3p
A 2008 óta nem látott augusztusi pánik felzaklatta a befektetők lelkivilágát, és az ősz megérkeztével újra a biztonságos készpénz felé vették útjukat. Amerikában igen nagy zakózás volt tegnap, és az olajár is esett újra. Kínát kerülik a vevők, Európa viszont ma nyugodtan indul.

A két héttel ezelőtti tőzsdepánik, melynek során a főbb indexekben igen fontos szintek estek el, nem tud elmúlni nyomtalanul. Olyan eladási jelzéseket adott a piac a befektetőknek, melyeket évek óta nem (némelyiket utoljára 7 éve), ezért érthető, hogy tartósabb eladási hullámokat láthatunk, heves mozgásokkal.

S&P 500, fél év. Méretes letörés

Tegnap az amerikai indexek újra 3 százalékot zuhantak, így ismét eltávolodtak a fontos szintektől, azokat eddig még visszatesztelni sem sikerült. Ezek az S&P 500 esetében a 200 napos mozgóátlag, a Nasdaq Composite esetében az 5000 pont. Ha pár héten belül nem sikerül visszakapaszkodni a kritikus szintek fölé, sőt a múlt hétfőihez képest új mélypontokat látunk, gyakorlatilag megerősítettnek tekinthető az eső trend. Hét éve a legizgalmasabb őszünk lesz.

Ázsiában ezek után érthető módon ugyancsak előmerészkedtek az eladók, főleg Sanghajban és Hongkongban. A kínai piacok végzetesen megszenvedik a durva állami beavatkozást, a befektetők kiábrándulnak, és elhagyják ezeket a börzéket. Ez egyébként a világ összes piacára hat, hisz óriási pénzekről van szó. Sokan buktak a lufi kipukkadásakor, sokan eladnának, de a korlátozások miatt nehezen tudnak, mindenki más pedig menekül a tőkepiacoktól teljesen idegen beavatkozások miatt, akár hatalmas veszteséggel is. Ezeket a veszteségeket részben a más piacokon még nyereséges pozíciók zárásával fedezik, ez jelentős eladói nyomást okoz világszerte.

DAX, fél év. Itt is nagy letörés, és ezer ponttal vagyunk a szint alatt

Európa a mai nyitásra megnyugodott, és a tegnapi nagy esést részben kompenzálva az indexek 1 százalék pluszban vannak. Mindazonáltal a DAX is igen messze van a letört 200 napos mozgóátlagtól, és egyelőre az erős támaszként funkcionáló 10 ezer pontos szint tartja. A görög piac stabilizálódott a mélységben, a bankok is rosszul állnak a tőkekorlátozások előtti árukhoz képest, de a piac úgy tűnik, beárazta a bankok feltőkésítésének a részvényesekre jutó költségét.

A pesti börze kisebb emelkedéssel kezdett, a Mol az OTP és a Richter egyaránt közel fél százalékot emelkednek. Ezúttal a Norbi Update papírjára is született kötés minimális csökkenés mellett, 660 forinton. A forint a 315-ös eurónkénti ár körül mozog, azt mondhatjuk, viszonylag jól vészeli át a heves tőzsdei turbulenciákat.

WTI olaj, egy hónap. Igen heves felpattanás, melynek egy részét már vissza is adta.

Az olaj visszaadott egy kicsit az óriási felpattanás során szerzett nyereségéből. Az utóbbi 1-2 hónapos viselkedése egy igen jellegzetes formációt mutat, melynek során a 65-70 dollárról indult második eső trend 50 dollár körül átcsapott egy eladási pánikba, melynek során túl rövid idő alatt túl mélyre, 40 dollár alá esett az ár, majd onnan pár nap alatt ledolgozta ezt a pánikszakaszt. Most ennek a korrekciója zajlik, az árak 44 és 48 dollár körül vannak a két olajfajta esetében. A mélypont, a 40 dollár körüli szint igen erős támasznak bizonyult, nem véletlenül: 1990 és 2003 között ez volt az árfolyamcsúcs, vagyis az ellenállás, amit azóta csak egyszer, a 2008-as válságban tesztelt, akkor rövid időre alá is esett.

A rovat támogatója a 4iG

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 16800 16630 16890 +1,20% 0 0 4 551 385 505 HUF 2024-03-28 17:05:47
MOL 2960 2938 2980 +1,37% 0 0 1 844 664 804 HUF 2024-03-28 17:13:02
MTELEKOM 897 890 900 +0,79% 0 0 354 788 481 HUF 2024-03-28 17:05:47
RICHTER 9260 9260 9375 -0,05% 0 0 2 543 442 235 HUF 2024-03-28 17:09:18
OPUS 403 397 403 +0,50% 0 0 59 002 521 HUF 2024-03-28 17:09:51
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Lenyomta a pesti tőzsde Európát csütörtökön
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 19:31
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 554,3 pontos, 0,86 százalékos emelkedéssel, 65 384,60 ponton zárt csütörtökön.
Részvény / Deviza / Áru Mosolyogni fog, ha meglátja ezt a forintárfolyamot
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 19:01
Erősödött a héten a forint, ami jó hír. De pezsgőt azért ne bontson!
Részvény / Deviza / Áru Komoly céláremelés a Molra, durván shortolják a Redditet
Eidenpenz József | 2024. március 28. 12:16
Jó a hangulat a tőzsdéken, sorban dőlnek a rekordok, és végre megmozdult a BUX index is. A forint némileg gyengül, rekordot döntött az arany. Szép osztalék jöhet a Moltól jövőre is. Durván shortolják a Redditet, szuperintelligencia-óriást építenének a blokkláncon.
Részvény / Deviza / Áru Egy félmosolyra lehet elég, amit a forint csinál csütörtökön
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 07:27
Így kezdte a napot a forint.
Részvény / Deviza / Áru Igen, jól látja! Erősödött a forint, nem is kicsit
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 18:21
Erősödött a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben szerda estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru Nem bírt megállni a lejtőn az OTP
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 17:24
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 175,08 pontos, 0,27 százalékos csökkenéssel, 64 830,30 ponton zárt szerdán.
Részvény / Deviza / Áru Megnyugodott a forint, Trump újra dollármilliárdos lett
Eidenpenz József | 2024. március 27. 12:25
A keddi kamatdöntés óta lassan erősödő pályára állt a forint, már 395 alatt mozog az euró. A további kamatcsökkentések mértéke azonban bizonytalan. A BUX-ot főleg a Mol húzza, lassul a Tesla-rivális. Így lett Trumpból dollármilliárdos – papíron. Óriásit buktak a kriptószektikusok.
Részvény / Deviza / Áru Itt a meglepetés az euró árfolyamában!
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 07:59
Szinte nem változott a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben az előző esti jegyzéséhez képest szerda reggelre a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru Egy hangfelvétel, egy kamatdöntés: ezt nézze, mi történt a forinttal!
Privátbankár.hu | 2024. március 26. 18:16
Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben kedden kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
Részvény / Deviza / Áru Unalmas nap van a pesti börze mögött
Privátbankár.hu | 2024. március 26. 17:32
A kamatdöntés sem mozgatta meg a tőzsdét, átlagos volt a forgalom. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG