Miközben az arany árfolyama újabb rekordokat döntöget, becslések szerint a bányászható arany akár 2019-re elfogyhat a Föld mélyéből
Az Equilor Befektetési Zrt. legfrissebb elemzésében az arany piacát és az azzal kapcsolatos befektetési lehetőségeket vizsgálta. A sárga nemesfém népszerűsége nem ma kezdődött és akárcsak a kőolaj esetében, az aranynál is adódik az örök kérdés: vajon mennyi készletet rejthet a Föld? Vajon mikor fordulhat elő, hogy a bányaipari cégek nem tudnak több aranyat kinyerni a földből?
Csak a nagy aranybányász cégek saját előrejelzéseire lehet támaszkodni, amelyeket a Metals Economics Group gyűjtött össze még 2005 végén. E felmérés szerint a bányaipari cégek közel öt éve úgy vélték, hogy még 718 millió unciának, azaz 23 ezer tonnának megfelelő aranykészlet van a földfelszín alatt. Azzal számolva, hogy a kitermelés során ennek a 10 százaléka megsemmisül, azt lehet mondani, hogy a 2005-ös termelési volumen alapján 14 évig elegendő készletet rejt még a Föld, vagyis valamikor 2019 környékén fogyhatunk ki az aranyból.
A World Gold Council (WGC) által 2010 májusában kiadott prognózis szerint az idei évben azzal lehet számolni, hogy az arany iránti komoly kereslet fennmarad, amelynek több forrása is lesz. A kereslet további emelkedéséhez leginkább az ékszerpiac járulhat hozzá, ezért ezt a szegmenst az Equilor elemzői külön megvizsgálták elemzésükben.
Az indiai és kínai lakosság részéről érkező kereslet a szakértői várakozások szerint stabil, sőt növekvő lehet még egy esetlegesen emelkedő árfolyam mellett is. Ezt támasztja alá, hogy 2010 első negyedévében a kereslet meghaladta az előző év azonos időszakában mértet még úgy is, hogy eközben mindkét országban rekordszinten mozog a jegyzés a helyi devizában mérve. Indiában például 291%-kal nőtt az ékszerkereslet 147,5 tonnára az első negyedévben év/év alapon.
A befektetési arany árfolyamának emelkedését az Equilor véleménye szerint több fundamentális oldalról érkező tényező is okozhatta, illetve okozza még a következő időszakban. Ezek közé tartozik:
1. az adósságválság az eurózónában;
2. a várhatóan 2011-től megugró infláció;
3. Kína monetáris szigorításának tovagyűrűző hatásai;
4. az amerikai munkaerőpiac visszafogott kilábalása;
5. hogy a dollár és euró gyengülése jegybanki aranyvásárlásokat eredményezhet;
6. az „olcsó pénz keresi a helyét”;
7. a bányatársaságok kevesebb fedezeti ügyletet bonyolítanak;
+1 a pesszimista szentiment mint kontraindikátor.
A globális gazdaság érzékenyégének tekintetében az egyik legfontosabb kérdés, hogy a felfelé ívelő ciklus, ami körülbelül egy éve kezdődött, mennyire húzódik el. A legfőbb veszélyt jelenleg az elszabadult államadósságok jelentik, amelyek hosszútávú spórolásra kényszeríthetik a legfontosabb gazdaságokat. Jellemzően 2007 és 2009 között a fejlett államok költségvetési hiánya átlagosan 6 százalékponttal emelkedett a világháborút követő rekord 8%-os szintre. Eközben az adósságráták 20%-kal ugrottak meg és jelenleg átlagosan a GDP közel 62%-át teszik ki. Gyakorlatilag ez az egyik döntő fontosságú makrofolyamat, amely értékvesztésre ítéli a legfontosabb fizetőeszközöket, és kényszerű menedékként növeli az arany likviditását.
Az arany ármozgásából profitálni legegyszerűbben a fizikai arany megvételével és eladásával lehet, ami történhet érmék, aranyrudak, illetve ékszervásárlás formájában. Előbbi, körülményessége és buktatói miatt (például nem kellően tiszta az arany) inkább a jegybankokra, a nagyobb intézményi befektetőkre, illetve bizonyos esetekben a tehetős magánszemélyekre jellemző. Utóbbi pedig egyértelműen a lakossági igények kielégítését szolgálja. Magyarországon jelenleg a befektetési arany fizikai formában történő megvásárlása több cégen keresztül is lehetséges. A befektetési célú vásárlás azonban a fizikai tulajdonlás mellett manapság már történhet értékpapírosított formában, ún. ETF-ek, azaz tőzsdén kereskedett befektetési alapok formájában.
Mibe fektessünk? Érdemes az ezüstre is figyelni?
Az Equilor várakozásait összegezve elmondható, hogy középtávon, azaz a következő hetekben, hónapokban az arany eddigi emelkedése ellenére is van még felfelé mutató potenciál a sárga nemesfém árfolyamában. Ennek az Equilor által várt drágulásnak az 1300 dolláros szint szabhat határt, ahol profitrealizálás következhet, ennek eredőjeként érdemes lehet a long pozíciókat ott zárni.
Az Equilor elemzői megvizsgálták azt is legfrissebb elemzésükben, hogy mibe fektethetnek azok, akik az arany árfolyamának további erősödésében bíznak, és azok, akik a nemesfém árfolyamának esésére számítanak.
Aki még szeretné lefölözni az aranyban rejlő, az Equilor számításai szerint 5%-os potenciális nyereséget (amennyiben az 1235 USD körüli jelenlegi árszinttel számolunk), az legegyszerűbben – tőkeáttétel nélkül – a GLD kódjelű ETF-en keresztül teheti meg, amely a legnagyobb piaci kapitalizációval bíró, aranyba fektető befektetési alap jelenleg. Ennek megfelelően a forgalma is kiváló, mivel naponta átlagosan 10-15 millió darab ETF fordul meg a piacán.
Annak, akinek az 5%-os hozampotenciál nem elég kecsegtető, az Equilor az arany ”kistestvérét”, az ezüstöt ajánlja figyelmébe. Az ezüst sok tekintetben valóban az örök másodiknak tekinthető befektetési szempontból, mivel a sárga fémhez képest, sokkal kisebb likviditású piaccal rendelkezik. Bizonyos esetekben viszont különösen felkeltheti a befektetők érdeklődését, amit valóban jól lehet használni az arany helyettesítésére. Főleg abban az időszakban, amikor nagyon megugrik az arany iránti kereslet, és gyakorlatilag a fizikai szállítást csak több hónapos késéssel tudják vállalni a nemesfém-kereskedők, vagy éppen, ha a hatalmas világpiaci igényt csak nehezen tudják követni a véges készleteket felszínre hozó bányatársaságok.
Befektetési szempontból vizsgálva elmondható, hogy az ezüst jellemzően követi az arany árfolyammozgását, mivel közel azonos értékőrző szerepe van és szintén menedék eszköznek számít a piacon -írja az Equilor. A nemesfémekkel kereskedők véleménye szerint most éppen olyan fázisban van a piac, ahol megéri beszállni az ezüstbe. Egyfelől jelentős a lemaradása az utóbbi hónapok aranymenetétől, mivel a mostani 19 dollár körüli unciánkénti árszint egyelőre ”csupán” néhány hónapos csúcs, miközben az arany ára folyamatosan történelmi csúcsokon van. Jól mutatja az ezüst jegyzés lemaradását az aranyétól az úgynevezett ezüst-arany mutatószám, ami gyakorlatilag azt jelenti, hogy egy uncia aranyból hány uncia ezüstöt lehet venni - olvasható az Equilor elemzésében.
Privátbankár
Címlapon
Tengerparton sütkéreznek, adósságban úsznak a spanyol tartományok
A napsütéses órák száma és az adósságdinamika mintha egyenes arányban állna egymással, minél délebbre megyünk annál nagyobb a baj - így van ez Spanyolországon belül is. Az autonóm tartományoknak annyi pénzre van szükségük év végéig, amennyi toxikus eszközt a bankrendszer az esztelen ingatlanfejlesztéseknek hála "összeszedett". De ki adott nekik pénzt eddig?
- Tengerparton sütkéreznek, adósságban úsznak a spanyol tartományok
- Sikerekhez is vezethet Magyarország különutas politikája
- Katasztrófális görög helyzetről ír egy német lap
- Pánik Spanyolországban: Katalónia mentőövet kért
- Nyugatra menekül a magyar építőipar
- Nem szeretik a németek a közös eurókötvény ötletét
- Bajban vannak a mezőgazdasági vállalatok
- Megtáltosodott az OTP
- Titokban újra összeült Orbán, Simor és Matolcsy
Még több Deviza / Áru
Utánajártunk...
- Kockázatok és mellékhatások: kapszulák mellé kötvényt, részvényt adnak el
- Állja a vihart a Masterplast, két év múlva felpöröghet az ukrán és a román piac is
- Folytatódik a magánkaszák vesszőfutása
- 1 EUR = 303,2 HUF - itt lenne az ideje, hogy a görögök elgondolkodjanak
- Ötszörösére nőtt a kivándorlás - egy mohácsnyi magyar költözött Németországba
- Hegedüs Éva: az IMF-megállapodás lejjebb viheti a hitelkamatokat is
- A pánik rossz tanácsadó - így spekulálnak forintra a hazai kisbefektetők
- A kormányátalakítás nyertese: most jöhet el Varga Mihály ideje
- Plafon nélkül: ellentétes hatást válthat ki a spekulánsok megsarcolása
- Egyre drágább a magyar föld: hányat lép a ló?
- Amikor mi épp megszorítunk, Európa végre engedne a szorításon
- Aki nem kér, az ne is adjon mentőcsomagot a bankoknak
- Hat módszerrel a forint mellett, hat módszerrel a forint ellen spekulálhatsz
- Gyorsul a magyar emigráció? - 57 százalékkal több munkavállaló Ausztriában
- Jól jártak a magyar gazdagok: tovább nőtt a szakadék
- Már Brüsszel is unta ezt a huzavonát
- Sarkadi-Szabó Kornél a válságról: rendszerhiba vagy emberi gyarlóság?
- Új telekomadó? Így úszhatod meg teljesen a telefonszámla-fizetést
- Magyaroknak nem szabad a jegyzésben Facebook-részvényt vásárolni?
- Kórtermekben nyerészkednek milliós kártérítést ígérve
- A magyarok imádják a részvénykibocsátásokat - így lehet Facebook-ot jegyezni
- Meddig húzza ki Magyarország 8-9 százalékos állampapírhozammal?
- A végtörlesztés után jobban spórolnak az emberek? – euróban talán
- Kiért izguljunk jobban? Az olaszok vagy a spanyolok lesznek előbb "görögök"?
- Ennyibe kerülne neked az IMF-megállapodás elmaradása
- Újra mozgolódik a pénz a piacokon - nekünk is juthat belőle? (Interjú)
- Végre olcsóbb lett az élelmiszer: alacsonyabb árakat tojt a húsvéti nyúl
- Pleschinger: Vért és verejtéket izzadunk, hogy megállapodjunk az IMF-fel
- Az állam és a külföldiek nyertek, a lakosság pedig bukott a részvényeken
- Itt vannak a végleges adatok: a tagok negyede otthagyta a pénztárát
- Pénztártagok nyugdíja: most akkor 75 vagy 100%? Vagy 76%?
- Ennyit veszítesz, ha meguntad a régi kötvényeidet
- Lottót, sorsjegyet vettél? - a pénzed több mint fele már köddé is vált
- Amiről a hazai statisztika nem akar tudni: kitántorgott félmillió emberünk
- Felemás munkanélküliség: ez történik, ha emelkedik a minimálbér
- Az állami nyugdíjrendszer is tele van kockázatokkal
- Van élet az IMF nélkül is, csak nagyon fájdalmas - figyeljük a kötvénypiacot!
- A nagy tömegek nem nyertek az egykulcsos, arányos adóval
- 14+3 féle forintlekötés legalább nyolc százalékos kamattal
- Újra itt van, újra itt van - a hazai betétek elinflálásának időszaka
- Hogyan lesz nekünk nyugdíjunk? Sötétben tapogatózunk csupán
- A piacon sokszor hajlandó elhinni valamit az ember, csak legyen mögötte stop-loss - interjú
- Zuhanó kőként esik a Fotex – így járt, aki hosszú távon megtartotta
- Mary néni nem érti, miért nem fizetik vissza soha az ő kötvényét
- Mit érdemel az, aki nem tudja fizetni a devizahitelét?
- Már három évre is van 9,5 százalékos kezdőkamat az államnál
- Bezárták a Worldspreads brókercéget, magyarok is érintettek
- Drámai helyzet: minden ötödik fiatal európai munkanélküli
- Ennyi eurót és dollárt tett félre a lakosság februárban
- Ennyi osztalékot fizethet a Mol, az OTP és ennyi lehet a hozamuk
- 5000 forintos tagdíjat és adományt is vár az OTP magánpénztára
- Nyugdíjreform: nem kapkod a szaktárca, egyre nő a bizonytalanság
- A Templeton kiszórta magyar részvényeinek mintegy harmadát
- A háziasszonyok és az OTP-részvény: így tőzsdéznek a magyar nők
- A Te megtakarított pénzedre van vajon biztosítás?
- Lasszóval kell fogni a BUX-indexbe való részvényeket
- Új frontot nyitott az FHB évi 10,5 százalékos kamattal
- Brüsszeltől vagy a görög csődtől kell-e jobban félnünk?
- Változott a terv: itt vannak az új állami kamattámogatású hitelek!
- Fordulópont a nyugdíjrendszerben: elég lesz, amit az állam ad?
- Lőttek a 0 forintos számlacsomagoknak?
- Ha nem írjuk meg, az AXA magánpénztára nem is tudja meg, hogy feljelentették?
- A Déliből Gödöllőre átszállás nélkül: magasvasútban gondolkozik a BKK
- Egykulcsos adó: mi lehet a régiós őrület mögött?
- A Lázár-testvérek alól 2 milliárdért államosították a Restit
- Új láthatósági mellényt kapnak a NAV dolgozói
- Rogán áfát csökkentene - itt a javaslat
- Így kell valahogy 4-es metrót építeni
- Demján szerint nem kell nekünk euró - hozzá kell nyúlni az IMF-pénzhez
Állásajánlatok
Hírlevél
Feliratkozáshoz kérjük adja meg e-mail címét:
- Tengerparton sütkéreznek, adósságban úsznak a spanyol tartományok
- Mérgesek a Facebook-befektetők, beperlik Zuckerberget és a bankokat
- Örülhet az EU, így szervezik át a MÁV-ot
- Humánkatasztrófától tartanak az ajkaiak
- Kockázatok és mellékhatások: kapszulák mellé kötvényt, részvényt adnak el
- Katasztrófális görög helyzetről ír egy német lap
- A nők diszkriminációja ellen foglalt állást az Európai Parlament
- Tovább hízik a Bankia mentőcsomagja, felfüggesztették a bankpapírokat
- Elszállt a Budapest Airport aranyat tojó tyúkja
- Francia-német törésvonal az EU-ban: Magyarország hova áll?
Legfrissebb
- Tengerparton sütkéreznek, adósságban úsznak a spanyol tartományok
- Nem szeretik a németek a közös eurókötvény ötletét
- Megtáltosodott az OTP
- Katasztrófális görög helyzetről ír egy német lap
- Humánkatasztrófától tartanak az ajkaiak
- Nabucco és Déli Áramlat: rövidülnek a megaprojektek
- Kétszer gyorsabban drágult az EU-ban a gáz, mint a villany
- Pánik Spanyolországban: Katalónia mentőövet kért
- Az MFB-n keresztül jön az egymilliárd euró Kínából
- Titokban újra összeült Orbán, Simor és Matolcsy
spanyolcsizma
- Tengerparton sütkéreznek, adósságban úsznak a spanyol tartományok
- Pánik Spanyolországban: Katalónia mentőövet kért
- Critical Mass a tőzsdéken
- Katasztrófális görög helyzetről ír egy német lap
- Nem szeretik a németek a közös eurókötvény ötletét
- Éleződik a vita: „Csináljanak maguknak közös kötvényt a franciák és az olaszok”
- Francia-német törésvonal az EU-ban: Magyarország hova áll?
- Feje tetejére állt a német politika, Merkel nagyot veszített
- Merkel magánya: Obamával fújnak egy követ a franciák
- 1 EUR = 303,2 HUF - itt lenne az ideje, hogy a görögök elgondolkodjanak
- Jön a "geuró"? - Újabb javaslat a görögöknek
- Kamat nélkül is viszik a német államkötvényeket - furcsa helyzetbe került Merkel




