A nemzetközi szervezet iparági becsléseket idézve azt állítja, hogy Irán napi 2,6 millió hordót kitevő exportjából egymillió hordónyi olaj helyettesítésére kerülhet sor: Európa egyebek mellett orosz, iraki és szaúdi forrásokból szerezheti majd be a szükséges olajmennyiséget. Irán azt a mennyiséget, amit nem tud eladni, tárolókba lesz kénytelen elhelyezni, sőt a második félévben akár a kitermelés részleges leállítására is kényszerülhet.
Független iparági elemzők szerint a termelés az idén 9 százalékkal fog csökkenni, átlagosan napi 3,3 millió hordóra. A szakértők azt mondták, hogy bár még öt hónap van az olajembargó életbe lépéséig, az európai ügyfelek már visszavettek iráni importjukból és az ázsiaiak is kezdenek más forrás után nézni. Kína - a legnagyobb iráni olajimportőr, az iráni export 20 százalékát kitevő, napi 550 ezer hordó vásárlásával - az első negyedévben a tavalyi mennyiségnek a felét veszi a perzsa országtól, igaz ennek hátterében alapvetően árviták állnak.
Már a második izraeli kormánytag ellen foganatosítanak ilyen intézkedést.

A magyar eszközök most immunisak a globális válságra – Klasszis Podcast
Uniós pénzek, hozamok és a hatékonyság csapdája – Klasszis Podcast
Így néz ki a kormány célkeresztjébe került bizalmi vagyonkezelői piac
Új korszak a magyar alternatív befektetéseknél, lebomlanak a falak a lakosság előtt – Klasszis Podcast
Vége a korlátoknak: Új korszak indul a magyar alternatív befektetéseknél




