Kezdetben inkább kedvezőtlen európai makroadatok láttak napvilágot, így kevéssé volt érthető, miért is csaptak át hamar ütemes emelkedésbe az európai részvényindexek. Az amerikai munkakezdés után inkább pozitív makrogazdasági adatokat publikáltak, ami növelhette a jókedvet.
A pesti tőzsde pluszban nyitott de az első órában csak gyengült, az index benézett mínuszba is, de azután az európai tőzsdékkel együtt emelkedni kezdett. Végül 0,6 százalékos nyereséggel 16 327,49 pontra ment fel. Az OTP egész nap pluszban volt, 3412 forintos záróára 1,1 százalékos emelkedés, de volt sokkal feljebb is, 3488 volt a csúcsa. A Mol többször is mínuszba süllyedt, de végül 15 605 forinton 0,6 százalékos emelkedéssel búcsúzott. A Magyar Telekom több mint két százalékkal 432 forintra ment fel, a Richter viszont 1,2 százalékkal 35 550 forintra esett.
A magyar eszközök most immunisak a globális válságra – Klasszis Podcast
Uniós pénzek, hozamok és a hatékonyság csapdája – Klasszis Podcast
Így néz ki a kormány célkeresztjébe került bizalmi vagyonkezelői piac
Új korszak a magyar alternatív befektetéseknél, lebomlanak a falak a lakosság előtt – Klasszis Podcast
Vége a korlátoknak: Új korszak indul a magyar alternatív befektetéseknél




