2p
Váratlan amerikai fordulat miatt bizonytalanodnak el a kereskedők - Ázsia emelkedett, Európa megint gyengélkedik, a forint is gyengül.
A Dow augusztus 25-én - forrás: Yahoo Finance

A kínai jegybank tegnapi bejelentései nem csak az egyébként is felfelé korrigáló európai tőzsdéket segítették, hanem az amerikai kereskedésben is szép pluszokat hozott a 100 milliárd dollárosra tehető monetáris lazítási intézkedéscsomag. A kereskedés végén azonban eltört valami: óriási fordulat után veszteségbe fordultak az indexek, a Dow és az S&P ismét több mint 1 százalékot esett. Így már hatodik napja tart a csökkenés az Egyesült Államokban.

13 százalékos száguldás is volt

A nap egyik érdekes sztorija a Best Buy volt: az Equilor arról írt, a Best Buy gyorsjelentése jól működő üzleti modellről számolt be: az árbevétel a várt 2%-os csökkenés helyett majd 1%-kal emelkedett, és a vállalat bejelentette, hogy szorosabb együttműködésbe kezdett az Apple-lel. A hírekre jelentősen 13%-kal megugrott az árfolyam.

Ázsia emelkedett, Európa gyengén nyitott

Ázsiában viszont hatott az intézkedés, szinte minden tőzsdeindex emelkedett szerdán. Európa viszont egyelőre nem tudja hozni a tegnapi jó teljesítményt: a vezető nyugat-európai tőzsdeindexek 1,5 - 2 százalék közötti veszteségben járnak a kereskedés első negyedórája után.

 

 

Budapest ehhez képest még egész jól áll: fél százalékon belül maradt a BUX csökkenése a kereskedés elején, a Mol egyedüli bluechipként még erősödik is egy kicsit, az OTP és a Richter 1 százalék körüli veszteségben indult.

Gyengül a forint

A forint kedden jól tartotta magát nap közben, este azonban újra drágulni kezdett az euró, a jegyzés 314-ig emelkedett. Szerdán reggel újra gyengül a magyar deviza, 315,50 körül jár a jegyzés.

 

 

Az olaj árfolyama 6 éves mélypontról tápászkodik fel, a lendület azonban nem meggyőző - szakértők szerint még évekig a jelenlegi alacsony szintek körül mozoghat az árfolyam.

A rovat támogatója a 4iG

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 16800 16630 16890 +1,20% 0 0 4 551 385 505 HUF 2024-03-28 17:05:47
MOL 2960 2938 2980 +1,37% 0 0 1 844 664 804 HUF 2024-03-28 17:13:02
MTELEKOM 897 890 900 +0,79% 0 0 354 788 481 HUF 2024-03-28 17:05:47
RICHTER 9260 9260 9375 -0,05% 0 0 2 543 442 235 HUF 2024-03-28 17:09:18
OPUS 403 397 403 +0,50% 0 0 59 002 521 HUF 2024-03-28 17:09:51
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Lenyomta a pesti tőzsde Európát csütörtökön
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 19:31
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 554,3 pontos, 0,86 százalékos emelkedéssel, 65 384,60 ponton zárt csütörtökön.
Részvény / Deviza / Áru Mosolyogni fog, ha meglátja ezt a forintárfolyamot
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 19:01
Erősödött a héten a forint, ami jó hír. De pezsgőt azért ne bontson!
Részvény / Deviza / Áru Komoly céláremelés a Molra, durván shortolják a Redditet
Eidenpenz József | 2024. március 28. 12:16
Jó a hangulat a tőzsdéken, sorban dőlnek a rekordok, és végre megmozdult a BUX index is. A forint némileg gyengül, rekordot döntött az arany. Szép osztalék jöhet a Moltól jövőre is. Durván shortolják a Redditet, szuperintelligencia-óriást építenének a blokkláncon.
Részvény / Deviza / Áru Egy félmosolyra lehet elég, amit a forint csinál csütörtökön
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 07:27
Így kezdte a napot a forint.
Részvény / Deviza / Áru Igen, jól látja! Erősödött a forint, nem is kicsit
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 18:21
Erősödött a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben szerda estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru Nem bírt megállni a lejtőn az OTP
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 17:24
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 175,08 pontos, 0,27 százalékos csökkenéssel, 64 830,30 ponton zárt szerdán.
Részvény / Deviza / Áru Megnyugodott a forint, Trump újra dollármilliárdos lett
Eidenpenz József | 2024. március 27. 12:25
A keddi kamatdöntés óta lassan erősödő pályára állt a forint, már 395 alatt mozog az euró. A további kamatcsökkentések mértéke azonban bizonytalan. A BUX-ot főleg a Mol húzza, lassul a Tesla-rivális. Így lett Trumpból dollármilliárdos – papíron. Óriásit buktak a kriptószektikusok.
Részvény / Deviza / Áru Itt a meglepetés az euró árfolyamában!
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 07:59
Szinte nem változott a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben az előző esti jegyzéséhez képest szerda reggelre a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru Egy hangfelvétel, egy kamatdöntés: ezt nézze, mi történt a forinttal!
Privátbankár.hu | 2024. március 26. 18:16
Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben kedden kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
Részvény / Deviza / Áru Unalmas nap van a pesti börze mögött
Privátbankár.hu | 2024. március 26. 17:32
A kamatdöntés sem mozgatta meg a tőzsdét, átlagos volt a forgalom. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG