Hirdetés
Hirdetés

Történelmi csúcson a DAX és a BUX, november óta nem látott szinten a forint

Eidenpenz József, 2017. június 14., 18:59

Este a Fed fog a kamatokról dönteni, de addig is izgalmas volt a kereskedés, rekordot döntött Budapest és Frankfurt, még jobban beszakadt az olaj. Tavaly ősz óta nem látott ereje van a forintnak, miközben gyengült a dollár.

Soha nem látott magas szinten, 35 986 ponton zárt a BUX index ma, nap közben 36 018 ponton is járt. A DAX index is történelmi csúcsra ért nap közben 12 922 ponton, igaz, a végére kissé visszavonult, így is 0,3 százalékos pluszban végzett. A többi európain index általában kissé gyengült, az EuroStoxx 50 0,2, a francia és a brit mutató 0,4-0,4 százalékkal ment lejjebb.

Az USA-ban is rekordok készültek dőlni a kereskedés elején, de azután kissé romlott a hangulat. A főbb indexek a nulla körül szűk, 1-2 ezrelékes sávban ingadoznak, ami érthető, mert mindenki a Fed itteni idő szerint este nyolckor esedékes kamatbejelentésére vár, amit 20.30-kor sajtótájékoztató követ. Kijött egy amerikai inflációs adat és egy kiskereskedelmi forgalom, mindkettő elmaradt a várttól. A kínai májusi ipari termelési adat viszont jó volt.

Hirdetés

Hajrázott a Richter

Sokáig úgy tűnt, megint az OTP lesz a nap hőse, amelyre tegnap 12 000 forintos célár érkezett, és saját részvényeit is vette. Járt is két százalékos pluszban is, de a végére kissé lekonyult, így is 1,4 százalékkal ment fel 9300-ra. A húzópapír, vagy inkább robbanórészvény ma a Richter volt, amely a végén hajrázott, és végül 3,5 százalékkal 7200-ra ugrott. Bejelentés nem érkezett a cégről, de az európai gyógyszerpapírok általában is viszonylag jól teljesítettek.

A Mol 1,2 százalékkal süllyedt 22 035-re, a Telekom emelkedett 1,1 százalékkal 476-ra. A „mészáros-papírok” a tegnapi zuhanás után újra felfelé indultak, limittel, a Konzum 20 százalékkal 526-ra, az Opimus 15 százalékkal 100-ra.

Újabb olajár-zuhanás

Erős volt a forint, 305,70 most este az euró, ami 50 fillérrel alacsonyabb a tegnapinál. A dollár fél százalékkal gyengült, az euró 1,1275 dollár. A többi térségbeli deviza változóan teljesített, a rubel és a román lej gyengült, a török líra sokat erősödött, a złoty stagnált.

Kijött a legújabb amerikai készletadat, ami rosszabb lett a várnál, és az olaj újabb összeomlását okozta. A fekete arany már 3,7 százalékos mínuszban jár, ez 44,70 dolláros WTI-t és 46,90-es Brentet jelent. Az arany viszont, talán a dollárgyengülésnek örülve, 0,7 százalékkal megy fel, az ezüst több mint két százalékkal ralizik.

Bankpapírok tündöklése?

Az OTP felülteljesítése a bank jó saját teljesítménye mellett a nemzetközi hangulatnak is köszönhető. Az európai és amerikai bankrészvények felülteljesítéséről, valamint az OTP-ről írtunk ma itt>>>.

A KBC Equitas szerint löketet adhat a Fed az amerikai bankoknak. A Fed igen nagy valószínűséggel a jelenlegi 1 százalékos kamatról 1,25 százalékra emelhet. „Ez a pénzügyi szektor szereplőinek lehet a legjobb hír, ami miatt az utóbbi napokban egyre inkább a szektor papírjai felé fordultak a befektetők, ennek volt betudható a technológiai szektorban látott megingás” – írják. Így érdemes lehet szemezgetni az amerikai pénzügyi szektorból, a Goldman Sachs és a Wells Fargo részvényére lehet figyelni, technikai képük izgalmas.

Értékeld a cikket
Jelenlegi értékelés

Címlapon

Lehull a lepel: ez lesz az Angliában dolgozó magyarok sorsa?

Lehull a lepel: ez lesz az Angliában dolgozó magyarok sorsa?

Ha igaznak bizonyulnak a sajtóforrásokból szerzett információk, akkor akár a britekével egyenlő jogi státuszt is kaphatnak azok, akik már 5 éve az országban vannak. Azt megígérte May, hogy senkit sem tesznek lapátra a brexit után. Persze maradtak még nyitott kérdések.

Hirdetés
Hirdetés

További cikkek

Hirdetés

Hirdetés

Napi kommentár - videó

Powered by Saxo Bank

Utánajártunk

Mi mozgatja a befektetők fantáziáját

Hírlevél

Feliratkozáshoz kérjük adja meg e-mail címét:

Heti várható események, adatok

  • június 19
    Export és import

    június 20
    MNB: Monetáris Tanács kamatdöntő ülése
    Euróövezet folyó fizetési mérleg
    Folyó fizetési mérleg
    június 21
    KSH: Keresetek (január-április)
    MNB: Negyedéves fizetési mérleg és külfölddel szembeni állományok
    NGM: Részletes tájékoztató az államháztartás központi alrendszerének május végi helyzetéről
    Jelzáloghitel igénylések
    Használtlakás értékesítések
    június 22
    Tartós és friss munkanélküli-segély kérelmek
    Bloomberg gazdasági várakozások és fogyasztói elégedettség
    Fogyasztói bizalom
    június 23
    KSH: Kiskereskedelem (második becslés, április)
    Feldolgozóipari BMI
    Szolgáltatóipari és feldolgozóipari BMI
    Szolgáltatóipari és feldolgozóipari BMI
    Feldolgozóipari BMI

Szavazás

Ön szerint hogyan kellene hívni a 2018-as költségvetést?