3p
Magyarország nem hagyományos típusú földgáz- és kőolajvagyona lényegesen nagyobb, mint a hagyományos, mégsem érdemes amerikai jellegű palagáz-forradalomban reménykedni. Az MTA honlapján olvasható ismertető szerint a gáz geológiai értelemben túl fiatal, vizes üledékekben található, mélyen, ezért nehéz lenne kitermelni.

A jelenlegi technológia határait feszegető, méregdrága módon lehetne csak kitermelni a palagáz készleteinket, pedig lenne mit.

A hagyományos gázvagyon 186,9 milliárd köbméternyi, amelyből 71,8 milliárdot minősít kitermelhetőnek a Magyar Bányászati és Földtani Hivatal. Ezzel szemben a nem hagyományos gázvagyon 4324,4 milliárd köbméter, amelyből 2386,55 milliárd a kitermelhető.

A nem hagyományos előfordulások esetén a lerakódott szerves anyagokból keletkezett szénhidrogének "bennragadnak" az alacsony áteresztőképességű kőzetben, és technológiai szempontból rétegrepesztés nélkül nem termelhetők ki.

Sok helyen, nagy mennyiségben

Magyarországon alapvetően az alföldi területeken lehet jelentősebb nem hagyományos földgáz-előfordulásokra számítani.

Az új technológiákkal kinyerhető gáz után Berettyóújfalu, Hódmezővásárhely, Balaszállás, Makó, Mindszent és Szabadkígyós környékén folytak kutatások, de tömött homokkőzetekben fekvő gázra a Derecskei-árokban és Zalában is lehet számítani. A szakértők szerint a természeti adottságok alapján még további mennyiségek feltárására is van remény.

Óriási vagyon a földben

Ha a nyilvántartásokban szereplő kitermelhető vagyonnak csak néhány százaléknyi részét minősítik gazdaságosan kitermelhetőnek, akkor is 5000-9000 milliárd forintos értékről van szó – mondta Fancsik Tamás, a Magyar Földtani és Geofizikai Intézet (MFGI) elnöke.

A vagyon hasznosításának előfeltétele fejlett bányászati technológia alkalmazása, és a kitermelési eljárások, megoldások költséghatékonyabbá tétele.

Más országokhoz képest még sehol sem tartunk

Pápay József mérnök, akadémikus szerint Magyarországon az a fő probléma, hogy a nem konvencionális művelési eljárások terén kevés a saját tapasztalat. Az eddigi mintavételi szám, körülbelül 10-12 nem konvencionális kút összehasonlíthatatlanul kevesebb, mint amennyit az Amerikai Egyesült Államokban mélyítettek az utóbbi 30-35 évben.

Egy friss összesítés szerint az Egyesült Államokban jelenleg 4,5 millió olaj- és gázfúrólyuk van, ebből körülbelül 100 ezer a nem konvencionális felhalmozódásokra fúrt kút.

Az akadémikus szerint a kutatások pénzigényesek, a jelenlegi ismeretek alapján a nem hagyományos szénhidrogének kitermelése Magyarországon egyelőre csak a jövő lehetősége.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Deviza / Áru Még ennél is jóval magasabb üzemanyag-árakat jósolnak a jövő hétre
Privátbankár.hu | 2016. október 1. 16:59
Míg az MTI a mától érvényes adóemelés miatt 339-340 forintos benzint és 345-346 forintos gázolajat jelzett előre, addig a GKI Energia szerint a közeljövőben 345 és 355 is lehet a két fontos üzemanyag ára. Az üzemanyagok ugyanis drágultak valamelyest a világpiacon, főleg a hét második felében.
Deviza / Áru Két kézzel szórja a pénzt a tűzre a kínai jegybank
Privátbankár.hu | 2016. február 7. 12:04
Tovább zuhan a kínai devizatartalék, miután a jegybank rengeteg pénzt éget el a piacon a jüan stabilizálására.
Deviza / Áru Őrülten vették az olajat, de a forint és az OTP is kapós volt
Privátbankár.hu | 2015. június 10. 18:53
Az OTP jól teljesített, a többi magyar részvény már nem annyira. A forint ezúttal erősödni tudott, az euró nem ment tovább. Nap közben három százalékos emelkedésben is volt a kőolaj, de ezután kissé lecsendesedett.
Deviza / Áru Hol van a mi forintunk? Lengyelország jobban teljesít
Privátbankár.hu | 2015. április 24. 16:17
Lehet, hogy mi erősnek érezzük a forintot 300 forint alatti euróárfolyamok mellett, de az-e valójában? A lengyel zloty árfolyamából ítélve nem igazán, sőt, inkább gyenge. A trend ráadásul ebbe az irányba mutat. Nemrég az egy főre jutó GDP-ben is megelőztek minket.
Deviza / Áru De jó, hogy nincs devizahitelünk – végképp megállíthatatlan a frank
Privátbankár.hu | 2015. április 23. 17:00
Miután a svájci jegybank tovább növelte a negatív kamatozású betétek körét, rég nem látott mértékben esett a svájci frank árfolyama, ám csak fél napig. Sokak szerint az SNB már ellőtte minden puskaporát, semmit sem tud tenni az erősödés megállítására. Az ország drágán megfizet az erős frankért, öt éve először recesszióba süllyedhet.
Deviza / Áru Újból a vas és acél országa lehetünk
Privátbankár.hu | 2015. április 23. 15:58
Acélmű épül Miskolcon, a projekt megvalósulásával újraéledhet a nehézipar Diósgyőrben - mondta a Külgazdasági és Külügyminisztérium parlamenti államtitkára.
Deviza / Áru Tovább adják a forintot: ma is gyengülünk
Privátbankár.hu | 2015. április 23. 09:34
Megint 301 forintál jár az euró jegyzése, több régiós devizával együtt gyengülünk.
Deviza / Áru Európában is a kőolajért megy a harc - bíróságra citálják a németeket
Privátbankár.hu | 2015. április 23. 07:50
A cseh kormány bírósági úton követeli vissza azt a kőolajat, amelyet Csehország a közelmúltban csődbe jutott német Viktoriagruppe raktáraiban helyezett el.
Deviza / Áru Elhagyta magát a forint - frissítve
Privátbankár.hu | 2015. április 22. 13:54
Az előző két nap komoly erősödése után ma visszaesett a forint, az euró árfolyama 300 körül van ismét.
Deviza / Áru Zseniális devizaügylet, vagy a következő svájci frank bukta?
Fellegi Tamás | 2015. április 21. 16:24
Devizapiaci szereplők egyre gyakrabban emlegetnek egy ügyletet, amiben nagyon bíznak. Sokak szerint biztos pénzt lehet vele keresni kis kockázattal. Ez nem más, mint a török líra vétele az euróval szemben. A januári óriás svájci frank bukta után ezeket az ügyleteket illik óvatosabban kezelni, most megnézzük, itt miről is van szó.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG