2p

Mit remélt Magyarország az EU-tagságtól és mi lett mindebből 20 év alatt?
Devizahitelezés, euróbevezetés, uniós pénzek, kilátások - online Klasszis Klubtalálkozó élőben Medgyessy Péterrel!

Vegyen részt és kérdezzen Ön is Magyarország korábbi miniszterelnökétől!

2024. április 22. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

Eljött egy eső nap a tőzsdéken, és látunk is okot: ugyan sokan a Deutsche Bank gyengélkedésére fogják, úgy véljük, Mari Draghi egy megjegyzése sokkal döntőbb: véget érhet a kamatmentes világ. A forint feladta a korábbi erejét, az olajnak pedig sok volt az 50 dollár. Esik a Mol és az OTP is.

Lefelé indultak a tőzsdék a hosszas magasban tartózkodás után, és most ennek akár megalapozottabb oka is lehet. A Deutsche Bank nem gond: egy német bank sosem fogja felforgatni a világot, legfeljebb, még ha egy kicsit ciki is, a német állam kisegíti.

Ami azonban sokkal döntőbb, az eddig rendíthetetlen Mario Draghi utalása arra, hogy most már ő sem tartja annyira jó ötletnek a nulla és negatív kamatok világát, inkább áthárítaná a költekezés terhét a kormányokra, főleg ahol nincs hiány, sőt többlet van. Ez azt jelzi, hogy az irracionális kamatmentes világ belátható időn belül mégis véget érhet, ekkor viszont nem kell a pénznek kínjában a tőzsdére áramlani.

Ha viszont így van, érdemes egy kicsit eladni a magasban lévő árak mellett, és ezt tegnap Amerikában is megtették, majd ma Ázsiában és Európában folytatják. Az S&P 500 közel egy százalékot esett 2150 pontig, a Nasdaq ugyanennyit 5270 pontig. Ázsiában a Hang Seng és a Nikkei estek bő másfél százalékot, az igazán komoly hatás azonban Európában mutatkozik, hisz mégis csak ez Draghi terepe.

CAC-40, Párizs

A spanyol és az olasz index több mint 2 százalékkal van lejjebb, de a tegnap még nagyot menetelő francia CAC-40 is 2 százalékot esik, 4350 pontig. A DAX is nagyjából ennyit gyengül 10 210 pontig, ha tartós lesz a folyamat, ismét elbúcsúzhatunk az ötszámjegyű tartománytól.

A BUX 1,3 százalékkal van lejjebb 27 600 ponton, de a két legnagyobb papír, az OTP és a Mol egyaránt 1,7 százalékkal esnek 7190 illetve 17 000 forintig. A Richter és a Telekom csak szerény mínuszban van 5580 illetve 447 forinton.

Euró/forint

A forint korábbi ereje teljesen elpárolgott, az árfolyam eurónként 309,30. Ezúttal a zloty is gyengül, egy euróért 4,315-öt adnak belőle.

Brent olaj

Az olaj a tegnapi nagy rali után kicsit megnyugodott, miután visszarettent az 50 dolláros ártól. A WTI 47,20 dolláron áll, a Brent 49-en.

A rovat támogatója a 4iG

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 16940 16825 17025 -0,62% 0 0 6 974 318 185 HUF 2024-04-19 17:11:47
MOL 2960 2960 3024 -1,99% 0 0 1 727 464 518 HUF 2024-04-19 17:06:03
MTELEKOM 927 920 927 +0,54% 0 0 295 619 891 HUF 2024-04-19 17:05:19
RICHTER 8855 8805 9000 -1,06% 0 0 1 916 017 780 HUF 2024-04-19 17:09:50
OPUS 395 390 400 -0,88% 0 0 89 919 659 HUF 2024-04-19 17:05:04
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Pénzeső: váratlanul nagy osztalék juthat egyes részvényeseknek
Privátbankár.hu | 2024. április 19. 19:24
Az Alteo rendkívüli osztalékot fizet.
Részvény / Deviza / Áru Megerősödött a forint? Nézzen rá az árfolyamra!
Privátbankár.hu | 2024. április 19. 18:32
Erősödött pénteken a forint a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest, de gyengébben fejezte be a hetet a hétfői kezdésnél.
Részvény / Deviza / Áru Nem sok oka volt az örömre a budapesti befektetőknek
Privátbankár.hu | 2024. április 19. 17:45
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 629,35 pontos, 0,96 százalékos csökkenéssel 65 045,06 ponton zárt pénteken.
Részvény / Deviza / Áru Kulcsfontosságúvá vált az aranytartalék az elmúlt években?
Privátbankár.hu | 2024. április 19. 14:46
Az elmúlt időszakban ismét a figyelem középpontjába került az arany, mint jegybanki tartalékeszköz, a stabilitás szimbóluma. Veres István Attila a Magyar Nemzeti Bank szakcikkében mutatta be az utóbbi évek aranypiaci folyamatait, legfontosabb trendjeit, valamit az MNB aranytartalékának több lépésben történő növelését.
Részvény / Deviza / Áru Eltitkol valamit a Netflix, kamatcsökkentés helyett kamatemelés jöhet
Eidenpenz József | 2024. április 19. 12:18
Rossz a hangulat a tőzsdéken az izraeli válaszcsapás után, de volt rosszabb is a hajnali órákban. A frissebb hírek nyomán megnyugodott többek között a kőolaj, az arany, a bitcoin és az euró/forint árfolyam is, de békéről még nincsen szó. A Netflix azért esett, mert titkosítani kívánja az előfizetők számát, Kína pedig visszavág az USA-nak.
Részvény / Deviza / Áru Legyen erős, ha a forint-euró párharcra néz!
Privátbankár.hu | 2024. április 19. 07:43
A forint veszített értékéből a nemzetközi devizapiacon ma reggel, a tegnap esti árfolyamokhoz képest.
Részvény / Deviza / Áru Csütörtököt mondott a forint
Privátbankár.hu | 2024. április 18. 18:33
Gyengült csütörtökön a forint a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon, az euró és a svájci frank ellenében 0,4 százalékkal, a dollárral szemben 0,6 százalékkal.
Részvény / Deviza / Áru Sötét felhők árnyékolták be a tőzsde egét
Privátbankár.hu | 2024. április 18. 17:31
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 441,01 pontos, 0,67 százalékos csökkenéssel, 65 674,41 ponton zárt csütörtökön.
Részvény / Deviza / Áru Visszalökték az erősödő devizánkat, vészesen emelkedik egy kulcsfontosságú fém ára
Eidenpenz József | 2024. április 18. 12:12
A tőzsdéken enyhe optimizmus látható, a Netflix gyorsjelentésére várnak. Kivéve Budapesten, ahol főleg az OTP a visszahúzó erő. Az amerikaiak lépései nyomán tovább drágult a réz, a gyengülő dollár is segít a nyersanyagoknak és a forintnak. A bitcoin 60 ezer dollár is volt, de visszapattant onnét.
Részvény / Deviza / Áru Ámulni fog, ha meglátja, hogyan alakult a forint árfolyama!
Privátbankár.hu | 2024. április 18. 07:51
Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben csütörtök reggel a szerda kora esti jegyzésekhez képest a nemzetközi bankközi devizapiacon.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG