2p
Az amerikai gyorsjelentési szezon kezdete előtti órákban optimizmus lett úrrá a tőzsdéken, de a magyar, lengyel, cseh indexek estek. Főleg az európai bankrészvényeket vették. A forint erősödött, a dollár gyengült, ami jó hatással volt a nyersanyagokra is. Megint felfelé tart az olaj, kilőtt az arany.

 

A nap elején még borongós volt a hangulat az európai tőzsdéken, de hamar megjavult. Este tíz után várható az USA-ban az Alcoa gyorsjelentése, amely egyfajta barométerként szolgál sok befektető számára. Hamar jelentenek egyes nagybankok is. A Handelsblatt szerint a lehető legrosszabbak voltak a várakozások mostanában, sokan féltek a vállalati profitok visszaesésétől, így megnőtt a pozitív meglepetések esélye.

 

A délutánt mindenesetre vételi nyomás jellemezte az európai és az amerikai tőzsdéken egyaránt, a német DAX index 0,6 százalékkal ment fel, a francia index 0,1 százalékkal, a brit mutató nem változott lényegesen. Átlag felett ment fel az olasz és a spanyol tőzsdeindex, mert felmerült, hogy a bankok rossz hiteleivel kezdenének valamit. A bankrészvényeknek ezután nagy szerepük volt az emelkedésben.

Magyarországon rosszabb volt a helyzet, a BUX index 0,9 százalékkal csökkent. A dolog régiós lehetett, mert a cseh és lengyel indexek is süllyedtek valamelyest. Sokáig mind a négy részvényünk mínuszban volt, de a Richter a végén szépített és 0,1 százalékkal 5440 forintra erősödött. A Mol 0,7 százalékkal 16 060 forintra, az OTP 1,4 százalékkal 6955 forintra, a Magyar Telekom egy forinttal 469-re esett.

A forint erősödött kicsit, 311,80 forint volt az euró, ami 70 fillérrel alacsonyabb a péntek estinél. A dollár gyengült kissé az euróhoz és a jenhez képest egyaránt, ami egyrészt újra eső árfolyamokat okozott Japánban – nem jó a japán exportőröknek és a növekedésnek az erős jen.

Másrészt a relatíve gyenge dollárral magyarázzák, hogy a nyersanyagok egy része szépen emelkedett. Az olaj hosszas stagnálás után megindult és este már két százalékos pluszban volt, az arany 1,4 százalékkal 1257 dollárra ment fel.

A német SAP számítástechnikai vállalat közzétette előzetes számait, amelyek nem voltak túl jók. A részvény csekély mínuszban végzett.

A rovat támogatója a 4iG

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 16800 16630 16890 +1,20% 0 0 4 551 385 505 HUF 2024-03-28 17:05:47
MOL 2960 2938 2980 +1,37% 0 0 1 844 664 804 HUF 2024-03-28 17:13:02
MTELEKOM 897 890 900 +0,79% 0 0 354 788 481 HUF 2024-03-28 17:05:47
RICHTER 9260 9260 9375 -0,05% 0 0 2 543 442 235 HUF 2024-03-28 17:09:18
OPUS 403 397 403 +0,50% 0 0 59 002 521 HUF 2024-03-28 17:09:51
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Lenyomta a pesti tőzsde Európát csütörtökön
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 19:31
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 554,3 pontos, 0,86 százalékos emelkedéssel, 65 384,60 ponton zárt csütörtökön.
Részvény / Deviza / Áru Mosolyogni fog, ha meglátja ezt a forintárfolyamot
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 19:01
Erősödött a héten a forint, ami jó hír. De pezsgőt azért ne bontson!
Részvény / Deviza / Áru Komoly céláremelés a Molra, durván shortolják a Redditet
Eidenpenz József | 2024. március 28. 12:16
Jó a hangulat a tőzsdéken, sorban dőlnek a rekordok, és végre megmozdult a BUX index is. A forint némileg gyengül, rekordot döntött az arany. Szép osztalék jöhet a Moltól jövőre is. Durván shortolják a Redditet, szuperintelligencia-óriást építenének a blokkláncon.
Részvény / Deviza / Áru Egy félmosolyra lehet elég, amit a forint csinál csütörtökön
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 07:27
Így kezdte a napot a forint.
Részvény / Deviza / Áru Igen, jól látja! Erősödött a forint, nem is kicsit
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 18:21
Erősödött a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben szerda estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru Nem bírt megállni a lejtőn az OTP
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 17:24
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 175,08 pontos, 0,27 százalékos csökkenéssel, 64 830,30 ponton zárt szerdán.
Részvény / Deviza / Áru Megnyugodott a forint, Trump újra dollármilliárdos lett
Eidenpenz József | 2024. március 27. 12:25
A keddi kamatdöntés óta lassan erősödő pályára állt a forint, már 395 alatt mozog az euró. A további kamatcsökkentések mértéke azonban bizonytalan. A BUX-ot főleg a Mol húzza, lassul a Tesla-rivális. Így lett Trumpból dollármilliárdos – papíron. Óriásit buktak a kriptószektikusok.
Részvény / Deviza / Áru Itt a meglepetés az euró árfolyamában!
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 07:59
Szinte nem változott a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben az előző esti jegyzéséhez képest szerda reggelre a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru Egy hangfelvétel, egy kamatdöntés: ezt nézze, mi történt a forinttal!
Privátbankár.hu | 2024. március 26. 18:16
Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben kedden kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
Részvény / Deviza / Áru Unalmas nap van a pesti börze mögött
Privátbankár.hu | 2024. március 26. 17:32
A kamatdöntés sem mozgatta meg a tőzsdét, átlagos volt a forgalom. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG