2p
Nagyot ugrott az euró tegnap a dollárhoz képest, egy éve nem látott magasságot ért el. A forint gyenge, az olaj enyhén emelkedik, az arany piacán tegnap megint egy furcsa kötés borzolta az idegeket, ezúttal óriás vétel jelent meg. A részvénypiacok esnek, de a BUX-ot szépíti a Mol emelkedése.

Miután olyan komoly intézmények, mint a Nemzetközi Fizetések Bankja és a német Bundesbank is sürgették az európai, túlzottan laza monetáris politika feladását, tegnap az EKB tett egy utalást arra, hogy hajlandó véges időn belül elbúcsúzni a negatív kamatoktól, és az amerikai Fed módjára megkezdeni a normál kamatokhoz való lassú visszatérést.

Euró/dollár  Friss árfolyamok>>>

Az euró erre nagyot ugrott a dollárhoz képest: 1,12-ről 1,135-ig, és ma már 1,14-hez közelít az árfolyam. Ez érthető reakció, miután a piacon nagyon sok szereplő spekulált arra, hogy az egyelőre még növekvő hozamkülönbség a dollár felé tereli a tőkét és annak erősödését hozza, de aki hosszabb távra gondolkozik, már számít arra, hogy előbb-utóbb helyreáll a rend, és nem lesz extrém hozamkülönbség a két deviza közt.

Az euró a jenhez és nagyon sok más valutához képest is erősödött, sőt még a forinthoz képest is, jelenleg 310 az árfolyam. Az olaj már második napja mutat egy kis erőt, a WTI közel 44 dollár, a Brent 46,70.

Az arany piacán még tegnap feltűnt, hogy a hétfői, hatalmas és hirtelen eladással leütött árfolyam kedd reggel ugyanígy ugrott fel. Miután hétfőn 1,8 millió unciát öntöttek a piacra egy pillanat alatt, tegnap reggel 815 ezer unciát vettek öt perc alatt. Hogy ki és miért kereskedett így, nem tudjuk, mindenesetre látszik, hogy még az arany piacát is fel lehet borítani átmenetileg. Az ár most 1254 dollár, nagyjából ugyanannyi, mint a hétfői nagy leütés előtt.

A részvénypiacok lejtmenetbe kapcsoltak: tegnap Amerikában az S&P 500 index 0,8 százalékkal 2420 pontra, a Nasdaq Composite viszont 1,6 százalékkal 6146 pontra esett. Ezúttal még a Tesla is tudott esni: 4 százalékkal került lejjebb 462 dollárra.

A DAX és a francia CAC-40 ma közel egy százalék mínuszban vannak, a BUX viszont egész jól tartja magát, 0,3 százalékkal van csak lejjebb. Az OTP ugyan majdnem egy százalékot esik 9200 forintig és a Richter is fél százalékkal van lejjebb 7100 forinton, a Mol viszont fél százalékkal, 21 420 forintig emelkedik.

A rovat támogatója a 4iG

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 16800 16630 16890 +1,20% 0 0 4 551 385 505 HUF 2024-03-28 17:05:47
MOL 2960 2938 2980 +1,37% 0 0 1 844 664 804 HUF 2024-03-28 17:13:02
MTELEKOM 897 890 900 +0,79% 0 0 354 788 481 HUF 2024-03-28 17:05:47
RICHTER 9260 9260 9375 -0,05% 0 0 2 543 442 235 HUF 2024-03-28 17:09:18
OPUS 403 397 403 +0,50% 0 0 59 002 521 HUF 2024-03-28 17:09:51
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Lenyomta a pesti tőzsde Európát csütörtökön
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 19:31
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 554,3 pontos, 0,86 százalékos emelkedéssel, 65 384,60 ponton zárt csütörtökön.
Részvény / Deviza / Áru Mosolyogni fog, ha meglátja ezt a forintárfolyamot
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 19:01
Erősödött a héten a forint, ami jó hír. De pezsgőt azért ne bontson!
Részvény / Deviza / Áru Komoly céláremelés a Molra, durván shortolják a Redditet
Eidenpenz József | 2024. március 28. 12:16
Jó a hangulat a tőzsdéken, sorban dőlnek a rekordok, és végre megmozdult a BUX index is. A forint némileg gyengül, rekordot döntött az arany. Szép osztalék jöhet a Moltól jövőre is. Durván shortolják a Redditet, szuperintelligencia-óriást építenének a blokkláncon.
Részvény / Deviza / Áru Egy félmosolyra lehet elég, amit a forint csinál csütörtökön
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 07:27
Így kezdte a napot a forint.
Részvény / Deviza / Áru Igen, jól látja! Erősödött a forint, nem is kicsit
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 18:21
Erősödött a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben szerda estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru Nem bírt megállni a lejtőn az OTP
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 17:24
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 175,08 pontos, 0,27 százalékos csökkenéssel, 64 830,30 ponton zárt szerdán.
Részvény / Deviza / Áru Megnyugodott a forint, Trump újra dollármilliárdos lett
Eidenpenz József | 2024. március 27. 12:25
A keddi kamatdöntés óta lassan erősödő pályára állt a forint, már 395 alatt mozog az euró. A további kamatcsökkentések mértéke azonban bizonytalan. A BUX-ot főleg a Mol húzza, lassul a Tesla-rivális. Így lett Trumpból dollármilliárdos – papíron. Óriásit buktak a kriptószektikusok.
Részvény / Deviza / Áru Itt a meglepetés az euró árfolyamában!
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 07:59
Szinte nem változott a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben az előző esti jegyzéséhez képest szerda reggelre a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru Egy hangfelvétel, egy kamatdöntés: ezt nézze, mi történt a forinttal!
Privátbankár.hu | 2024. március 26. 18:16
Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben kedden kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
Részvény / Deviza / Áru Unalmas nap van a pesti börze mögött
Privátbankár.hu | 2024. március 26. 17:32
A kamatdöntés sem mozgatta meg a tőzsdét, átlagos volt a forgalom. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG