4p
Komolyan felülteljesítette az európai tőzsdéket a BUX index, az OTP, a Mol és a Richter egyaránt remekelt. A gyógyszergyár gyorsjelentéséről elismerően nyilatkoztak ma a brókercégek, ennek ellenére a papír csak a harmadik volt a sorban. A Tesla újabb 4,4 százalékkal száguld, jó gyorsjelentések érkeztek Németországban, csúcsot döntött a DAX index.

Nagyon jó német exportadatok jöttek ki, és nagy német konszernek sora adott ki a vártnál jobb gyorsjelentést, így nem csoda, hogy a DAX index újabb történelmi csúcson zárt, 12 757,5 ponton, fél százalékos emelkedés után. Emelkedett a többi nyugat-európai index is, a francia 0,3, a brit 0,6 százalékkal. Az amerikai indexek közül az S&P 500 és a Dow Jones stagnált, a Nasdaq 0,3 százalékkal emelkedett valamivel hat óra után.

Itthon a BUX index két százalékos emelkedéssel fejezte be a kereskedést, ami főleg az OTP-nek köszönhető. A bankpapír három százalékkal 8160-ra ugrott, miközben az európai bankpapírok vegyesen teljesítettek. (Olaszországban és Spanyolországban például nagyot estek.)

Emelkedve esett a Mol

A Mol csak látszólag esett egy százast 21 900 forintra, valójában mintegy 2,3 százalékos emelkedést ért el, mert ma leesett a 625 forintos osztalékszelvény. A jó gyorsjelentést közzétevő Richter 1,2 százalékkal 6950 forintra emelkedett. A Telekom 490 forinton stagnált. (A Telekom csütörtökön, az OTP pénteken jelent.)

A forint gyengült, hetven fillérrel 311,80-ra drágult az euró. A dollár újabb fél százalékot erősödött, az euró/dollár 1,0870 lett. Az olaj tovább gyengélkedik, a WTI 45,90, a Brent 48,80, ez körülbelül 1,1 százalékos gyengülés. Az arany és az ezüst is esik 0,6-0,7 százalékkal. Újabb négy százalékkal 1707 dollárra emelkedett a bitcoin átlagárfolyama (Coindesk).

Nyolc éve nem látott Richter-számok

A Richter jelentésének jó volt a fogadtatása az elemzők körében, sőt maga a cég is felfelé módosította előrejelzéseit. (Erről itt írtunk.) Nyolc éve nem látott szintre erősödött a Richter profittermelése a KBC Equitas szerint. „A bevételek új rekordot döntöttek, az operatív költségek pedig nem mutattak nagy emelkedést. Ezzel együtt azért a rubel erősödésére is szükség volt a jó teljesítményhez, miközben a közvetlen költségek látványosan megugrottak” – írták reggel. A cég célára változatlanul 7000 forintnál van – amit a részvény már majdnem elért –, a stop-loss 6 100 forintnál.

A rubelnek sokat köszönhetünk

Az Erste Befektetési is a vártnál jobb Richter-profitról beszél, amely „messze meghaladta a várakozásokat és 70 százalékkal múlta felül a tavalyi első negyedéves eredményt. Habár Magyarország kivételével minden régióban növelni tudta az árbevételét, a jó eredmény mégis inkább az erős orosz teljesítménynek és a felértékelődő rubelnek köszönhető” – írják. A cég február eleje óta 6980 forintos célárat tart a részvényre.

A vártnál jobb eredményről ír az Equilor blogja is, és szintén sűrűn emlegeti a rubelárfolyamot.

Daimlert vegyenek

A Tesla 4,4 százalékot ment fel megint, különösebb hír nélkül. Az E.on jelentése után 4,3 százalékkal drágult. Jelentett a Commerzbank, de az árfolyama alig mozdult.

Az Appeninn részvényenként hét forint osztalékot fizet, június 19-től – tették közzé. A Moody's felminősítette az FHB Bankot, a részvény 1,7 százalékkal emelkedett.

Az Erste a Daimlert vételre ajánlja, a kiszállási pont 77,5 euró, a stop-loss 64,9. Szerintük „ígéretes a technikai képe, rövidtávon egy zászló alakzatból, hosszabb távon pedig a csökkenő trendcsatornában törhet ki az árfolyam. Az értékesítések alakulására nem panaszkodhat az autógyártó, az első negyedévben 10%-kal több autót adott el tavalyhoz képest. A profitot megduplázta a Daimler és a kedvező tendencia a következő negyedévekben is folytatódhat” – véli a brókercég.

A rovat támogatója a 4iG

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 16800 16630 16890 +1,20% 0 0 4 551 385 505 HUF 2024-03-28 17:05:47
MOL 2960 2938 2980 +1,37% 0 0 1 844 664 804 HUF 2024-03-28 17:13:02
MTELEKOM 897 890 900 +0,79% 0 0 354 788 481 HUF 2024-03-28 17:05:47
RICHTER 9260 9260 9375 -0,05% 0 0 2 543 442 235 HUF 2024-03-28 17:09:18
OPUS 403 397 403 +0,50% 0 0 59 002 521 HUF 2024-03-28 17:09:51
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Lenyomta a pesti tőzsde Európát csütörtökön
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 19:31
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 554,3 pontos, 0,86 százalékos emelkedéssel, 65 384,60 ponton zárt csütörtökön.
Részvény / Deviza / Áru Mosolyogni fog, ha meglátja ezt a forintárfolyamot
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 19:01
Erősödött a héten a forint, ami jó hír. De pezsgőt azért ne bontson!
Részvény / Deviza / Áru Komoly céláremelés a Molra, durván shortolják a Redditet
Eidenpenz József | 2024. március 28. 12:16
Jó a hangulat a tőzsdéken, sorban dőlnek a rekordok, és végre megmozdult a BUX index is. A forint némileg gyengül, rekordot döntött az arany. Szép osztalék jöhet a Moltól jövőre is. Durván shortolják a Redditet, szuperintelligencia-óriást építenének a blokkláncon.
Részvény / Deviza / Áru Egy félmosolyra lehet elég, amit a forint csinál csütörtökön
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 07:27
Így kezdte a napot a forint.
Részvény / Deviza / Áru Igen, jól látja! Erősödött a forint, nem is kicsit
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 18:21
Erősödött a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben szerda estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru Nem bírt megállni a lejtőn az OTP
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 17:24
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 175,08 pontos, 0,27 százalékos csökkenéssel, 64 830,30 ponton zárt szerdán.
Részvény / Deviza / Áru Megnyugodott a forint, Trump újra dollármilliárdos lett
Eidenpenz József | 2024. március 27. 12:25
A keddi kamatdöntés óta lassan erősödő pályára állt a forint, már 395 alatt mozog az euró. A további kamatcsökkentések mértéke azonban bizonytalan. A BUX-ot főleg a Mol húzza, lassul a Tesla-rivális. Így lett Trumpból dollármilliárdos – papíron. Óriásit buktak a kriptószektikusok.
Részvény / Deviza / Áru Itt a meglepetés az euró árfolyamában!
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 07:59
Szinte nem változott a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben az előző esti jegyzéséhez képest szerda reggelre a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru Egy hangfelvétel, egy kamatdöntés: ezt nézze, mi történt a forinttal!
Privátbankár.hu | 2024. március 26. 18:16
Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben kedden kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
Részvény / Deviza / Áru Unalmas nap van a pesti börze mögött
Privátbankár.hu | 2024. március 26. 17:32
A kamatdöntés sem mozgatta meg a tőzsdét, átlagos volt a forgalom. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG