2p
A Magyarországról pár éve Hollandiába, majd Luxemburgba költöző Fotex eladta a veszprémi Balaton Bútor Kft-t és komoly méretű hollandiai irodaházat vett. A részvények árfolyama bő két hét alatt 18 százalékkal ment fel.

 

A pár évvel ezelőtt a Luxemburgi Értéktőzsdére emigrált, korábban a hazai tőzsde első üdvöskéi közé tartozó Fotex árfolyama 1,20 euróról 1,42 euróra emelkedett bő két hét alatt. Ez 18,33 százalékos drágulás – derül ki a Luxemburgi Tőzsde honlapjáról. A részvények forgalma azonban a jelek szerint alacsony, csak pár naponta akad rájuk kötés.

 

A cég az utóbbi hónapokban két dolgot jelentett be. Szeptemberben egy komoly holland irodaházat vásárolt 7693 négyzetméter bérbe adható területtel, Assen városában. Az új épület kormányzati intézményeknek, a tűzoltóságnak, egészségügyi intézménynek van bérbe adva.

Október elején pedig bejelentette, hogy eladta a veszprémi Balaton Bútor Kft-t. A cég 1,325 millió euró alaptőkével szerepelt a Fotex legutóbbi éves jelentésében. A magyar mérleg szerint pedig tavaly 864 millió forintos árbevétel, 338 milliós saját tőke mellett 7,5 millió forintos nyereséget ért el.

Fotex-árfolyam (Forrás: Luxemburgi Értéktőzsde)

A Fotex 2015 első félévében részvényenként hat centes nyereséget termelt (2014-ben ugyanezen idő alatt hét centet). Idén tavasszal és tavaly egyaránt 3-3 centes osztalékot fizetett részvényenként. Budapestről 2012 elején még 241 forintos árfolyamon távozott a részvény, azaz valamivel kevesebb, mint 50 centen. Az egy részvényre jutó saját tőke a mérleg szerint mintegy 2,8 euró.

Fotex-érdekeltségek (éves jelentésből)
A rovat támogatója a 4iG

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 16670 16630 16700 +0,42% 16680 16695 483 774 955 HUF 2024-03-28 10:59:24
MOL 2962 2938 2962 +1,44% 2960 2962 226 463 606 HUF 2024-03-28 10:58:24
MTELEKOM 899 890 900 +1,01% 899 900 35 994 157 HUF 2024-03-28 10:59:47
RICHTER 9310 9295 9370 +0,49% 9305 9315 207 859 855 HUF 2024-03-28 11:00:09
OPUS 403 397 403 +0,50% 400 402 6 900 682 HUF 2024-03-28 10:27:18
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Egy félmosolyra lehet elég, amit a forint csinál csütörtökön
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 07:27
Így kezdte a napot a forint.
Részvény / Deviza / Áru Igen, jól látja! Erősödött a forint, nem is kicsit
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 18:21
Erősödött a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben szerda estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru Nem bírt megállni a lejtőn az OTP
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 17:24
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 175,08 pontos, 0,27 százalékos csökkenéssel, 64 830,30 ponton zárt szerdán.
Részvény / Deviza / Áru Megnyugodott a forint, Trump újra dollármilliárdos lett
Eidenpenz József | 2024. március 27. 12:25
A keddi kamatdöntés óta lassan erősödő pályára állt a forint, már 395 alatt mozog az euró. A további kamatcsökkentések mértéke azonban bizonytalan. A BUX-ot főleg a Mol húzza, lassul a Tesla-rivális. Így lett Trumpból dollármilliárdos – papíron. Óriásit buktak a kriptószektikusok.
Részvény / Deviza / Áru Itt a meglepetés az euró árfolyamában!
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 07:59
Szinte nem változott a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben az előző esti jegyzéséhez képest szerda reggelre a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru Egy hangfelvétel, egy kamatdöntés: ezt nézze, mi történt a forinttal!
Privátbankár.hu | 2024. március 26. 18:16
Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben kedden kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
Részvény / Deviza / Áru Unalmas nap van a pesti börze mögött
Privátbankár.hu | 2024. március 26. 17:32
A kamatdöntés sem mozgatta meg a tőzsdét, átlagos volt a forgalom. 
Részvény / Deviza / Áru Az igazi tőzsdesztori a háború, de húsvéti kakaóválság is kitört
Eidenpenz József | 2024. március 26. 12:10
A tőzsdék enyhén optimisták, szárnyalnak viszont a hadiipari részvények. A BUX szerény emelkedését most a Richter húzza, az OTP lemaradó, a forint pedig kissé erősödött a kamatdöntés előtt. Megvan, miért mehetett új csúcsra a DAX. Egekben a kakaó ára, egy szakértő igazságot szolgáltat a bitcoinnak.
Részvény / Deviza / Áru Jó estéje lesz, ha meglátja, mi a helyzet a forinttal
Privátbankár.hu | 2024. március 25. 19:12
Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben hétfőn kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
Részvény / Deviza / Áru Kicsúszott az OTP lába alól a talaj
Privátbankár.hu | 2024. március 25. 17:46
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 141,21 pontos, 0,22 százalékos csökkenéssel, 65 095,72 ponton zárt hétfőn.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG