3p
Az OTP jól teljesített, a többi magyar részvény már nem annyira. A forint ezúttal erősödni tudott, az euró viszont nem ment tovább. Nap közben három százalékos emelkedésben is volt a kőolaj, de ezután kissé lecsendesedett. Az amerikai indexek is nagy emelkedéssel nyitottak.
Júniusi tőzsdeévforduló nosztalgiakereskedéssel. Még 1700 felett volt az E-Star részvénye...

A BUX index sokáig alig akart elmozdulni az előző napi szintről, végül aztán szerény, harmad százalékos eséssel végzett. Eközben az európai részvényindexek zöldbe borultak, azaz szép nyereséggel végeztek, a német DAX járt az élen 2,4 százalékos emelkedéssel.

A jó hangulatot talán a görög kilátások enyhe javulása alapozhatta meg, a másik mumus, az államkötvények hozama ugyanis kedvezőtlenül alakult. A tíz éves német államkötvények hozama megint csúnyán emelkedett, a lengyel Stooq.com adatai szerint a nap elején elérte az 1,05 százalékot is éves szinten. A nap végén 0,98 körül állt, de ez is magasabb, mint az utóbbi hónapokban bármikor.

Ezután drágulhat a benzin

Itthon az OTP vezette a hazai mezőnyt, a négy nagy közül csak ez a részvény tudott emelkedni mintegy harmad százalékkal. A Mol viszonylag jelentősen esett 1,2 százalékkal, a Magyar Telekom is majdnem ezt hozta, a Richter lényegében mínusz nullában végzett, alig változott.

További árfolyamok>>>>>.

A nap egyik nagy eseménye a kőolaj drágulása volt, amit az amerikai készletezési adatok idéztek elő. A WTI és a Brent egyaránt volt eléggé kiemelkedő, három százalékos pluszban is, bár az európai nap végére jócskán visszaestek, 0,6 százalék körüli pluszban voltak. Az arany és az ezüst kissé estek.

A dollár csendben, a forint erősödött

A nagy sztori a dollár erősödése és gyengülése volt az utóbbi időben, ezen a téren nagyon sok nem történt: az amerikai deviza néhány kacskaringó után majdnem ott végzett ahol pénteken vagy hétfőn, 1,13 körül az euróval szemben. A forint ma is volt ugyan gyenge, nap közben rövid ideig a 314-et is majdnem elérte az euró, de alapvetően erősödő volt a trend és a nap végén csak 312,20 volt a piaci árfolyam.

További árfolyamok>>>>>>>

Az amerikai indexek is európai társaikhoz hasonlóan nagy, 1-1,5 százalékos emelkedésnél tartottak európai idő szerint háromnegyed hétkor.

Túladott az OTP?

„A DAX index pont a 200 napos exponenciális mozgóátlagig esett vissza az elmúlt hetekben látott korrekciót követően. Egyelőre bágyadtnak tűnik a felpattanás, de nem kell még temetni az emelkedést” – írja a Concorde Értékpapír blogja.

Az osztalékszelvény leesése után szerintük az OTP elérte az első fontosabb rövid távú támaszt. „A részvény kezd picit túladottá válni. Rövid távon az 5100 forintot érdemes nézni, ha az elesik, akkor jöhet a 4780 forintnál lévő 200 napos exponenciális mozgóátlag” – írta Sinka Csaba.

A rovat támogatója a 4iG

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 16800 16630 16890 +1,20% 0 0 4 551 385 505 HUF 2024-03-28 17:05:47
MOL 2960 2938 2980 +1,37% 0 0 1 844 664 804 HUF 2024-03-28 17:13:02
MTELEKOM 897 890 900 +0,79% 0 0 354 788 481 HUF 2024-03-28 17:05:47
RICHTER 9260 9260 9375 -0,05% 0 0 2 543 442 235 HUF 2024-03-28 17:09:18
OPUS 403 397 403 +0,50% 0 0 59 002 521 HUF 2024-03-28 17:09:51
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Lenyomta a pesti tőzsde Európát csütörtökön
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 19:31
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 554,3 pontos, 0,86 százalékos emelkedéssel, 65 384,60 ponton zárt csütörtökön.
Részvény / Deviza / Áru Mosolyogni fog, ha meglátja ezt a forintárfolyamot
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 19:01
Erősödött a héten a forint, ami jó hír. De pezsgőt azért ne bontson!
Részvény / Deviza / Áru Komoly céláremelés a Molra, durván shortolják a Redditet
Eidenpenz József | 2024. március 28. 12:16
Jó a hangulat a tőzsdéken, sorban dőlnek a rekordok, és végre megmozdult a BUX index is. A forint némileg gyengül, rekordot döntött az arany. Szép osztalék jöhet a Moltól jövőre is. Durván shortolják a Redditet, szuperintelligencia-óriást építenének a blokkláncon.
Részvény / Deviza / Áru Egy félmosolyra lehet elég, amit a forint csinál csütörtökön
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 07:27
Így kezdte a napot a forint.
Részvény / Deviza / Áru Igen, jól látja! Erősödött a forint, nem is kicsit
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 18:21
Erősödött a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben szerda estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru Nem bírt megállni a lejtőn az OTP
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 17:24
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 175,08 pontos, 0,27 százalékos csökkenéssel, 64 830,30 ponton zárt szerdán.
Részvény / Deviza / Áru Megnyugodott a forint, Trump újra dollármilliárdos lett
Eidenpenz József | 2024. március 27. 12:25
A keddi kamatdöntés óta lassan erősödő pályára állt a forint, már 395 alatt mozog az euró. A további kamatcsökkentések mértéke azonban bizonytalan. A BUX-ot főleg a Mol húzza, lassul a Tesla-rivális. Így lett Trumpból dollármilliárdos – papíron. Óriásit buktak a kriptószektikusok.
Részvény / Deviza / Áru Itt a meglepetés az euró árfolyamában!
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 07:59
Szinte nem változott a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben az előző esti jegyzéséhez képest szerda reggelre a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru Egy hangfelvétel, egy kamatdöntés: ezt nézze, mi történt a forinttal!
Privátbankár.hu | 2024. március 26. 18:16
Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben kedden kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
Részvény / Deviza / Áru Unalmas nap van a pesti börze mögött
Privátbankár.hu | 2024. március 26. 17:32
A kamatdöntés sem mozgatta meg a tőzsdét, átlagos volt a forgalom. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG