3p
Jó volt a hangulat a részvénypiacokon, még ha az európai tőzsdék a nap végére kicsit vissza is vettek a lendületből. A BUX index azonban egész nap emelkedett. Az euró/forint súrolta a 319-et, de végül innét alaposan eltávolodott, az MNB által bejelentett újabb nem konvencionális intézkedések ellenére. Az olaj őrült rángatózása megzavarta a részvénybefektetőket is.

A reggel stabilizálódó kínai tőzsdék Európának is megadták az alaphangulatot, kontinensünk főbb tőzsdeindexei, például a német DAX 2-3 százalék közötti pluszban is voltak. Azután az amerikai tőzsdék is pluszban kezdtek, ez is támaszt jelentett. A nap végére azonban kicsit romlott a hangulat, a DAX visszasüllyedt 10 000 pont fölötti szintről ez alá, bár ez is 1,6 százalékos emelkedés. Ugyanennyivel ment fel a francia index is, a brit mutató viszont csak 1,0 százalékkal.

Itthon a BUX szépen teljesített, lényegében egész nap csak emelkedett. Végül 1,7 százalékkal ment fel, ami az európai átlag felett volt. Most a lengyel tőzsde is remekelt, lehet, hogy azért, mert a németekkel békülékenyebb hangú tárgyalásokat kezdtek az ottani politikusok.

A Richter kissé korrigált

A vezetést a BÉT-en most az OTP vette át, amely 3,6 százalékkal 6084 forintra ment fel. A Mol megint fittyet hányt a borzasztóan alacsony olajárnak, 2,6 százalékkal 13 950 forintra emelkedett. A Richter a nap elején pluszban volt, 5940 forinton érte el maximumát és egyben új történelmi rekordját, de azután lefelé indult, és végül fél százalékkal 5810-re esett. A Telekom 0,7 százalékkal drágult.

A forint reggel súrolta a 319-et is az euróval szemben, alighanem azért, mert a mai MNB-bejelentéseknek tulajdonítottak forintgyengítő hatást. Később, a bejelentés előtti és utáni órákban azonban már ismét erősödött a devizánk, este 316,70 volt az ár, ami egy forinttal alacsonyabb a hétfő estinél.

Az olaj őrült táncot jár

Az olaj óriási kilengéseket mutatott, ami elbizonytalanította a piacokat. A túl olcsó olaj sem jó ugyanis, csökkenti a tőzsdén jegyzett energiacégek eredményeit, és deflációs jelenségeket okoz, ami ellen a jegybankok világszerte kétségbeesetten harcolnak. Most a részvénypiacok éppen károsnak ítélik meg az olajár esését.

Márpedig a tegnapi jókora zuhanás után ma is mintegy három százalékot esett az olaj, de úgy, hogy először ennél is nagyobbat esett, majd két százalékos pluszban is volt. Felröppent, hogy egyes tagországok rendkívüli OPEC-ülést hívnának össze. A napon belüli 5-6 százalékos ármozgások az olajpiacon már szinte mindennaposnak nevezhetők. A WTI délután 30,10 körül volt a mélyponton, de este is csak 30,30 dollárt ért. A Brent ekkor 30,80 dollár volt. Lassan senki sem kételkedik benne, hogy nemsokára kettessel fog kezdődni az árfolyam.

Erős dollár, gyenge arany

Erősödött a dollár, 1,0823 volt az euróval szemben. Kissé, fél-egy százalékkal csökkent az arany és az ezüst ára, az aranybányákat és ezüstbányákat tartalmazó részvényindexek azonban ennek többszörösével, 4-6 százalékkal zuhantak.

A rovat támogatója a 4iG

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 16800 16630 16890 +1,20% 0 0 4 551 385 505 HUF 2024-03-28 17:05:47
MOL 2960 2938 2980 +1,37% 0 0 1 844 664 804 HUF 2024-03-28 17:13:02
MTELEKOM 897 890 900 +0,79% 0 0 354 788 481 HUF 2024-03-28 17:05:47
RICHTER 9260 9260 9375 -0,05% 0 0 2 543 442 235 HUF 2024-03-28 17:09:18
OPUS 403 397 403 +0,50% 0 0 59 002 521 HUF 2024-03-28 17:09:51
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Lenyomta a pesti tőzsde Európát csütörtökön
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 19:31
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 554,3 pontos, 0,86 százalékos emelkedéssel, 65 384,60 ponton zárt csütörtökön.
Részvény / Deviza / Áru Mosolyogni fog, ha meglátja ezt a forintárfolyamot
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 19:01
Erősödött a héten a forint, ami jó hír. De pezsgőt azért ne bontson!
Részvény / Deviza / Áru Komoly céláremelés a Molra, durván shortolják a Redditet
Eidenpenz József | 2024. március 28. 12:16
Jó a hangulat a tőzsdéken, sorban dőlnek a rekordok, és végre megmozdult a BUX index is. A forint némileg gyengül, rekordot döntött az arany. Szép osztalék jöhet a Moltól jövőre is. Durván shortolják a Redditet, szuperintelligencia-óriást építenének a blokkláncon.
Részvény / Deviza / Áru Egy félmosolyra lehet elég, amit a forint csinál csütörtökön
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 07:27
Így kezdte a napot a forint.
Részvény / Deviza / Áru Igen, jól látja! Erősödött a forint, nem is kicsit
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 18:21
Erősödött a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben szerda estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru Nem bírt megállni a lejtőn az OTP
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 17:24
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 175,08 pontos, 0,27 százalékos csökkenéssel, 64 830,30 ponton zárt szerdán.
Részvény / Deviza / Áru Megnyugodott a forint, Trump újra dollármilliárdos lett
Eidenpenz József | 2024. március 27. 12:25
A keddi kamatdöntés óta lassan erősödő pályára állt a forint, már 395 alatt mozog az euró. A további kamatcsökkentések mértéke azonban bizonytalan. A BUX-ot főleg a Mol húzza, lassul a Tesla-rivális. Így lett Trumpból dollármilliárdos – papíron. Óriásit buktak a kriptószektikusok.
Részvény / Deviza / Áru Itt a meglepetés az euró árfolyamában!
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 07:59
Szinte nem változott a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben az előző esti jegyzéséhez képest szerda reggelre a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru Egy hangfelvétel, egy kamatdöntés: ezt nézze, mi történt a forinttal!
Privátbankár.hu | 2024. március 26. 18:16
Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben kedden kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
Részvény / Deviza / Áru Unalmas nap van a pesti börze mögött
Privátbankár.hu | 2024. március 26. 17:32
A kamatdöntés sem mozgatta meg a tőzsdét, átlagos volt a forgalom. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG