3p
Már hetek óta várták, most megérkezett, Donald Trump új amerikai elnök végre sajtótájékoztatót tartott. A piacok valószínűleg többet vártak tőle, mert a részvények és a dollár estek, az arany kissé magához tért a beszéd alatt. A BUX először rekordgyanúsan viselkedett, majd visszaesett, főleg a Mol miatt. Erősebb viszont a forint.
(Fotó: Filmon.com, Bloomberg)

Az utóbbi hetekben alig-alig mozduló amerikai és európai részvényárak egyik oka az volt, hogy a piacok Donald Trump megválasztott amerikai elnök beiktatását, programjának részletesebb kibontását várták. Most sok hónapja először nagyszabású sajtótájékoztatót tartott, amely magyar idő szerint negyed hat körül kezdődött.

Az új elnök beszélt sok mindenről, politikáról, munkahelyekről, álhírekről, jó és rossz médiáról, mexikóiakról és oroszokról, de mondanivalója valamilyen szinten valószínűleg elmaradt a várakozásoktól. Erre utal, hogy a beszéd előtt még 0,8 százalékkal erősödő dollár (dollárindex, DXY) erősen visszaesett, mintegy 0,3 százalékos pluszba. A részvényindexek is visszavettek az emelkedésből, némelyik a negatív tartományt is megkóstolta.

Hat órakor az S&P 500 index 0,1, a Dow Jones ipari átlag 0,3, a Nasdaq indexe 0,0 százalékos pluszban volt, 0,2-0,3 százalékkal alacsonyabban, mint egy órával korábban. Főleg a biotechnológiai, gyógyszerszektor esett nagyot, 3-4 százalékkal, amelybe Trump ismét belerúgott. Az európai indexek is visszavettek kicsit, a Stoxx 600 index 0,2 százalékos pluszban állt, korábban ez 0,6 százalék volt. A DAX 0,6 százalékkal felfelé, a francia CAC 0,2 százalékkal lefelé, az FTSE 100 0,2 százalékkal felfelé mozdult el.

A Budapesti Értéktőzsde indexe nap közben majdnem végig 0,2-0,3 százalékos pluszban volt, de az utolsó másfél órában lefelé indult, és végül 0,2 százalékos mínuszban, kicsivel 33 ezer alatt végzett. Az esést főleg a Mol okozta, amely 0,7 százalékkal 20 820 forintra esett, de hasonló mértékben süllyedt a Magyar Telekom is 512 forintra. (Ennek előzménye, hogy a távközlési cég előző nap nagyot emelkedett a montenegrói leányának eladása miatt.)

Az OTP 0,2 százalékkal 8760-ra, a Richter mindössze 3 forinttal 6451 forintra ment fel. A forint erősebb lett, egy forinttal 308,10 forintra esett az euró ára. A török líra újabb 2,5 százalékkal esett az euróval és 3,0 százalékkal a dollárral szemben.

Az olaj délelőtt óvatosan, később egyre erőteljesebben emelkedett, végül a hét eleji két napos nagy esés felét ledolgozta, ami szintén segített a részvénypiacoknak. Este több mint három százalékos pluszban volt az olaj, a WTI 52,40, a Brent 55,40 dollár közelében. Az arany és az ezüst viszont esett.

A tegnap még 900 felett járó bitcoin 800 dollár alá zuhant, miután elterjedt a hír, hogy a kínai hatóságok a betiltására készülnek.

Délután az európai indexeket felfelé mozdította el az a hír, hogy az olasz alkotmánybíróság elutasított egy újabb népszavazási kezdeményezést. Ennek megvalósulása könnyen az olasz kormány bukásához vezethetett volna. Bár az Erste Befektetési hírlevele szerint „ez nem lenne olyan nagy meglepetés, mert a piaci várakozások szerint a második negyedévben amúgy is nagy valószínűséggel előrehozott választások lesznek az olaszoknál”.

Szépen emelkedett ma az Állami Nyomda, közel két százalékkal. Nap közben a KBC Equitas hírlevele azt írta, „a Nyomdára viszont nem lehet panasz, kora délután 2,3 százalékkal ugrik, amivel árfolyama már 1230 forint fölött jár, de még ezeken a szinteken is 7 százalékhoz közeli osztalékhozamot jelentene az idei év után általunk várt 85 forintos részvényenkénti kifizetés”.

A rovat támogatója a 4iG

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 16800 16630 16890 +1,20% 0 0 4 551 385 505 HUF 2024-03-28 17:05:47
MOL 2960 2938 2980 +1,37% 0 0 1 844 664 804 HUF 2024-03-28 17:13:02
MTELEKOM 897 890 900 +0,79% 0 0 354 788 481 HUF 2024-03-28 17:05:47
RICHTER 9260 9260 9375 -0,05% 0 0 2 543 442 235 HUF 2024-03-28 17:09:18
OPUS 403 397 403 +0,50% 0 0 59 002 521 HUF 2024-03-28 17:09:51
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Lenyomta a pesti tőzsde Európát csütörtökön
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 19:31
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 554,3 pontos, 0,86 százalékos emelkedéssel, 65 384,60 ponton zárt csütörtökön.
Részvény / Deviza / Áru Mosolyogni fog, ha meglátja ezt a forintárfolyamot
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 19:01
Erősödött a héten a forint, ami jó hír. De pezsgőt azért ne bontson!
Részvény / Deviza / Áru Komoly céláremelés a Molra, durván shortolják a Redditet
Eidenpenz József | 2024. március 28. 12:16
Jó a hangulat a tőzsdéken, sorban dőlnek a rekordok, és végre megmozdult a BUX index is. A forint némileg gyengül, rekordot döntött az arany. Szép osztalék jöhet a Moltól jövőre is. Durván shortolják a Redditet, szuperintelligencia-óriást építenének a blokkláncon.
Részvény / Deviza / Áru Egy félmosolyra lehet elég, amit a forint csinál csütörtökön
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 07:27
Így kezdte a napot a forint.
Részvény / Deviza / Áru Igen, jól látja! Erősödött a forint, nem is kicsit
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 18:21
Erősödött a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben szerda estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru Nem bírt megállni a lejtőn az OTP
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 17:24
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 175,08 pontos, 0,27 százalékos csökkenéssel, 64 830,30 ponton zárt szerdán.
Részvény / Deviza / Áru Megnyugodott a forint, Trump újra dollármilliárdos lett
Eidenpenz József | 2024. március 27. 12:25
A keddi kamatdöntés óta lassan erősödő pályára állt a forint, már 395 alatt mozog az euró. A további kamatcsökkentések mértéke azonban bizonytalan. A BUX-ot főleg a Mol húzza, lassul a Tesla-rivális. Így lett Trumpból dollármilliárdos – papíron. Óriásit buktak a kriptószektikusok.
Részvény / Deviza / Áru Itt a meglepetés az euró árfolyamában!
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 07:59
Szinte nem változott a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben az előző esti jegyzéséhez képest szerda reggelre a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru Egy hangfelvétel, egy kamatdöntés: ezt nézze, mi történt a forinttal!
Privátbankár.hu | 2024. március 26. 18:16
Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben kedden kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
Részvény / Deviza / Áru Unalmas nap van a pesti börze mögött
Privátbankár.hu | 2024. március 26. 17:32
A kamatdöntés sem mozgatta meg a tőzsdét, átlagos volt a forgalom. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG