Nagyot gyengült a forint az elmúlt napok erősödése után. Az eurót reggel még 286, délután 289 forint körül jegyezték. Az egyik ok, hogy a nemzetközi hangulat is romlik a csúcsdöntés után, miután kétséges a görög helyzet fenntarthatósága. A másik, hogy ismét kétségek vannak Magyarországgal kapcsolatban.
Nagyot gyengült a forint. Az euró reggel még az euróval szembeni 286-os szinttel kacérkodott, délután viszont átlépte a 289-et. Közben a nemzetközi hangulat is romlik, megállt az olaj árának emelkedése, megint erősödik a dollár, a tőzsdéken pedig egyelőre szünetel az emelkedő trend.
Az amerikai kőolaj ára reggel még új idei csúcson, 106 dollár fölött volt, délutánra korrigált az árfolyam. Újabb iráni hírek nem érkeztek és egyelőre máshonnan sem érkezett olyan információ, ami tovább feszítette volna az olajpiacot. A nyersanyag árak csökkenését segítette, hogy erősödött a dollár, miután az elmúlt két napban az eurónak nem sikerült áttörnie a kemény ellenállási pontokat az amerikai devizával szemben.
Az euró tovább gyengült. Az euróövezeti deviza a tegnap hajnali, görögökkel kapcsolatos megállapodás után átmenetileg szárnyalt, az EUR/USD megközelítette az 1,33-mat. Ez azonban erős ellenállás volt, folyamatosan visszapattant a jegyzés és miután hosszútávon inkább az euró gyengülésére fogadnak a befektetők, nincs is nagy erő az euró piacán. A tőzsdei befektetőket óvatosságra inti, hogy a New York-i tőzsde Dow Jones indexe tegnap 4 éves csúcsra ért és több más részvénypiac is lokális csúcsokat döntött az elmúlt hetekben.
A befektetők a görög mentőcsomag ellenére bizalmatlanok maradtak az euróövezeti válsággal kapcsolatban, ezt tovább erősítette az a mai hír, hogy a Fitch leminősítette Görögországot arra hivatkozva, hogy az adósság leírási akció tovább rontja az ország adósminősítési helyzetét. A két napja tartó piaci gyengülés egyértelműen annak a régi piaci szabálynak tudható be, amely úgy szól, hogy „vedd meg a pletykát, add el a hírt!” Tehát a befektetők bevásároltak abban bízva, hogy lesz megállapodás a görögökkel, most pedig realizálják a nyereséget.
A forintot gyengíti az is, hogy tegnap ismét emelkedtek a magyar államkötvények hozamai a másodpiacon és most már biztossá vált, hogy az Európai Bizottság jelentős támogatási összegtől készül megfosztani Magyarországot. A pénzek kiesése a Privátbankár értesülése szerint 1,5 – 2 százalékát teszi ki a GDP-nek, így elmaradásuk egyrészt csökkenti a kibocsátást és növeli a hiányt, másrészt arra kényszeríti a kormányt, hogy az eddig tervezetteken túl is csoportosítsa át a pénzeket.
A tegnapi Magyar Közlöny szerint a kormány jelentős, újabb megszorításokra kényszerül idén, hogy tartani tudja a tervezett hiánycélt. Ez részben jó hír, ugyanis a kormány ezek szerint elkötelezett a konvergencia-program mellett, ugyanakkor kétségeket vet fel, miután az Orbán-kormány látványosan és az EU-nak is szembeötlően rossz megoldásokkal reagált az elmúlt időszak problémáira.
Címlapon
A hazai korrupció miatt mennek nemzetközi terepre a vállalataink
Az adóelkerülés nálunk nemzeti sport, ami lehetetlenné teszi a versenyben való helytállást annak, aki tisztességesen játszik. A hazai korrupció teszi vonzóvá a vállalkozások számára, hogy a nemzetközi porondra menjenek – mondták sikeres magyar vállalkozók a New York Times-nak. Három magyar internetes vállalkozás világszerte összesen 110 millió felhasználót tudott szerezni – „nem az állam csecsén lógva”.
- A Lázár-testvérek alól 2 milliárdért államosították a Restit
- Elszállt a Budapest Airport aranyat tojó tyúkja
- Francia-német törésvonal az EU-ban: Magyarország hova áll?
- Új láthatósági mellényt kapnak a NAV dolgozói
- 27 ezer embert rúg ki a HP
- Orbán Viktor: "a kormánynak van B-terve"
- Jobban fial a magyar csőd, az IMF-megállapodás hiányának árát fizetjük
- Rekord: Minden második fiatal magyar felnőtt külföldre szeretne menni
- Hirtelen fordulat a tőzsdéken, ismét 300 forint alá esett az euró
Még több Deviza / Áru
Utánajártunk...
- Folytatódik a magánkaszák vesszőfutása
- 1 EUR = 303,2 HUF - itt lenne az ideje, hogy a görögök elgondolkodjanak
- Ötszörösére nőtt a kivándorlás - egy mohácsnyi magyar költözött Németországba
- Hegedüs Éva: az IMF-megállapodás lejjebb viheti a hitelkamatokat is
- A pánik rossz tanácsadó - így spekulálnak forintra a hazai kisbefektetők
- A kormányátalakítás nyertese: most jöhet el Varga Mihály ideje
- Plafon nélkül: ellentétes hatást válthat ki a spekulánsok megsarcolása
- Egyre drágább a magyar föld: hányat lép a ló?
- Amikor mi épp megszorítunk, Európa végre engedne a szorításon
- Aki nem kér, az ne is adjon mentőcsomagot a bankoknak
- Hat módszerrel a forint mellett, hat módszerrel a forint ellen spekulálhatsz
- Gyorsul a magyar emigráció? - 57 százalékkal több munkavállaló Ausztriában
- Jól jártak a magyar gazdagok: tovább nőtt a szakadék
- Már Brüsszel is unta ezt a huzavonát
- Sarkadi-Szabó Kornél a válságról: rendszerhiba vagy emberi gyarlóság?
- Új telekomadó? Így úszhatod meg teljesen a telefonszámla-fizetést
- Magyaroknak nem szabad a jegyzésben Facebook-részvényt vásárolni?
- Kórtermekben nyerészkednek milliós kártérítést ígérve
- A magyarok imádják a részvénykibocsátásokat - így lehet Facebook-ot jegyezni
- Meddig húzza ki Magyarország 8-9 százalékos állampapírhozammal?
- A végtörlesztés után jobban spórolnak az emberek? – euróban talán
- Kiért izguljunk jobban? Az olaszok vagy a spanyolok lesznek előbb "görögök"?
- Ennyibe kerülne neked az IMF-megállapodás elmaradása
- Újra mozgolódik a pénz a piacokon - nekünk is juthat belőle? (Interjú)
- Végre olcsóbb lett az élelmiszer: alacsonyabb árakat tojt a húsvéti nyúl
- Pleschinger: Vért és verejtéket izzadunk, hogy megállapodjunk az IMF-fel
- Az állam és a külföldiek nyertek, a lakosság pedig bukott a részvényeken
- Itt vannak a végleges adatok: a tagok negyede otthagyta a pénztárát
- Pénztártagok nyugdíja: most akkor 75 vagy 100%? Vagy 76%?
- Ennyit veszítesz, ha meguntad a régi kötvényeidet
- Lottót, sorsjegyet vettél? - a pénzed több mint fele már köddé is vált
- Amiről a hazai statisztika nem akar tudni: kitántorgott félmillió emberünk
- Felemás munkanélküliség: ez történik, ha emelkedik a minimálbér
- Az állami nyugdíjrendszer is tele van kockázatokkal
- Van élet az IMF nélkül is, csak nagyon fájdalmas - figyeljük a kötvénypiacot!
- A nagy tömegek nem nyertek az egykulcsos, arányos adóval
- 14+3 féle forintlekötés legalább nyolc százalékos kamattal
- Újra itt van, újra itt van - a hazai betétek elinflálásának időszaka
- Hogyan lesz nekünk nyugdíjunk? Sötétben tapogatózunk csupán
- A piacon sokszor hajlandó elhinni valamit az ember, csak legyen mögötte stop-loss - interjú
- Zuhanó kőként esik a Fotex – így járt, aki hosszú távon megtartotta
- Mary néni nem érti, miért nem fizetik vissza soha az ő kötvényét
- Mit érdemel az, aki nem tudja fizetni a devizahitelét?
- Már három évre is van 9,5 százalékos kezdőkamat az államnál
- Bezárták a Worldspreads brókercéget, magyarok is érintettek
- Drámai helyzet: minden ötödik fiatal európai munkanélküli
- Ennyi eurót és dollárt tett félre a lakosság februárban
- Ennyi osztalékot fizethet a Mol, az OTP és ennyi lehet a hozamuk
- 5000 forintos tagdíjat és adományt is vár az OTP magánpénztára
- Nyugdíjreform: nem kapkod a szaktárca, egyre nő a bizonytalanság
- A Templeton kiszórta magyar részvényeinek mintegy harmadát
- A háziasszonyok és az OTP-részvény: így tőzsdéznek a magyar nők
- A Te megtakarított pénzedre van vajon biztosítás?
- Lasszóval kell fogni a BUX-indexbe való részvényeket
- Új frontot nyitott az FHB évi 10,5 százalékos kamattal
- Brüsszeltől vagy a görög csődtől kell-e jobban félnünk?
- Változott a terv: itt vannak az új állami kamattámogatású hitelek!
- Fordulópont a nyugdíjrendszerben: elég lesz, amit az állam ad?
- Lőttek a 0 forintos számlacsomagoknak?
- Az IMF elárulta, mi az egyik feltétele
- Ha nem írjuk meg, az AXA magánpénztára nem is tudja meg, hogy feljelentették?
- A Déliből Gödöllőre átszállás nélkül: magasvasútban gondolkozik a BKK
- Másfél-kétmillió ember is rosszabbul fog élni a következő években? (videó)
- Így kell valahogy 4-es metrót építeni
- Demján szerint nem kell nekünk euró - hozzá kell nyúlni az IMF-pénzhez
- Ötszörösére nőtt a kivándorlás - egy mohácsnyi magyar költözött Németországba
- A Lázár-testvérek alól 2 milliárdért államosították a Restit
Állásajánlatok
Hírlevél
Feliratkozáshoz kérjük adja meg e-mail címét:
- Földre szállt pénzek: meg kell dolgozni a magas hozamért (videó)
- Ügyvédeket kapott csaláson a NAV
- Gyengélkedik az euró: eljött a dollár ideje?
- Exkluzív: állami vállalatokat csábítana a tőzsdére az új vezérigazgató (interjú)
- Már kétszer annyian nézik az ingyen tévét
- Így kell valahogy 4-es metrót építeni
- Újabb botrány a Facebook-részvények körül
- 1 EUR = 303,2 HUF - itt lenne az ideje, hogy a görögök elgondolkodjanak
- Demján szerint nem kell nekünk euró - hozzá kell nyúlni az IMF-pénzhez
- Jön a "geuró"? - Újabb javaslat a görögöknek
Legfrissebb
- Állja a vihart a Masterplast, két év múlva felpöröghet az ukrán és a román piac is
- Örülhet az EU, így szervezik át a MÁV-ot
- Csúcson a lejárt adósság: a minisztérium a legnagyobb adós
- Gázbuszokra hajt a BKV
- Magyarországra jönnek a próbavásárlók
- Kétszeres túljegyzés, magasabb hozam a mai állampapír-aukción
- Milliárdos ingatlanberuházásba kezd a Leier
- Az euró húzza mélybe a frankot
- Külföldi tőkebefektetések: a V4-ek élén Magyarország
- A hazai korrupció miatt mennek nemzetközi terepre a vállalataink
Wo bist du Nicolas?
- Éleződik a vita: „Csináljanak maguknak közös kötvényt a franciák és az olaszok”
- Francia-német törésvonal az EU-ban: Magyarország hova áll?
- Feje tetejére állt a német politika, Merkel nagyot veszített
- Merkel magánya: Obamával fújnak egy követ a franciák
- 1 EUR = 303,2 HUF - itt lenne az ideje, hogy a görögök elgondolkodjanak
- Jön a "geuró"? - Újabb javaslat a görögöknek
- Kamat nélkül is viszik a német államkötvényeket - furcsa helyzetbe került Merkel









