4p
157,5 milliárd forint bevételt ért el az idei harmadik negyedévben a Magyar Telekom, ez 0,5 százalékos csökkenés az előző év azonos időszakához képest, míg a cég adózott eredménye jelentősen nőtt: 14,6 százalékkal 10,66 milliárd forintra emelkedett.
A Magyar Telekom részvényeit a Budapesti Értéktőzsde prémium kategóriájában jegyzik, a papír a szerdai kereskedést 1,75 százalékos emelkedéssel, 348 forinton zárta. Az elmúlt egy évben legalacsonyabb árfolyama 274, a legmagasabb pedig 384 forint volt.

A telekommunikációs vállalat csütörtök hajnalban közzétett gyorsjelentéséből kiderül, hogy a hang- és a rendszerintegrációs/informatikai szolgáltatásokból származó bevételek csökkenését nagyrészt ellensúlyozta a mobilinternet- és a tv-bevételek növekedése, valamint a mobilkészülék-értékesítési bevételek emelkedése. 

A konszolidált, a nemzetközi pénzügyi jelentési szabványok (IFRS) alapján készült kimutatás szerint a társaság EBITDA (kamatfizetés, adózás és értékcsökkenési leírás előtti) eredménye 5,2 százalékkal, 51,9 milliárd forintról 49,2 milliárd forintra csökkent, elsősorban a követelések értékvesztésének emelkedése és a végkielégítési költségek növekedése miatt.

Örülnek, hogy nem lesz internetadó

Christopher Mattheisen vezérigazgató a közleményben sikeresnek nevezte a harmadik negyedévet, és kiemelte: Magyarországon a mobilforgalom növekedése mellett tovább nőtt az előfizetők száma és javult az ügyfélösszetétel, nőtt a szerződéses előfizetők aránya. Mindezek, valamint a változatlan végződtetési díjak és a mobilinternet-használat jelentős növekedése azt eredményezte, hogy 4 százalékkal nőtt az egy előfizetőre jutó mobil-átlagbevétel. Ezenkívül nőtt a Magyar Telekom piaci részesedése mind a vezetékes internet-, mind a tv-szegmensben - mondta a vezérigazgató, hozzátéve: örömmel értesültek arról, hogy a magyar kormány visszavonta az internetadóra vonatkozó eredeti javaslatát.

A harmadik negyedéves jelentésből kiderül, hogy a cég 2014-ben a tavalyi, 637,5 milliárd forintos bevételhez, és 179,5 milliárdos EBITDA-hoz képest is legfeljebb 3 százalékos csökkenéssel számol.

A jelentés szerint az idei első kilenc hónapban a Magyar Telekom árbevétele 461,2 milliárd forint volt, 2,2 százalékkal alacsonyabb mint 2013 azonos időszakában.

 

 

A társaság részvényeseire jutó eredmény (nettó eredmény) 9,3 milliárd forintról 10,7 milliárd forintra nőtt, mivel az EBITDA csökkenését ellensúlyozta az értékcsökkenési és amortizációs költségek, valamint a nettó pénzügyi költségek csökkenése. (Az EBITDA egy százalékkal, 139,3 milliárd forintra csökkent idén január-szeptemberben).

Az egy részvényre jutó hozam 25,97 forint volt az idei első kilenc hónap alapján, szemben a tavalyi azonos időszaki 22,26 forinttal. 

A működési eredmény csaknem 4 százalékkal emelkedett az első három negyedévben, így 65,4 milliárd forintot tett ki.

Tovább nőtt az adósság

A szabad cash flow 17 milliárd forinttal, a 2013. évi első kilenc havi 7,2 milliárd forintról 24,2 milliárd forintra nőtt 2014 első kilenc hónapjában. A nettó adósságállomány a 2013. szeptember végi 368,2 milliárd forintról 418,4 milliárd forintra nőtt 2014. szeptember végére, ami tartalmazza az 58,65 milliárd forint frekvencialicensz-kötelezettséget, de még nem foglalja magában a jövőbeni éves frekvenciadíjak jelenértékének aktiválását, mivel ezt a körülbelül 39 milliárd forintos összeget 2014 negyedik negyedévében könyvelik majd le - olvasható a jelentésben. 

Az első kilenc hónapban jelentősen csökkent a beruházásokra költött összeg: 56,6 milliárd forintot költött a Telekom, 54,3 százalékkal kevesebbet mint az előző év azonos periódusában. 

A rovat támogatója a 4iG

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 16800 16630 16890 +1,20% 0 0 4 551 385 505 HUF 2024-03-28 17:05:47
MOL 2960 2938 2980 +1,37% 0 0 1 844 664 804 HUF 2024-03-28 17:13:02
MTELEKOM 897 890 900 +0,79% 0 0 354 788 481 HUF 2024-03-28 17:05:47
RICHTER 9260 9260 9375 -0,05% 0 0 2 543 442 235 HUF 2024-03-28 17:09:18
OPUS 403 397 403 +0,50% 0 0 59 002 521 HUF 2024-03-28 17:09:51
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Lenyomta a pesti tőzsde Európát csütörtökön
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 19:31
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 554,3 pontos, 0,86 százalékos emelkedéssel, 65 384,60 ponton zárt csütörtökön.
Részvény / Deviza / Áru Mosolyogni fog, ha meglátja ezt a forintárfolyamot
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 19:01
Erősödött a héten a forint, ami jó hír. De pezsgőt azért ne bontson!
Részvény / Deviza / Áru Komoly céláremelés a Molra, durván shortolják a Redditet
Eidenpenz József | 2024. március 28. 12:16
Jó a hangulat a tőzsdéken, sorban dőlnek a rekordok, és végre megmozdult a BUX index is. A forint némileg gyengül, rekordot döntött az arany. Szép osztalék jöhet a Moltól jövőre is. Durván shortolják a Redditet, szuperintelligencia-óriást építenének a blokkláncon.
Részvény / Deviza / Áru Egy félmosolyra lehet elég, amit a forint csinál csütörtökön
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 07:27
Így kezdte a napot a forint.
Részvény / Deviza / Áru Igen, jól látja! Erősödött a forint, nem is kicsit
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 18:21
Erősödött a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben szerda estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru Nem bírt megállni a lejtőn az OTP
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 17:24
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 175,08 pontos, 0,27 százalékos csökkenéssel, 64 830,30 ponton zárt szerdán.
Részvény / Deviza / Áru Megnyugodott a forint, Trump újra dollármilliárdos lett
Eidenpenz József | 2024. március 27. 12:25
A keddi kamatdöntés óta lassan erősödő pályára állt a forint, már 395 alatt mozog az euró. A további kamatcsökkentések mértéke azonban bizonytalan. A BUX-ot főleg a Mol húzza, lassul a Tesla-rivális. Így lett Trumpból dollármilliárdos – papíron. Óriásit buktak a kriptószektikusok.
Részvény / Deviza / Áru Itt a meglepetés az euró árfolyamában!
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 07:59
Szinte nem változott a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben az előző esti jegyzéséhez képest szerda reggelre a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru Egy hangfelvétel, egy kamatdöntés: ezt nézze, mi történt a forinttal!
Privátbankár.hu | 2024. március 26. 18:16
Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben kedden kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
Részvény / Deviza / Áru Unalmas nap van a pesti börze mögött
Privátbankár.hu | 2024. március 26. 17:32
A kamatdöntés sem mozgatta meg a tőzsdét, átlagos volt a forgalom. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG