Nasdaq Composite egy százalékkal gyengült 5324 pontig, míg az S&P 500 csak 0,27 százalékkal 2199 pontig ereszkedett.

Újra kedvezőtlen jelzést adott a Facebook grafikonja: a papír ismét a 200 napos mozgóátlag alá esett 118,4 dolláros értékével. A több éve emelkedő trend ezzel egyre inkább veszélybe kerül.

Facebook

Ázsiában emelkedtek a piacok 0,5-1 százalék közti mértékben, a főbb európai indexek mérsékelt gyengülést mutatnak. A BUX 70 pontot emelkedik, ami jórészt a Molnak köszönhető: Az olajpapír 0,8 százalékkal van feljebb 18 600 forinton.

Az arany újra leesett 1170 dollárra, ami február óta a legalacsonyabb szint.

A rovat támogatója a 4iG

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 16800 16630 16890 +1,20% 0 0 4 551 385 505 HUF 2024-03-28 17:05:47
MOL 2960 2938 2980 +1,37% 0 0 1 844 664 804 HUF 2024-03-28 17:13:02
MTELEKOM 897 890 900 +0,79% 0 0 354 788 481 HUF 2024-03-28 17:05:47
RICHTER 9260 9260 9375 -0,05% 0 0 2 543 442 235 HUF 2024-03-28 17:09:18
OPUS 403 397 403 +0,50% 0 0 59 002 521 HUF 2024-03-28 17:09:51
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Lenyomta a pesti tőzsde Európát csütörtökön
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 19:31
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 554,3 pontos, 0,86 százalékos emelkedéssel, 65 384,60 ponton zárt csütörtökön.
Részvény / Deviza / Áru Mosolyogni fog, ha meglátja ezt a forintárfolyamot
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 19:01
Erősödött a héten a forint, ami jó hír. De pezsgőt azért ne bontson!
Részvény / Deviza / Áru Komoly céláremelés a Molra, durván shortolják a Redditet
Eidenpenz József | 2024. március 28. 12:16
Jó a hangulat a tőzsdéken, sorban dőlnek a rekordok, és végre megmozdult a BUX index is. A forint némileg gyengül, rekordot döntött az arany. Szép osztalék jöhet a Moltól jövőre is. Durván shortolják a Redditet, szuperintelligencia-óriást építenének a blokkláncon.
Részvény / Deviza / Áru Egy félmosolyra lehet elég, amit a forint csinál csütörtökön
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 07:27
Így kezdte a napot a forint.
Részvény / Deviza / Áru Igen, jól látja! Erősödött a forint, nem is kicsit
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 18:21
Erősödött a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben szerda estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru Nem bírt megállni a lejtőn az OTP
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 17:24
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 175,08 pontos, 0,27 százalékos csökkenéssel, 64 830,30 ponton zárt szerdán.
Részvény / Deviza / Áru Megnyugodott a forint, Trump újra dollármilliárdos lett
Eidenpenz József | 2024. március 27. 12:25
A keddi kamatdöntés óta lassan erősödő pályára állt a forint, már 395 alatt mozog az euró. A további kamatcsökkentések mértéke azonban bizonytalan. A BUX-ot főleg a Mol húzza, lassul a Tesla-rivális. Így lett Trumpból dollármilliárdos – papíron. Óriásit buktak a kriptószektikusok.
Részvény / Deviza / Áru Itt a meglepetés az euró árfolyamában!
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 07:59
Szinte nem változott a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben az előző esti jegyzéséhez képest szerda reggelre a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru Egy hangfelvétel, egy kamatdöntés: ezt nézze, mi történt a forinttal!
Privátbankár.hu | 2024. március 26. 18:16
Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben kedden kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
Részvény / Deviza / Áru Unalmas nap van a pesti börze mögött
Privátbankár.hu | 2024. március 26. 17:32
A kamatdöntés sem mozgatta meg a tőzsdét, átlagos volt a forgalom. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG