2p
A tegnapi őrület folytatódik: Amerika csúcsokon, Párizs újra 5000 pont felett, Kína is elfelejtett esni, még a BÉT is összeszedte magát, nem is beszélve a forintról.

Tegnap az egész nap a görög őrület jegyében telt, és úgy néz ki, hogy a hitelezők összekapták magukat: hajthatatlanok voltak, és most már láthatta a görög miniszterelnök, hogy tényleg hagyják a szakadékba zuhanni, ha nem kapitulál. A hírek szerint meg is tette, de ezt majd csak akkor fogjuk látni, ha alá is írják, amit alá kell, és még a görög és a német parlament is rábólint.

Friss árfolyamok >>>

A tőzsdék mindenesetre őrültem száguldanak, jó okot találtak a görög üggyel, miközben a valódi ok az, hogy továbbra is tele van a világ pénzzel, hisz még minden komoly jegybanknál 0 a kamat (néhol még negatív is). Amerikában ugyan már közeleg a kamatemelés, de most még itt a sok pénz, lehet belőle részvényt venni.

Amerika mindegyik indexe megközelítette a csúcsokat, a Nasdaq meg is haladta, még egy kicsit megy, és kiteljesedik a 15 éves kitörés. Nem minden papír remekelt azonban: a GoPro kameragyártó végülis lefordult a 200 napos átlagról, a 3D pedig teljesen erőtlennek látszik 20 dollár körül. A tavalyi csodavárást a reálisabb értékelés váltja fel ezekben az új iparágakban.

Európa különösen nagyot ugrott, de hát itt zajlik a görög dráma, és nem kisebb a tét, mint az euróövezet jövője, vezetőinek határozottsága, szavahihetősége. Az öröm mértékére jellemző, hogy a DAX 10 800 pontról egyből 11 500-ig szaladt fel, a múlt héten még 4700 pontos CAC-40 ismét 5000 pont fölött van.

A BÉT is valamelyest összeszedte magát: az OTP bő 1, a többi nagypapír fél százalék körüli pluszban van. A kisebbek közül az FHB-vel kereskedtek érdemben, a papír 1 százalékot emelkedett. Kilőtt a forint: az elmúlt napok-hetek gyengélkedése után ma nagy erővel átszakította a 310-es szintet, egy euróért csak 309 forintot kell adni.

A rovat támogatója a 4iG

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 16800 16630 16890 +1,20% 0 0 4 551 385 505 HUF 2024-03-28 17:05:47
MOL 2960 2938 2980 +1,37% 0 0 1 844 664 804 HUF 2024-03-28 17:13:02
MTELEKOM 897 890 900 +0,79% 0 0 354 788 481 HUF 2024-03-28 17:05:47
RICHTER 9260 9260 9375 -0,05% 0 0 2 543 442 235 HUF 2024-03-28 17:09:18
OPUS 403 397 403 +0,50% 0 0 59 002 521 HUF 2024-03-28 17:09:51
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Lenyomta a pesti tőzsde Európát csütörtökön
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 19:31
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 554,3 pontos, 0,86 százalékos emelkedéssel, 65 384,60 ponton zárt csütörtökön.
Részvény / Deviza / Áru Mosolyogni fog, ha meglátja ezt a forintárfolyamot
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 19:01
Erősödött a héten a forint, ami jó hír. De pezsgőt azért ne bontson!
Részvény / Deviza / Áru Komoly céláremelés a Molra, durván shortolják a Redditet
Eidenpenz József | 2024. március 28. 12:16
Jó a hangulat a tőzsdéken, sorban dőlnek a rekordok, és végre megmozdult a BUX index is. A forint némileg gyengül, rekordot döntött az arany. Szép osztalék jöhet a Moltól jövőre is. Durván shortolják a Redditet, szuperintelligencia-óriást építenének a blokkláncon.
Részvény / Deviza / Áru Egy félmosolyra lehet elég, amit a forint csinál csütörtökön
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 07:27
Így kezdte a napot a forint.
Részvény / Deviza / Áru Igen, jól látja! Erősödött a forint, nem is kicsit
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 18:21
Erősödött a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben szerda estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru Nem bírt megállni a lejtőn az OTP
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 17:24
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 175,08 pontos, 0,27 százalékos csökkenéssel, 64 830,30 ponton zárt szerdán.
Részvény / Deviza / Áru Megnyugodott a forint, Trump újra dollármilliárdos lett
Eidenpenz József | 2024. március 27. 12:25
A keddi kamatdöntés óta lassan erősödő pályára állt a forint, már 395 alatt mozog az euró. A további kamatcsökkentések mértéke azonban bizonytalan. A BUX-ot főleg a Mol húzza, lassul a Tesla-rivális. Így lett Trumpból dollármilliárdos – papíron. Óriásit buktak a kriptószektikusok.
Részvény / Deviza / Áru Itt a meglepetés az euró árfolyamában!
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 07:59
Szinte nem változott a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben az előző esti jegyzéséhez képest szerda reggelre a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru Egy hangfelvétel, egy kamatdöntés: ezt nézze, mi történt a forinttal!
Privátbankár.hu | 2024. március 26. 18:16
Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben kedden kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
Részvény / Deviza / Áru Unalmas nap van a pesti börze mögött
Privátbankár.hu | 2024. március 26. 17:32
A kamatdöntés sem mozgatta meg a tőzsdét, átlagos volt a forgalom. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG