Tovább folytatódott az MTelekom szárnyalása, a telekomcég papírjaiból nem fogyott ki a pénteki lendület, 3 milliárd feletti forgalomban erősödött ma is. A kedvező nemzetközi hangulatban a forint öthavi csúcsra emelkedett az euróval szemben.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 207,21 pontos, 1,08 százalékos emelkedéssel, 19.354,75 ponton zárt hétfőn.
Az OTP 4004 forinton zárt, 1,5%-os erősödéssel, forgalma a szokásoshoz képest alacsonynak volt mondható, 4,1 milliárd forint. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy a teljes részvénypiaci szekció forgalma 8,9 milliárd volt, vagyis messze az idei 16 milliárdos napi átlag alatt volt. Kifejezetten erős forgalomban (3,17 milliárd forint) erősödött az MTelekom, mely 1,2%-os erősödéssel 580 forinton állt meg a nap végére - vagyis a telekomcégből nem fogyott ki a pénteki lendület. A Mol 1,2%-kal erősödött, de így is 20 ezer forint alatt maradt (19 330), míg a vezető részvények közül a Richter stagnált.
![]() |
| Az MTelekom árfolyama az elmúlt egy évben. További árfolyamok >>> |
A kedvező nemzetközi hangulat éreztette magát a forint árfolyamán is, a hazai fizetőeszköz 5 havi csúcsára emelkedett az euróval szemben, a tőzsde kereskedés után tartósabban a 288-as szint alatt maradt az árfolyam. Délután 17óra után 287,3 forinton jegyezték az eurót, míg a 337,9 forinton a svájci frankot. A hazai fizetőeszköz legfőképpen a nemzetközi optimista hangulatból profitált, mindenki a görög megegyezésre számít.
A nyugat-európai értéktőzsdék hétfőn tovább javultak, megelőlegezve a második görög mentőprogram késő este vagy kedd hajnalra várható euróövezeti jóváhagyását.
A kereskedés utolsó percében a londoni értéktőzsde fő mutatója, az FTSE-100 0,60 százalékkal, a frankfurti DAX-30 1,35 százalékkal, a párizsi CAC-40 0,88 százalékkal volt a pénteki záróértéke fölött.
Címlapon
A hazai korrupció miatt mennek nemzetközi terepre a vállalataink
Az adóelkerülés nálunk nemzeti sport, ami lehetetlenné teszi a versenyben való helytállást annak, aki tisztességesen játszik. A hazai korrupció teszi vonzóvá a vállalkozások számára, hogy a nemzetközi porondra menjenek – mondták sikeres magyar vállalkozók a New York Times-nak. Három magyar internetes vállalkozás világszerte összesen 110 millió felhasználót tudott szerezni – „nem az állam csecsén lógva”.
- A Lázár-testvérek alól 2 milliárdért államosították a Restit
- Francia-német törésvonal az EU-ban: Magyarország hova áll?
- Elszállt a Budapest Airport aranyat tojó tyúkja
- Új láthatósági mellényt kapnak a NAV dolgozói
- 27 ezer embert rúg ki a HP
- Jobban fial a magyar csőd, az IMF-megállapodás hiányának árát fizetjük
- Rekord: Minden második fiatal magyar felnőtt külföldre szeretne menni
- Hirtelen fordulat a tőzsdéken, ismét 300 forint alá esett az euró
- Matolcsy taktikai atomfegyverrel írja tovább az unortodox tankönyvet
Még több részvény
Utánajártunk...
- 1 EUR = 303,2 HUF - itt lenne az ideje, hogy a görögök elgondolkodjanak
- Ötszörösére nőtt a kivándorlás - egy mohácsnyi magyar költözött Németországba
- Hegedüs Éva: az IMF-megállapodás lejjebb viheti a hitelkamatokat is
- A pánik rossz tanácsadó - így spekulálnak forintra a hazai kisbefektetők
- A kormányátalakítás nyertese: most jöhet el Varga Mihály ideje
- Plafon nélkül: ellentétes hatást válthat ki a spekulánsok megsarcolása
- Egyre drágább a magyar föld: hányat lép a ló?
- Amikor mi épp megszorítunk, Európa végre engedne a szorításon
- Aki nem kér, az ne is adjon mentőcsomagot a bankoknak
- Hat módszerrel a forint mellett, hat módszerrel a forint ellen spekulálhatsz
- Gyorsul a magyar emigráció? - 57 százalékkal több munkavállaló Ausztriában
- Jól jártak a magyar gazdagok: tovább nőtt a szakadék
- Már Brüsszel is unta ezt a huzavonát
- Sarkadi-Szabó Kornél a válságról: rendszerhiba vagy emberi gyarlóság?
- Új telekomadó? Így úszhatod meg teljesen a telefonszámla-fizetést
- Magyaroknak nem szabad a jegyzésben Facebook-részvényt vásárolni?
- Kórtermekben nyerészkednek milliós kártérítést ígérve
- A magyarok imádják a részvénykibocsátásokat - így lehet Facebook-ot jegyezni
- Meddig húzza ki Magyarország 8-9 százalékos állampapírhozammal?
- A végtörlesztés után jobban spórolnak az emberek? – euróban talán
- Kiért izguljunk jobban? Az olaszok vagy a spanyolok lesznek előbb "görögök"?
- Ennyibe kerülne neked az IMF-megállapodás elmaradása
- Újra mozgolódik a pénz a piacokon - nekünk is juthat belőle? (Interjú)
- Végre olcsóbb lett az élelmiszer: alacsonyabb árakat tojt a húsvéti nyúl
- Pleschinger: Vért és verejtéket izzadunk, hogy megállapodjunk az IMF-fel
- Az állam és a külföldiek nyertek, a lakosság pedig bukott a részvényeken
- Itt vannak a végleges adatok: a tagok negyede otthagyta a pénztárát
- Pénztártagok nyugdíja: most akkor 75 vagy 100%? Vagy 76%?
- Ennyit veszítesz, ha meguntad a régi kötvényeidet
- Lottót, sorsjegyet vettél? - a pénzed több mint fele már köddé is vált
- Amiről a hazai statisztika nem akar tudni: kitántorgott félmillió emberünk
- Felemás munkanélküliség: ez történik, ha emelkedik a minimálbér
- Az állami nyugdíjrendszer is tele van kockázatokkal
- Van élet az IMF nélkül is, csak nagyon fájdalmas - figyeljük a kötvénypiacot!
- A nagy tömegek nem nyertek az egykulcsos, arányos adóval
- 14+3 féle forintlekötés legalább nyolc százalékos kamattal
- Újra itt van, újra itt van - a hazai betétek elinflálásának időszaka
- Hogyan lesz nekünk nyugdíjunk? Sötétben tapogatózunk csupán
- A piacon sokszor hajlandó elhinni valamit az ember, csak legyen mögötte stop-loss - interjú
- Zuhanó kőként esik a Fotex – így járt, aki hosszú távon megtartotta
- Mary néni nem érti, miért nem fizetik vissza soha az ő kötvényét
- Mit érdemel az, aki nem tudja fizetni a devizahitelét?
- Már három évre is van 9,5 százalékos kezdőkamat az államnál
- Bezárták a Worldspreads brókercéget, magyarok is érintettek
- Drámai helyzet: minden ötödik fiatal európai munkanélküli
- Ennyi eurót és dollárt tett félre a lakosság februárban
- Ennyi osztalékot fizethet a Mol, az OTP és ennyi lehet a hozamuk
- 5000 forintos tagdíjat és adományt is vár az OTP magánpénztára
- Nyugdíjreform: nem kapkod a szaktárca, egyre nő a bizonytalanság
- A Templeton kiszórta magyar részvényeinek mintegy harmadát
- A háziasszonyok és az OTP-részvény: így tőzsdéznek a magyar nők
- A Te megtakarított pénzedre van vajon biztosítás?
- Lasszóval kell fogni a BUX-indexbe való részvényeket
- Új frontot nyitott az FHB évi 10,5 százalékos kamattal
- Brüsszeltől vagy a görög csődtől kell-e jobban félnünk?
- Változott a terv: itt vannak az új állami kamattámogatású hitelek!
- Fordulópont a nyugdíjrendszerben: elég lesz, amit az állam ad?
- Lőttek a 0 forintos számlacsomagoknak?
- Az IMF elárulta, mi az egyik feltétele
- Ha nem írjuk meg, az AXA magánpénztára nem is tudja meg, hogy feljelentették?
- A Déliből Gödöllőre átszállás nélkül: magasvasútban gondolkozik a BKK
- Másfél-kétmillió ember is rosszabbul fog élni a következő években? (videó)
- Ötszörösére nőtt a kivándorlás - egy mohácsnyi magyar költözött Németországba
- A Lázár-testvérek alól 2 milliárdért államosították a Restit
- Így kell valahogy 4-es metrót építeni
- Demján szerint nem kell nekünk euró - hozzá kell nyúlni az IMF-pénzhez
Állásajánlatok
Hírlevél
Feliratkozáshoz kérjük adja meg e-mail címét:
- Exkluzív: állami vállalatokat csábítana a tőzsdére az új vezérigazgató (interjú)
- Ügyvédeket kapott csaláson a NAV
- Gyengélkedik az euró: eljött a dollár ideje?
- Földre szállt pénzek: meg kell dolgozni a magas hozamért (videó)
- Már kétszer annyian nézik az ingyen tévét
- Így kell valahogy 4-es metrót építeni
- Újabb botrány a Facebook-részvények körül
- 1 EUR = 303,2 HUF - itt lenne az ideje, hogy a görögök elgondolkodjanak
- Demján szerint nem kell nekünk euró - hozzá kell nyúlni az IMF-pénzhez
- Rekord: Minden második fiatal magyar felnőtt külföldre szeretne menni
Wo bist du Nicolas?
- Éleződik a vita: „Csináljanak maguknak közös kötvényt a franciák és az olaszok”
- Francia-német törésvonal az EU-ban: Magyarország hova áll?
- Feje tetejére állt a német politika, Merkel nagyot veszített
- Merkel magánya: Obamával fújnak egy követ a franciák
- 1 EUR = 303,2 HUF - itt lenne az ideje, hogy a görögök elgondolkodjanak
- Jön a "geuró"? - Újabb javaslat a görögöknek
- Kamat nélkül is viszik a német államkötvényeket - furcsa helyzetbe került Merkel
Legfrissebb híreink
- Csúcson a lejárt adósság: a minisztérium a legnagyobb adós
- Gázbuszokra hajt a BKV
- Magyarországra jönnek a próbavásárlók
- Milliárdos ingatlanberuházásba kezd a Leier
- Kétszeres túljegyzés, magasabb hozam a mai állampapír-aukción
- Az euró húzza mélybe a frankot
- Külföldi tőkebefektetések: a V4-ek élén Magyarország
- A hazai korrupció miatt mennek nemzetközi terepre a vállalataink
- Orbán Viktor: "a kormánynak van B-terve"
- Rogán áfát csökkentene - itt a javaslat
- Elszállt a Budapest Airport aranyat tojó tyúkja
- Máris faragnak a telefonadón: idén kevesebbet fizethetünk
- Hirtelen fordulat a tőzsdéken, ismét 300 forint alá esett az euró
- Új láthatósági mellényt kapnak a NAV dolgozói
- Döntött a Ház: nem tőzsdézik újra az állam a nyugdíjvagyonnal
- Matolcsy taktikai atomfegyverrel írja tovább az unortodox tankönyvet
- Ma is BUX? Újabb izgalmasnak ígérkező nap a forint, az OTP számára
- Főleg a barkácsáruházak tömik tele a postaládánkat
- Folytatódik a magánkaszák vesszőfutása
- Az OTP részvényesei 101,72 forint osztalékot kapnak
- A BÉT parkettjére lépett a BTel
- Semmivel sem vásároltunk többet az első negyedévben
- 27 ezer embert rúg ki a HP
- A kormány ma tárgyalóasztalhoz ül a bankokkal
- A mentőövek ellenére tovább romlott a magyar bankok hitelportfóliója








