2p
Világszerte jó a hangulat a részvénypiacokon és vége kilőttek a magyar részvények is. A forint erősödött, az OTP több mint egy hetes süllyedést dolgozott le egy nap alatt a devizahitelek miatt. De a többi magyar részvény is szépen teljesített.

A hétvégén bejelentett devizahitel-konverzió piaci devizaárfolyamon történik majd, ez százmilliárdos nagyságrendű megtakarítást hozhat az OTP-nek, így nem csoda, hogy kapkodtak a részvényért a befektetők. A papír a nap nagyobb részét öt százalék körüli, ritkán látható emelkedés mellett töltötte, a nap végi 4100 forintos ár is 5,1 százalékos plusz. Az FHB-nek is jót tett a hír, három százalékkal drágult.

A többi részvény is felment, amiben szerepe lehetett, hogy a Moody’s javított Magyarország besorolásának kilátásain, ha a bóvliból még nem is vett ki bennünket. A Mol 1,5 százalékkal 11 935 forintra ment fel, a Magyar Telekom három forinttal, majdnem egy százalékkal 346 forintra. A Richter is nagy nyertesnek számít, a mostanában gyengélkedő papír 3850 forinton, 3,3 százalékos pluszban búcsúzott.

Az európai részvénypiacok zöme emelkedett, a Bloomberg szerint a jó gyorsjelentések miatt. Hasonló volt a helyzet Amerikában is, ahol még az a hit is hozzájött, hogy az USA gazdasága olyan erős, hogy egy esetleges globális recessziónak is ellent tudna állni.

Az euró ára egy időben két forinttal is lejjebb ment, 306,70 forintra, igaz, később ismét 307 fölé kúszott. A dollár  247,1, a svájci frank 245,70 forint környékén mozgott ekkor. Az euró/dollár a nap során 1,25-ig is felment, majd ismét erősödni kezdett a dollár, 1,2430-ig. Megint zuhanórepülésbe kezdett a kőolaj.

További árfolyamok

A rovat támogatója a 4iG

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 17295 17265 17580 -2,29% 17290 17295 2 940 053 905 HUF 2024-04-16 12:58:07
MOL 3026 3016 3056 -0,72% 3024 3026 797 328 274 HUF 2024-04-16 12:56:46
MTELEKOM 916 906 925 -0,43% 916 918 198 513 196 HUF 2024-04-16 12:53:16
RICHTER 9155 8790 9360 -1,93% 9140 9155 1 996 317 655 HUF 2024-04-16 12:52:03
OPUS 394 391 396 -0,51% 392 393 11 221 154 HUF 2024-04-16 12:31:34
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru 395 felett az euró, csúnya idők jönnek az energiaárakra
Eidenpenz József | 2024. április 16. 12:19
Amerika után Európában is nagy esések vannak a tőzsdéken, a forint is tovább gyengül. Emelkedett viszont az arany ára, és nagyot ugrott a földgáz. Ha Izrael visszacsap, az a földgáz és kőolaj piacára is fatális következményekkel járhat. Ráadásul ez a hét egyébként is eléggé sűrűnek ígérkezik a tőkepiacokon.
Részvény / Deviza / Áru Leégett a koppenhágai tőzsde épülete (frissítve)
Privátbankár.hu | 2024. április 16. 11:44
A tőzsdének helyet adó ingatlan a dán főváros egyik legrégebbi épülete. 
Részvény / Deviza / Áru Még rosszabbul áll a forint
Privátbankár.hu | 2024. április 16. 06:46
A dollár áttört egy újabb szintet.
Részvény / Deviza / Áru Trump cégében dollármilliárdok égtek el, de a hívek még kitartanak
Király Béla | 2024. április 16. 05:42
Teljesen irreális várakozásokat támasztottak a befektetők Donald Trump három hete tőzsdére lépett cége kapcsán. Így valahol a józan ész diadalának tekinthető az a gigantikus veszteség, amit a befektetők elszenvedtek.
Részvény / Deviza / Áru Óriási baj lehet abból, ha az olajár elszáll
Eidenpenz József | 2024. április 15. 18:45
Az árupiacokon az élénkülés jelei látszanak, ami azonban nagy veszélyeket hordoz. Ha nagyon megdrágulnának az energiahordozók és az ipari fémek, az az infláció visszatérését és a gazdaságok lassulását okozhatja, végső soron pedig általános válsághoz vezethet. Különösen a kőolaj kényes kérdés, az ugyanis a többi nyersanyag árfolyamát is erősen befolyásolja.
Részvény / Deviza / Áru Ez fájni fog! Ne nézze meg a forint árfolyamát!
Privátbankár.hu | 2024. április 15. 18:09
Gyengült a forint a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon hétfőn.
Részvény / Deviza / Áru Menetelt az OTP
Privátbankár.hu | 2024. április 15. 17:27
A kedvező nemzetközi hangulatban emelkedett a budapesti tőzsde.
Részvény / Deviza / Áru 394-nél az euró, az európai autógyártás a tét
Eidenpenz József | 2024. április 15. 12:41
A pénteki csúnya eséseket kiheverte a részvénypiac és főleg pluszokat láthatunk, az olaj meglepő módon esik, a forint viszont tovább gyengül. A német-kínai tárgyalások legfőbb tétje az autógyártás jövője. Megemelték a Waberer’s célárát, vegyes eladási számokat tett közzé az AutoWallis.
Részvény / Deviza / Áru Törölgetheti a homlokát, ha meglátja, mennyibe kerül egy euró
Privátbankár.hu | 2024. április 15. 07:59
Így indítja a hetet a forint.
Részvény / Deviza / Áru Pofon Putyinnak: kitiltják az orosz fémeket az árutőzsdékről
Privátbankár.hu | 2024. április 13. 08:15
Szankciókat jelentett be a brit és az amerikai kormány.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG