4p
Részvényenként 567 forintot is fizethet a Mol, miután a közgyűlés megszavazta az 55 milliárd forintos osztalékot.
MTI Fotó: Illyés Tibor

 

Megszavazta 55 milliárd forint osztalék kifizetését a tavalyi eredmény után a Mol éves rendes közgyűlése csütörtökön. Az osztalék részvényenként elérheti az 567 forintot, ami csaknem 17 százalékos emelkedés az előző évihez képest. Legutóbb a Mol a 2014. évi eredmény után fizetett osztalékot, amelynek összege 50 milliárd forint volt, részvényenként 485,49 forint.

Az igazgatóság javaslata alapján a közgyűlés elfogadta a Mol-csoport nemzetközi számviteli elvek (IFRS) alapján készített konszolidált éves beszámolóját és az erre vonatkozó könyvvizsgálói jelentést 3928 milliárd forint mérlegfőösszeggel és 256,5 milliárd forint anyavállalati részvényesekre jutó veszteséggel, továbbá elfogadta a magyar számviteli törvény szerint elkészített éves beszámolót és az erre vonatkozó könyvvizsgálói jelentést is 2793 milliárd forint mérlegfőösszeggel, 190 milliárd forint veszteséggel, 8,49 milliárd forint lekötött tartalékkal.

Volt miért izgulni

Molnár József vezérigazgató az éves beszámolót ismertetve elmondta, hogy 2015 extrém kihívásokkal teli év volt, az olajár több mint 70 százalékot esett a 2014-es nyári csúcshoz képest, több mint tízéves mélypontot elérve. Ezzel párhuzamosan a feldolgozás-kereskedelem (downstream) szegmensben a finomítói és petrolkémiai árrések jelentősen emelkedtek. A magasabb árrés részben az erős kereslet eredménye, a Mol számára releváns 10 országban összesen 5 százalékkal nőtt a motorikus üzemanyag iránti kereslet.

 

Mol napi árfolyam

 

A Mol csoport tavaly 692 milliárd forint újrabeszerzési árakkal becsült “tiszta” EBITDA-t (kamat- és adófizetés, illetve értékvesztés előtti eredményt) ért el, amely 36 százalékos növekedés forint alapon az előző évhez képest. A vezérigazgató a 2016-os tervekről elmondta: továbbra is nehéz működési környezetre számítanak, egyre nagyobb volatilitás látható a már eddig is kiszámíthatatlan olajpiacon. A Mol elsődleges célja továbbra is az, hogy megfelelő cash flow-t érjen el, amely fedezi mind a vállalat saját befektetési igényeit, a pénzügyi költségeket, a fizetendő adókat és a részvényesek felé fizetett osztalékot, illetve segít az erős és biztonságos mérlegpozíció megtartásában is.

A tervek szerint a Mol-csoport 2016-os EBITDA eredménye – hordónként 35-50 dolláros olajár, és a tavalyi évhez képest mérsékelt, de az elmúlt évek átlagához képest jobb downstream környezet mellett – 2 milliárd dollár lehet. Hozzátette: 2016-ban a Mol 1,3 milliárd dollár befektetését tervezi, amelynek több mint 50 százalékát a downstream üzletágra fordítják. Akvizíciók terén óvatos a Mol, és csak olyan projektekre költ, amelyek alacsony olajár mellett is kifizetődők - mondta.

Hernádi Zsolt, a Mol Nyrt. elnök-vezérigazgató hasonló véleményen volt: a közgyűlés utáni sajtótájékoztatón elmondta, változatos és kiszámíthatatlan év volt a tavalyi, az olajár mélyzuhanása ellenére is erősebb, hatékonyabb és versenyképesebb lett a Mol-csoport. Tavaly ők szembesültek az iparág nehézségeivel, a kihívásokra azonban új stratégiával reagált a konszern, sikeresen vette az akadályokat. Az integrált működési modell eredményeként a kutatás-kitermelés (upstream) üzletág - alacsony olajár miatti – gyengébb teljesítményét ellensúlyozni tudta a kereskedelmi és feldolgozási (downstream) szegmens, amely minden idők egyik legjobb eredményével zárta a tavalyi évet.

A jövő ködbe vész

Hangsúlyozta: senki nem tudja megmondani egyelőre, hogy rövid távon miként változik az olajár, de a kereslet-kínálati görbék alapján 2018-ra újabb mezőkre és forrásokra lesz szükség, ehhez pedig a következő öt évben emelkednie kell az olaj árának. Ugyanakkor jelenleg a Mol számára az a legfontosabb, hogy az upstream még 35 dolláros olajár mellett is fenntartsa önfinanszírozó képességét - mondta.

A rovat támogatója a 4iG

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 16800 16630 16890 +1,20% 0 0 4 551 385 505 HUF 2024-03-28 17:05:47
MOL 2960 2938 2980 +1,37% 0 0 1 844 664 804 HUF 2024-03-28 17:13:02
MTELEKOM 897 890 900 +0,79% 0 0 354 788 481 HUF 2024-03-28 17:05:47
RICHTER 9260 9260 9375 -0,05% 0 0 2 543 442 235 HUF 2024-03-28 17:09:18
OPUS 403 397 403 +0,50% 0 0 59 002 521 HUF 2024-03-28 17:09:51
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Lenyomta a pesti tőzsde Európát csütörtökön
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 19:31
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 554,3 pontos, 0,86 százalékos emelkedéssel, 65 384,60 ponton zárt csütörtökön.
Részvény / Deviza / Áru Mosolyogni fog, ha meglátja ezt a forintárfolyamot
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 19:01
Erősödött a héten a forint, ami jó hír. De pezsgőt azért ne bontson!
Részvény / Deviza / Áru Komoly céláremelés a Molra, durván shortolják a Redditet
Eidenpenz József | 2024. március 28. 12:16
Jó a hangulat a tőzsdéken, sorban dőlnek a rekordok, és végre megmozdult a BUX index is. A forint némileg gyengül, rekordot döntött az arany. Szép osztalék jöhet a Moltól jövőre is. Durván shortolják a Redditet, szuperintelligencia-óriást építenének a blokkláncon.
Részvény / Deviza / Áru Egy félmosolyra lehet elég, amit a forint csinál csütörtökön
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 07:27
Így kezdte a napot a forint.
Részvény / Deviza / Áru Igen, jól látja! Erősödött a forint, nem is kicsit
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 18:21
Erősödött a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben szerda estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru Nem bírt megállni a lejtőn az OTP
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 17:24
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 175,08 pontos, 0,27 százalékos csökkenéssel, 64 830,30 ponton zárt szerdán.
Részvény / Deviza / Áru Megnyugodott a forint, Trump újra dollármilliárdos lett
Eidenpenz József | 2024. március 27. 12:25
A keddi kamatdöntés óta lassan erősödő pályára állt a forint, már 395 alatt mozog az euró. A további kamatcsökkentések mértéke azonban bizonytalan. A BUX-ot főleg a Mol húzza, lassul a Tesla-rivális. Így lett Trumpból dollármilliárdos – papíron. Óriásit buktak a kriptószektikusok.
Részvény / Deviza / Áru Itt a meglepetés az euró árfolyamában!
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 07:59
Szinte nem változott a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben az előző esti jegyzéséhez képest szerda reggelre a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru Egy hangfelvétel, egy kamatdöntés: ezt nézze, mi történt a forinttal!
Privátbankár.hu | 2024. március 26. 18:16
Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben kedden kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
Részvény / Deviza / Áru Unalmas nap van a pesti börze mögött
Privátbankár.hu | 2024. március 26. 17:32
A kamatdöntés sem mozgatta meg a tőzsdét, átlagos volt a forgalom. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG