Hirdetés
Hirdetés

Van valami, aminek 13 éves csúcsra repítette idén Trump az árát

Eidenpenz József, 2017. október 16., 18:45

Az amerikai faanyag árutőzsdei ára az egekben van, aminek az is lehet az oka, hogy Trump elnök keménykedik Kanadával és vámot akar kivetni az ottani faárukra. Ha drága, lehet, hogy érdemes lenne most eladni belőle? A faipari cégek részvényinek vásárlása sokkal kevésbé tűnik kockázatosnak.

A faanyag amerikai árutőzsdei ára 2014 szeptembere óta, azaz 13 éve nem látott magas szintre emelkedett az utóbbi időben, napi 2-3 százalékokat is tudott mostanában menni, ma újabb 2,6 százalékkal 428 dollárra ment fel. Az árfolyam egy év alatt mintegy harmadával emelkedett (a mindig a legközelebbi tőzsdei határidőre vett ár).

A múltban csak ritkán volt ilyen magas: az Investing.com ábrája szerint 2004 közepén, 1996 végén, 1993-1994 fordulóján és 1993 márciusában (1980 óta). Azt azonban nem mondhatjuk, hogy sohasem látott magasságok közelében járunk, ennyi év alatt. Ha ugyanis inflációval korrigálják az árfolyamot, akkor már nem is nevezhető magasnak. (Egy ilyen ábra itt látható, kék vonallal.)

Hirdetés

Jól húz az építőipar

A faanyagokat az amerikai konjunktúra jó előrejelzőjének tartják, például a házépítések felfutását jelezhetik – az USA-ban nagyon sok lakóház készül fából. A konjunktúra pedig most eléggé jó, a házépítések magas szinten állnak jelenleg.

Ezúttal azonban nemcsak erről van szó: április végén kiderült, hogy Donald Trump amerikai elnök 3-24,1 százalékos vámot vet ki a Kanadából érkező faanyagokra. (Azóta is vita van arról, hogy mi lesz az Észak-Amerikai Szabadkereskedelmi Megállapodás /NAFTA/ sorsa.) Júniusban további 4-8 százalékos dömpingvámot jelentettek be.

Állami támogatás van?

Az USA és Kanada faanyag-vitája egyébként több évtizedes múltra tekint vissza (1982-től), a kanadaiakat azzal vádolják, hogy államilag támogatják a fakitermelést, az erdők nagy része ugyanis a szövetségi államok tulajdonában van. Például állami utakat építenek a faszállításhoz.

A vámokkal úgy kalkulálnak, hogy 30 százalékkal is megdrágíthatják a faanyagokat, nehezebbé téve ezáltal a lakáshoz jutást. A faanyag ára egyébként előtte is sokat ment már, 2015 szeptember óta emelkedik, az akkori mélypontról mintegy 90 százalékot ment fel.

Shortosnak lenni nehéz

Ha tőzsdei termék, akkor spekulálni is lehet rá. Ami ilyen sok éves csúcson van, az könnyen leeshet – gondolhatják a befektetők –, tehát érdemes shortolni (eladni, esésre játszani). Ez elképzelhető, de nagyon rizikós vállalkozás: az árfolyam kemény backwardation-ban van, azaz a távolabbi határidők ára alacsonyabb a közelieknél. Ez komoly veszteséget okozhat, ha a shortosnak nincs szerencséje, és nem esik le az ár, vagy nem gyorsan. (A határidők továbbgörgetése csak egyre alacsonyabb áron lehetséges, ami görgetési veszteséget okoz.)

Így havi mintegy 1,5, évi 20 százalékos veszteséget is el lehet szenvedni a határidős árak jelenlegi struktúrája miatt. A vétel meg azért rizikós, mert innét nagyot eshet az ár. A határidős fakereskedést lehet, hogy érdemesebb meghagyni a profiknak.

ETF-ekkel fára spekulálni

A vámok kapcsán a kanadaiaknak is lesz pár szava, hasonló ellenlépésekkel fenyegetőznek, de az amerikai fakitermelők jól járhatnak. Az egyébként is magas árak és a jó házépítési konjunktúra miatt talán vámok nélkül is. Ráadásul van két kényelmesebb ETF (tőzsdén kereskedett alap), amelyek nem fát, hanem azzal foglalkozó cégek részvényeit vásárolják.

Az iShares S&P Global Timber & Forestry Index ETF (jele: WOOD) és a Guggenheim MSCI Global Timber ETF (kódja: CUT) állítólag meglehetősen együtt mozog. Globálisak, csak 40-45 százalékos kitettségük van az USA-ban, de ami még fontosabb, csak minimális Kanadában. Jelentős még a finn, brit, ausztrál, japán és brazil részvényeik mennyisége.

A CUT 26, a WOOD 41 százalékkal ment fel egy év leforgása alatt az Investing.com szerint.

Értékeld a cikket
Jelenlegi értékelés

Címlapon

6 dolog, amit biztosan nem tudsz a kötelező biztosításról

6 dolog, amit biztosan nem tudsz a kötelező biztosításról

Míg a 90-es évek elején kevesebb, mint 10 ezer forint volt a kötelező átlagdíj és mindössze 19 milliárd forintot fizettünk a mostani 140 milliárddal szemben. Azt is kevesen tudják, hogy nálunk a legolcsóbb a kötelező Európában. Már év közben is lehet biztosítót váltani, de mit fedez pontosan a biztosítás?

Hirdetés
Hirdetés

További cikkek

Hirdetés

Hirdetés

Napi kommentár - videó

Powered by Saxo Bank

Utánajártunk

Mi mozgatja a befektetők fantáziáját

Hírlevél

Feliratkozáshoz kérjük adja meg e-mail címét:

Heti várható események, adatok

  • november 20
    Termelői árindex (év/év) - október
    Külkereskedelmi termékforgalom (import, export)
    november 21
    MNB: Monetáris Tanács kamatdöntő ülése
    NGM: Gyorstájékoztató az államháztartás központi alrendszerének 2017. január-októberig tartó helyzetéről
    ÁKK: 3 hónapos diszkont kincstárjegy aukció
    Chicagói Fed index (október)
    Hewlett-Packard 2017 Q4
    november 22
    KSH: Átlagos bruttó béremelések (év/év) - szeptember
    Fed jegyzőkönyv
    Friss és tartós munkanélküli-segély kérelmek
    Fogyasztói Bizalmi Index - előzetes, november
    november 23
    KSH - Kiskereskedelmi forgalom, második becslés
    GDP Q3 (év/év, munkanaphatástól kiigazított)
    Thyssenkrupp 2017 Q4
    Feldolgozó- és szolgáltatóipari beszerzési menedzser index - november
    {{uk}} GDP 2017 Q3 - előzetes
    Feldolgozó- és szolgáltatóipari beszerzési menedzser index - november
    november 24
    IFO-index - november
    Feldolgozóipari beszerzési menedzser index - november
    Feldolgozó- és szolgáltatóipari beszerzési menedzser index - november

Szavazás

Idén is 10 ezer forint értékű Erzsébet-utalványt kapnak karácsonyra a nyugdíjasok a kormánytól. Ön szerint kiknek járna még az utalvány?