2p
Az előző napi kedvezőtlen amerikai gyorsjelentések nyomasztották a tőzsdéket még szerdán is, a kamatemelés valószínűsége is nőtt, így aztán mindenütt pirosra váltottak a mutatók. A forint megtartotta keddi erejét, a magyar részvények viszont elég nagyot estek.
(Fotó: Eidenpenz József)

A keddi kedvezőtlen amerikai és német technológiai gyorsjelentések nyomaszthatták a tőzsdéket még szerdán is. Először az SAP és az IBM, majd az Apple, a Microsoft, a Yahoo okoztak csalódást a részvényeseknek. Ez lombozta le a német tőzsdét is, különösebb makroadatok híján a gyorsjelentésekre figyeltek a befektetők. A Coca Cola számai kedvezőek lettek, mégsem hoztak hangulatjavulást.

Hozzánk is begyűrűzött a rossz hangulat, a BUX index 0,9 százalékot esett, a Mollal az élen. Az olajpapír 1,7 százalékkal ment le, az OTP 0,7, a Richter 1,1 százalékkal, a Magyar Telekomnak azonban sikerült egy kis emelkedést összehoznia – egyetlenegy forintot.

További árfolyamok>>>>>>

A forint jól viselkedett, a kamatvágás utáni keddi erősödést nagyjából megtartotta. Nagyjából 307,50 és 308,50 között ingadozott az euró ára, este 307,90 forint volt az euró. Az euró/dollár nagyot emelkedett még kedden, 1,0820-ról 1,0960-ra ment fel az ár, szerdán ennek felét visszaadta.

Most 1,088-ig erősödött a dollár. Ezt az Investing.com azzal magyarázza, hogy lakáspiaci adatok jöttek ki az USA-ban, amik kedvező képet festettek, így megint megnőtt a kamatemelés valószínűsége.

Az árupiacok nem pont a dollárral együtt mozogtak, az amerikai WTI olaj 50 dollár körül ingadozott, egy százalékkal a kedd esti érték alatt, a Brent 56,60 volt. Az olajnak nem tett jót egy újabb készletadat, az olajtartalékok váratlanul nőttek múlt héten. Az arany tovább esett, az ezüst viszont szinten maradt.

További árfolyamok>>>>>>
A rovat támogatója a 4iG

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 16865 16630 16890 +1,60% 16850 16865 1 001 795 770 HUF 2024-03-28 13:08:58
MOL 2964 2938 2970 +1,51% 2960 2964 355 727 140 HUF 2024-03-28 13:03:33
MTELEKOM 899 890 900 +1,01% 898 899 85 387 563 HUF 2024-03-28 13:00:13
RICHTER 9325 9280 9375 +0,65% 9300 9335 510 131 770 HUF 2024-03-28 13:07:48
OPUS 401 397 403 +0,12% 399 401 8 821 396 HUF 2024-03-28 12:24:30
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Komoly céláremelés a Molra, durván shortolják a Redditet
Eidenpenz József | 2024. március 28. 12:16
Jó a hangulat a tőzsdéken, sorban dőlnek a rekordok, és végre megmozdult a BUX index is. A forint némileg gyengül, rekordot döntött az arany. Szép osztalék jöhet a Moltól jövőre is. Durván shortolják a Redditet, szuperintelligencia-óriást építenének a blokkláncon.
Részvény / Deviza / Áru Egy félmosolyra lehet elég, amit a forint csinál csütörtökön
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 07:27
Így kezdte a napot a forint.
Részvény / Deviza / Áru Igen, jól látja! Erősödött a forint, nem is kicsit
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 18:21
Erősödött a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben szerda estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru Nem bírt megállni a lejtőn az OTP
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 17:24
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 175,08 pontos, 0,27 százalékos csökkenéssel, 64 830,30 ponton zárt szerdán.
Részvény / Deviza / Áru Megnyugodott a forint, Trump újra dollármilliárdos lett
Eidenpenz József | 2024. március 27. 12:25
A keddi kamatdöntés óta lassan erősödő pályára állt a forint, már 395 alatt mozog az euró. A további kamatcsökkentések mértéke azonban bizonytalan. A BUX-ot főleg a Mol húzza, lassul a Tesla-rivális. Így lett Trumpból dollármilliárdos – papíron. Óriásit buktak a kriptószektikusok.
Részvény / Deviza / Áru Itt a meglepetés az euró árfolyamában!
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 07:59
Szinte nem változott a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben az előző esti jegyzéséhez képest szerda reggelre a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru Egy hangfelvétel, egy kamatdöntés: ezt nézze, mi történt a forinttal!
Privátbankár.hu | 2024. március 26. 18:16
Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben kedden kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
Részvény / Deviza / Áru Unalmas nap van a pesti börze mögött
Privátbankár.hu | 2024. március 26. 17:32
A kamatdöntés sem mozgatta meg a tőzsdét, átlagos volt a forgalom. 
Részvény / Deviza / Áru Az igazi tőzsdesztori a háború, de húsvéti kakaóválság is kitört
Eidenpenz József | 2024. március 26. 12:10
A tőzsdék enyhén optimisták, szárnyalnak viszont a hadiipari részvények. A BUX szerény emelkedését most a Richter húzza, az OTP lemaradó, a forint pedig kissé erősödött a kamatdöntés előtt. Megvan, miért mehetett új csúcsra a DAX. Egekben a kakaó ára, egy szakértő igazságot szolgáltat a bitcoinnak.
Részvény / Deviza / Áru Jó estéje lesz, ha meglátja, mi a helyzet a forinttal
Privátbankár.hu | 2024. március 25. 19:12
Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben hétfőn kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG