2p
Tegnap ismét jó alaposan megöntötték az olajat, a két típus átlagára alá is esett a 30 dolláros szintnek. Az európai börzék is tovább estek a nagy letörés után, Amerika azért küzd, nehezen esik tovább. A BÉT-ünket tegnap kivégezték, ma próbálja összeszedni magát.

Az olaj árában múlt héten úgy tűnt, láttuk az eső trend alját. Volt egy második, nagyon szép felpattanás, az arra utalt, hogy az eladói nyomás kifulladt. Tévedtünk, ezen a héten újra öntenek, és ismét átjáróház lett a 30 dollár. A WTI 27 közelében is járt, most 28,50, a Brent pedig 31 dollár. Nagy a csata 30 környékén, és most már a spekulánsok is aktívak mindkét oldalon, rekord mennyiségű határidős pozíció nyílik.

WTI olaj, újra a mélyben

Amerikában a tegnap előtti szint törés után az S&P 500 megkísérelt visszatérni a letört szint fölé, de ez egyelőre nem sikerült, 1852 ponton zárt. Ehhez az is hozzájárul, hogy a piac megmentőinek tekintett FANG részvények (Facebook, Amazon, Netflix, Google) közül kettő, nevezetesen az Amazon és a Netflix megroppantak, és igen sokat estek, a 200 napos mozgóátlagot is törték.

A Nikkei tovább zuhant, ezúttal 2,3 százalékkal. A többi, nyitva lévő ázsiai piac kisebb mértékben esett, Kína pedig egész héten zárva van a Holdújév miatt. Európa ma reggel is tanácstalan, az indexek alig mozdulnak, lenn vannak a nagy mélységben, ahová az elmúlt hetekben zuhantak.

Nikkei, masszívan esik

A BÉT a tegnapi vérfürdő után próbál magához térni, a BUX 1 százalékkal van följebb. A Richter próbál visszakapaszkodni 5000 forintra, a tegnapi nagy eséssel sokat romlott annak az esélye, hogy a tavalyi szép kitörésből egy további kiadós emelkedő szakasz következhet.

Újra esett a dollár: egy euróért már 1,126-ot adnak belőle. A forintot is megviselte kissé a tegnapi zűrös nap, de ma már újra kezdi magát összeszedni, 311 alatt van az euróhoz képest.

A rovat támogatója a 4iG

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 16800 16630 16890 +1,20% 0 0 4 551 385 505 HUF 2024-03-28 17:05:47
MOL 2960 2938 2980 +1,37% 0 0 1 844 664 804 HUF 2024-03-28 17:13:02
MTELEKOM 897 890 900 +0,79% 0 0 354 788 481 HUF 2024-03-28 17:05:47
RICHTER 9260 9260 9375 -0,05% 0 0 2 543 442 235 HUF 2024-03-28 17:09:18
OPUS 403 397 403 +0,50% 0 0 59 002 521 HUF 2024-03-28 17:09:51
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Lenyomta a pesti tőzsde Európát csütörtökön
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 19:31
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 554,3 pontos, 0,86 százalékos emelkedéssel, 65 384,60 ponton zárt csütörtökön.
Részvény / Deviza / Áru Mosolyogni fog, ha meglátja ezt a forintárfolyamot
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 19:01
Erősödött a héten a forint, ami jó hír. De pezsgőt azért ne bontson!
Részvény / Deviza / Áru Komoly céláremelés a Molra, durván shortolják a Redditet
Eidenpenz József | 2024. március 28. 12:16
Jó a hangulat a tőzsdéken, sorban dőlnek a rekordok, és végre megmozdult a BUX index is. A forint némileg gyengül, rekordot döntött az arany. Szép osztalék jöhet a Moltól jövőre is. Durván shortolják a Redditet, szuperintelligencia-óriást építenének a blokkláncon.
Részvény / Deviza / Áru Egy félmosolyra lehet elég, amit a forint csinál csütörtökön
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 07:27
Így kezdte a napot a forint.
Részvény / Deviza / Áru Igen, jól látja! Erősödött a forint, nem is kicsit
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 18:21
Erősödött a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben szerda estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru Nem bírt megállni a lejtőn az OTP
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 17:24
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 175,08 pontos, 0,27 százalékos csökkenéssel, 64 830,30 ponton zárt szerdán.
Részvény / Deviza / Áru Megnyugodott a forint, Trump újra dollármilliárdos lett
Eidenpenz József | 2024. március 27. 12:25
A keddi kamatdöntés óta lassan erősödő pályára állt a forint, már 395 alatt mozog az euró. A további kamatcsökkentések mértéke azonban bizonytalan. A BUX-ot főleg a Mol húzza, lassul a Tesla-rivális. Így lett Trumpból dollármilliárdos – papíron. Óriásit buktak a kriptószektikusok.
Részvény / Deviza / Áru Itt a meglepetés az euró árfolyamában!
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 07:59
Szinte nem változott a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben az előző esti jegyzéséhez képest szerda reggelre a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru Egy hangfelvétel, egy kamatdöntés: ezt nézze, mi történt a forinttal!
Privátbankár.hu | 2024. március 26. 18:16
Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben kedden kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
Részvény / Deviza / Áru Unalmas nap van a pesti börze mögött
Privátbankár.hu | 2024. március 26. 17:32
A kamatdöntés sem mozgatta meg a tőzsdét, átlagos volt a forgalom. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG