3p
Tegnap még szembe tudott menni az árral a forint, ma viszont már együtt gyengül a feltörekvő devizákkal. Az ukrán elnök szerint megkezdődött az orosz invázió, a szakadárok pedig elismerték, amit mindenki tudott: orosz katonák harcolnak velük az ukránok ellen. Később finomítottak az orosz elnök szövegén, de nem sokat értek el vele.

16:10

16 óra után 316 fölé került a jegyzés.

15:45

Már a 316 forintot közelíti az euró jegyzése a bankközi devizapiacon. Az ukrán-orosz hírek mellé érkezett egy amerikai makroadat is.

Friss árfolyamok >>

 

Az idei második negyedévben az Egyesült Államokban a bruttó hazai termék (GDP) gyorsabban nőtt, mint azt korábban jelezték, és a következő negyedévekben is nagyobb lehet a növekedés üteme - az amerikai kereskedelmi minisztérium 4 százalékról 4,2 százalékra emelte a 2014-es második negyedéves amerikai GDP-növekedés becsült ütemét.

Ha az amerikai gazdaság a vártnál jobban áll, akkor a monetáris szigorítás, azaz a kamatemelés is hamarabb kezdődhet meg a vártnál, ami erősíti a dollárt, és nem jó hír a feltörekvő devizáknak.

14:35

Az elmúlt egy órában kissé megnyugodtak a kedélyek, miután Porosenko kijelentését az ukrán elnöki hivatal úgy korrigálta, hogy orosz csapatok hatoltak be Ukrajnába (tehát nem invázióról beszélt az elnök, bár a "finomított" kijelentés sem jelent sokkal jobbat).

Az euró árfolyama egy darabig 314 forint alatt mozgott, fél 3-kor viszont újra 314,30 környékére szökött fel a jegyzés - nincs nyugalom a piacon.

 

 

13:00

Nagyszabású katonai segítséget kért Ukrajna csütörtökön az Európai Uniótól a "leplezetlen orosz invázió" miatt. Ezt az AFP francia hírügynökség közlése szerint az EU mellé akkreditált ukrán nagykövet, Konsztyantin Jeliszejev közölte.

Az euró jegyzése közben 314 forintra csökkent, a napi csúcs eddig 314,70 forintnál volt kora délután.

Friss árfolyamok >>

12:25

Porosenko: megkezdődött az orosz invázió

A helyzet délben fordult rosszra, miután az orosz-ukrán feszültség fokozódásáról érkeztek hírek.

A szakadárok egyik vezetője, a Donyecki Népköztársaság miniszterelnöke elismerte, hogy 3-4 ezer orosz katona harcol a felkelők oldalán, önként, szabadsága idején - az orosz katonaanyák szövetségének elnöke viszont 15 ezer Ukrajnában harcoló oroszról tud, akik között odavezényelt sorkatonák is vannak.

Az ukrán elnök pedig délben azt közölte: megkezdődött az orosz invázió.

Közben a forint még tovább gyengült. a 314-es szint nem fogta meg az esést, 315 felé közelít az euró fél 1-kor.

Augusztus 8-án járt utoljára ilyen magasságban a jegyzés.
Friss árfolyamok >>

Címlapképünk forrása: Canada at NATO twitter >>

12:00

Szerdán külön utat járt a forint a Commerzbank elemzése szerint: míg a zloty gyengült, addig a forint erősebb szinteken bár, de tovább oldalazott, a 313-as szint környékén.  Hazai adatok hiányában a hangulat alakulása és a külföldről érkező makroadatok alakíthatják az árfolyamot.

A nap első felében szerdával ellentétben ma már nem tud szembemenni az árral a forint: a többi feltörekvő devizával együtt a magyar is gyengül, az euró jegyzése 314-ig kúszott fel - visszaadtuk tehát a tegnapi erősödést, sőt: egy hete nem jártunk ilyen "messze" a 313-as szint környékétől.

Makroadatok is lesznek, nem csak háború

Délután az Egyesült Államokból érkeznek fontos, a gazdaság állapotáról árulkodó adatok: az előzetes GDP-adat, a munkanélküli segélyért folyamodók száma és a folyamatban lévő ingatlanértékesítések száma is nyilvánosságra kerül.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Deviza / Áru Még ennél is jóval magasabb üzemanyag-árakat jósolnak a jövő hétre
Privátbankár.hu | 2016. október 1. 16:59
Míg az MTI a mától érvényes adóemelés miatt 339-340 forintos benzint és 345-346 forintos gázolajat jelzett előre, addig a GKI Energia szerint a közeljövőben 345 és 355 is lehet a két fontos üzemanyag ára. Az üzemanyagok ugyanis drágultak valamelyest a világpiacon, főleg a hét második felében.
Deviza / Áru Két kézzel szórja a pénzt a tűzre a kínai jegybank
Privátbankár.hu | 2016. február 7. 12:04
Tovább zuhan a kínai devizatartalék, miután a jegybank rengeteg pénzt éget el a piacon a jüan stabilizálására.
Deviza / Áru Őrülten vették az olajat, de a forint és az OTP is kapós volt
Privátbankár.hu | 2015. június 10. 18:53
Az OTP jól teljesített, a többi magyar részvény már nem annyira. A forint ezúttal erősödni tudott, az euró nem ment tovább. Nap közben három százalékos emelkedésben is volt a kőolaj, de ezután kissé lecsendesedett.
Deviza / Áru Hol van a mi forintunk? Lengyelország jobban teljesít
Privátbankár.hu | 2015. április 24. 16:17
Lehet, hogy mi erősnek érezzük a forintot 300 forint alatti euróárfolyamok mellett, de az-e valójában? A lengyel zloty árfolyamából ítélve nem igazán, sőt, inkább gyenge. A trend ráadásul ebbe az irányba mutat. Nemrég az egy főre jutó GDP-ben is megelőztek minket.
Deviza / Áru De jó, hogy nincs devizahitelünk – végképp megállíthatatlan a frank
Privátbankár.hu | 2015. április 23. 17:00
Miután a svájci jegybank tovább növelte a negatív kamatozású betétek körét, rég nem látott mértékben esett a svájci frank árfolyama, ám csak fél napig. Sokak szerint az SNB már ellőtte minden puskaporát, semmit sem tud tenni az erősödés megállítására. Az ország drágán megfizet az erős frankért, öt éve először recesszióba süllyedhet.
Deviza / Áru Újból a vas és acél országa lehetünk
Privátbankár.hu | 2015. április 23. 15:58
Acélmű épül Miskolcon, a projekt megvalósulásával újraéledhet a nehézipar Diósgyőrben - mondta a Külgazdasági és Külügyminisztérium parlamenti államtitkára.
Deviza / Áru Tovább adják a forintot: ma is gyengülünk
Privátbankár.hu | 2015. április 23. 09:34
Megint 301 forintál jár az euró jegyzése, több régiós devizával együtt gyengülünk.
Deviza / Áru Európában is a kőolajért megy a harc - bíróságra citálják a németeket
Privátbankár.hu | 2015. április 23. 07:50
A cseh kormány bírósági úton követeli vissza azt a kőolajat, amelyet Csehország a közelmúltban csődbe jutott német Viktoriagruppe raktáraiban helyezett el.
Deviza / Áru Elhagyta magát a forint - frissítve
Privátbankár.hu | 2015. április 22. 13:54
Az előző két nap komoly erősödése után ma visszaesett a forint, az euró árfolyama 300 körül van ismét.
Deviza / Áru Zseniális devizaügylet, vagy a következő svájci frank bukta?
Fellegi Tamás | 2015. április 21. 16:24
Devizapiaci szereplők egyre gyakrabban emlegetnek egy ügyletet, amiben nagyon bíznak. Sokak szerint biztos pénzt lehet vele keresni kis kockázattal. Ez nem más, mint a török líra vétele az euróval szemben. A januári óriás svájci frank bukta után ezeket az ügyleteket illik óvatosabban kezelni, most megnézzük, itt miről is van szó.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG