3p
A pénteken közzétett foglalkoztatási jelentésből sokan azt a konzekvenciát szűrik le, hogy az amerikai vállalatoknak és a munkaerőpiacnak nagyon rosszat tesz a dollár ereje. Erre a dollár azonnal gyengült is, de a világ nagy részén zárva tartó tőzsdék mellett.

A pénteki amerikai foglalkoztatási adatok arra utaltak, hogy a gyáripar szenved és a szélesebb gazdaság is megérzi a dollár erejének hatását – írja a Bloomberg szombati vezércikke. A magánszektorban a munkahelyek bővülése 2013 decembere óta nem látott alacsony szintre ért, a feldolgozóipari foglalkoztatás egyenesen zsugorodott. A Bloomberg közgazdászainak véleménye szerint mindez az erős dollár számlájára írható.

Riadó a gazdaságpolitikusoknak?

A cikk egy sor adattal és grafikonnal igyekszik ezt alátámasztani, kiemelve azt, hogy az egész gazdaságra áthúzódik ez a hatás, nem csak az exportvállalatokra, amelyek közismereten devizaárfolyam-függőek. Ami igazán érdekes, az a magas renoméjú médiavállalat azon következtetése, hogy a gazdaságpolitikusok számára riadót fújhatnak az adatok. Ők ugyanis eddig jórészt nem törődtek az erős dollár hatásával, vagy csak az exportszektorra korlátozták azt.

(Fotó: Eidenpenz József)

Az amarikai gazdaság várt növekedésére vonatkozó számok módosulhatnak, és a Fed az eddiginél is kevésbé lehet majd hajlandó arra, hogy a kamatemelést a közeljövőben – legkorábban júniusban –  megkezdje. (Pedig már eddig is úgy tűnt, hogy igyekszik kihátrálni korábbi kommunikációja mögül, amely közeli kamatemelést sejtetett.) Egy másik mondat szerint megfogalmazása szerint ürügyet szolgáltat majd az adat a kamatemelés további kitolására.

Agyő, kamatemelési ciklus

A Bloomberg szerint valószínűleg a fogyasztás visszaesését is tükrözik majd a jövőbeli adatok. Ha a gyengélkedés a második negyedévben is kitart, elképzelhetőnek tartják, hogy a beharangozott kamatemelési ciklus még szeptemberben sem kezdődik meg.

Az euró/dollár árfolyamnak szerteágazó hatásai vannak: az erősebb dollár rendszerint alacsonyabb üzemanyag- és más nyersanyagárakat jelent. A dollárban eladósodott feltörekvő országok helyzete romlik, az Amerikába exportálóké javul, az amerikai exportőröké viszont romlik. (A magyar devizaadósságot, a dollár- és jenkötvényekét is, euróra konvertálják /fedezik/, így azt a dollár ereje nem befolyásolja.)

Zárva tartás alatt gyengült

A dollár jelenlegi erejét elsősorban az okozta, hogy az USA-ban kamatemelésre készültek, míg Európában éppen ellentétes folyamatok játszódnak le. (A kamatcsökkentéshez hasonló hatású a QE, a kötvényvásárlási program is, mindkettő gyengíti az eurót.) A tőke pedig hajlamos az alacsonyabb kamatú devizából a magasabb kamatú felé áramlani.

A kamatemelés kitolódása, elmaradása tehát dollárgyengítő hatású, mindez viszont jót tehet az amerikai részvényeknek. Az euró/dollár közelmúltban elért, 1,04 közelében levő alja sok elemző szerint már túlzott volt, túl gyorsan esett oda az árfolyam, és sokan vártak már korrekciót. Hogy ez most bekövetkezik-e, nem tudni: a pénteki euró/dollár grafikonon van ugyan egy nagynak számító ugrás, 1,0870 környékéről körülbelül 1,10-ig (tehát gyengült a zöldhasú), de a világ tőkepiacainak túlnyomó része aznap zárva volt.

Hétfőn Amerikában lesz kereskedés, Európában viszont nem, kedden azután mindenütt mehet a menet. Kérdés, merre, de az nagyon valószínű, hogy izgalmas hétnek nézünk elébe.

Frissebb devizaárfolyamokat itt talál

 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Deviza / Áru Még ennél is jóval magasabb üzemanyag-árakat jósolnak a jövő hétre
Privátbankár.hu | 2016. október 1. 16:59
Míg az MTI a mától érvényes adóemelés miatt 339-340 forintos benzint és 345-346 forintos gázolajat jelzett előre, addig a GKI Energia szerint a közeljövőben 345 és 355 is lehet a két fontos üzemanyag ára. Az üzemanyagok ugyanis drágultak valamelyest a világpiacon, főleg a hét második felében.
Deviza / Áru Két kézzel szórja a pénzt a tűzre a kínai jegybank
Privátbankár.hu | 2016. február 7. 12:04
Tovább zuhan a kínai devizatartalék, miután a jegybank rengeteg pénzt éget el a piacon a jüan stabilizálására.
Deviza / Áru Őrülten vették az olajat, de a forint és az OTP is kapós volt
Privátbankár.hu | 2015. június 10. 18:53
Az OTP jól teljesített, a többi magyar részvény már nem annyira. A forint ezúttal erősödni tudott, az euró nem ment tovább. Nap közben három százalékos emelkedésben is volt a kőolaj, de ezután kissé lecsendesedett.
Deviza / Áru Hol van a mi forintunk? Lengyelország jobban teljesít
Privátbankár.hu | 2015. április 24. 16:17
Lehet, hogy mi erősnek érezzük a forintot 300 forint alatti euróárfolyamok mellett, de az-e valójában? A lengyel zloty árfolyamából ítélve nem igazán, sőt, inkább gyenge. A trend ráadásul ebbe az irányba mutat. Nemrég az egy főre jutó GDP-ben is megelőztek minket.
Deviza / Áru De jó, hogy nincs devizahitelünk – végképp megállíthatatlan a frank
Privátbankár.hu | 2015. április 23. 17:00
Miután a svájci jegybank tovább növelte a negatív kamatozású betétek körét, rég nem látott mértékben esett a svájci frank árfolyama, ám csak fél napig. Sokak szerint az SNB már ellőtte minden puskaporát, semmit sem tud tenni az erősödés megállítására. Az ország drágán megfizet az erős frankért, öt éve először recesszióba süllyedhet.
Deviza / Áru Újból a vas és acél országa lehetünk
Privátbankár.hu | 2015. április 23. 15:58
Acélmű épül Miskolcon, a projekt megvalósulásával újraéledhet a nehézipar Diósgyőrben - mondta a Külgazdasági és Külügyminisztérium parlamenti államtitkára.
Deviza / Áru Tovább adják a forintot: ma is gyengülünk
Privátbankár.hu | 2015. április 23. 09:34
Megint 301 forintál jár az euró jegyzése, több régiós devizával együtt gyengülünk.
Deviza / Áru Európában is a kőolajért megy a harc - bíróságra citálják a németeket
Privátbankár.hu | 2015. április 23. 07:50
A cseh kormány bírósági úton követeli vissza azt a kőolajat, amelyet Csehország a közelmúltban csődbe jutott német Viktoriagruppe raktáraiban helyezett el.
Deviza / Áru Elhagyta magát a forint - frissítve
Privátbankár.hu | 2015. április 22. 13:54
Az előző két nap komoly erősödése után ma visszaesett a forint, az euró árfolyama 300 körül van ismét.
Deviza / Áru Zseniális devizaügylet, vagy a következő svájci frank bukta?
Fellegi Tamás | 2015. április 21. 16:24
Devizapiaci szereplők egyre gyakrabban emlegetnek egy ügyletet, amiben nagyon bíznak. Sokak szerint biztos pénzt lehet vele keresni kis kockázattal. Ez nem más, mint a török líra vétele az euróval szemben. A januári óriás svájci frank bukta után ezeket az ügyleteket illik óvatosabban kezelni, most megnézzük, itt miről is van szó.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG