Hirdetés
Hirdetés

Az aranyember: figyeld Soros Györgyöt!

2010. február 18., 06:38

A tavalyi utolsó negyedév során megduplázta az aranyban - illetve az aranyra vonatkozó tőzsdei ETF-ben - tartott vagyonát Soros György alapja

Hirdetés
A tavalyi utolsó negyedév során megduplázta az aranyban - illetve az aranyra vonatkozó tőzsdei ETF-ben - tartott vagyonát Soros György alapja - írja a Napi Gazdaság.

Az üzleti napilap az amerikai felügyelethez benyújtott beszámolót felhasználva közli: a befektetési alap 2009 utolsó három hónapjában több mint 420 millió dollárt költött az SPDR Gold Trust jegyeinek vásárlására (amely a befolyó pénzből fizikai aranyat vásárol). Így Soros aranyban tartott vagyona 663 millió dollárra emelkedett 2009 végén.

Soros aranyvásárlásával olyan nagy intézményi befektetőkhöz csatlakozott, mint az indiai jegybank, vagy a kínai szuverén alap, mely nemrég jelentette be, hogy 300 millió dollárt fektetett a SPDR Gold Trust jegyeibe. Szakértők a jelentős mértékű aranyvásárlást a devizapiaci bizonytalanságokkal, az inflációtól és a dollárgyengüléstől való félelemmel magyarázzák.

Soros bevásárlása annak fényében furcsa, hogy a guru alig egy hónapja egy Davosban adott interjúban a legnagyobb lufinak nevezet az a folyamatot, ami az arany piacán zajlik. Igaz a további drágulást ő sem zárta ki, illetve elképzelehető, hogy januárban más megszabadult aranytartalékaitól.

Arany: a bátrak már halászhatnak a zavarosban
Megkopott az arany fénye? Nem kell kapkodni  
Aranyból van az afgán föld 
Befektetési káosz: senki sem tudja, mi vár ránk?  

Napi Gazdaság

Értékeld a cikket
Jelenlegi értékelés
Hozzászólások : 0 db Hozzászólok »
Szóljon hozzá - számít a véleménye!
Hirdetés

Címlapon

Katasztrófális görög helyzetről ír egy német lap

2012. május 25., 17:00
Katasztrófális görög helyzetről ír egy német lap

Görögországban leálltak a 130 milliárd eurós hitelprogramhoz kapcsolódó reformok - írta a Süddeutsche Zeitung. A német lap szerint az átmeneti kormány csaknem teljesen cselekvésképtelen, a februárban elfogadott hitelprogramhoz kapcsolódó előírásokat pedig egyáltalán nem tudja teljesíteni. Leállt például a privatizáció, ami önmagában is milliárd eurós nagyságrendű lyukat üt a költségvetésben.

Hirdetés
Hirdetés

Hírlevél

Feliratkozáshoz kérjük adja meg e-mail címét:

Facebook