1p
A Magyar Iparszövetség a gazdasági növekedés minél előbbi beindítását szorgalmazza, és ehhez elengedhetetlennek tartja a bizalmat erősítő IMF-megállapodás megkötését, illetve a valós foglalkoztatás bővítését. Sajnálatosnak tartják, hogy nyolc év óta nem volt számottevő gazdasági növekedés Magyarországon. A közmunkaprogramnak nincs számottevő gazdasági hozadéka.

Vadász György, a Magyar Iparszövetség (OKISZ) ügyvezető elnöke a munkaadói érdekképviselet szerdai küldöttgyűlését követően elmondta: sajnálatosnak tartják, hogy nyolc év óta nem volt számottevő gazdasági növekedés Magyarországon. Abban bíztak, hogy az idén elmozdulás lesz, hiszen erre az évre még 1,5 százalékos gazdasági növekedéssel terveztek, most viszont már az a kérdés, milyen mértékű lesz a visszaesés.

Vadász György hangsúlyozta: egyetértenek azzal a kormányzati szándékkal, hogy Magyarországon jelentősen nőjön a munkát végző emberek száma, de ez a célkitűzés gazdasági bővülés nélkül nem fog teljesülni, a közmunkaprogramnak valójában nincs számottevő gazdasági hozadéka.

A Magyar Iparszövetség abban bízik, hogy ígéretének megfelelően a kormány a törvénykezési nagyüzem után a versenyképesség növelésére, a vállalkozások jövedelemtermelő képességének bővítésére helyezi a hangsúlyt - mondta. Hozzátette: a vállalkozások jövedelemtermelő képességének javulása hozzájárul a mintegy 600 ezer "láthatatlan" munkaerő egy részének láthatóvá tételéhez.

A Magyar Iparszövetség érdekelt egy önfinanszírozó adó forma kialakításában, amely kiszámítható, kalkulálható bevételt eredményezne az államnak, és a vállalkozások számára is tervezhető, hasonlóan az egyszerűsített vállalkozói adóhoz (eva). Jelenleg ugyanis a kisvállalkozások tömegesen szűnnek meg, a helyzeten azzal lehetne javítani, ha arra ösztönöznék a vállalkozásokat, hogy "ne a markukat tartsák az állam felé", hanem tartsák fenn magukat, ehhez viszont kedvező adókörnyezet kell - mondta az iparszövetség ügyvezető elnöke.

A szövetség arra is számít, hogy 2013 végéig a meglévő 3000 milliárd forint uniós fejlesztési forrás minél gyorsabban a gazdasághoz kerül, mert "öngól" lenne, ha arról kellene beszámolni a tervezési időszak után, hogy az ország nem tudott élni a lehetőséggel - mondta Vadász György, aki szerint az uniós forrásokat a foglalkoztatás-bővülést eredményező beruházásokra, technológiai korszerűsítésre kellene fordítani.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Továbbra is óriási Magyar Péterék fölénye
Privátbankár.hu | 2026. június 9. 15:33
Megérkeztek az Europion legfrissebb számai.
Makro / Külgazdaság Tempót válthat a magyar gazdaság, de ehhez fegyelmezett költségvetés is kell
Sipos Ildikó | 2026. június 9. 15:11
Fegyelmezett költségvetésre és termelékenységi fordulatra van szükség a magyar gazdaság növekedéséhez, hangzott el a K&H keddi sajtóeseményén.      
Makro / Külgazdaság Itt a magyarázat a kormány lépésére – ezért nyúlhattak bele a védett árak rendszerébe
Privátbankár.hu | 2026. június 9. 14:13
A hétfő esti Magyar Közlönyből derült ki, hogy a kormány megemelte a stratégiai üzemanyagkészletekből felszabadított benzin és gázolaj értékesítési árát.
Makro / Külgazdaság A Wallis Csoport árbevétele rekordszintre nőtt
Privátbankár.hu | 2026. június 9. 12:54
A 18 országban jelen lévő vállalatcsoport rekordárbevétele elsősorban a nemzetközi piacokon elért növekedésnek köszönhető.
Makro / Külgazdaság Ennél nagyobb jelzés nem is kell a Magyar Nemzeti Banknak?
Imre Lőrinc | 2026. június 9. 12:48
Májusban óriási meglepetésre a várt enyhe gyorsulás helyett 1,8 százalékra lassult az éves alapú áremelkedési ütem Magyarországon. Az elemzők szerint a Magyar Nemzeti Bank (MNB) a csökkenő inflációt, az erős forintot és a valószínűleg csak fokozatosan kivezetendő árstopokat látva február után júniusban is mérsékelheti az alapkamatot.
Makro / Külgazdaság Kiderült, mire lehet számítani a benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2026. június 9. 10:53
A védett ár természetesen még marad.
Makro / Külgazdaság Jó hírrel indul a nap: csökkent az infláció
Privátbankár.hu | 2026. június 9. 08:30
Májusban a fogyasztói árak átlagosan 1,8 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbi értéket, havi szinten pedig stagnáltak – közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Makro / Külgazdaság Csúcsot döntött a magyar villamosenergia-piac
Privátbankár.hu | 2026. június 8. 20:00
A hazai villamosenergia-termelés nagyjából 52 százalékát adták májusban a megújuló energiát használó erőművek – számol be róla G7.
Makro / Külgazdaság Elkerültük a bóvlit, de a neheze még csak most jön
Privátbankár.hu | 2026. június 8. 16:15
Az idei első, Magyarország szuverén államadósság-besorolását érintő hitelminősítői kör leminősítés nélkül lezárult. A GKI Gazdaságkutató Zrt. elemzése szerint a leminősítés elkerülése valójában időnyerést jelent. A GKI azt vizsgálta meg, hogy a következő 3-4 hónapban mit kell a kormánynak teljesítenie ahhoz, hogy a november végi, december eleji minősítői kör se hozzon rossz hírt.
Makro / Külgazdaság Itt van minden, ami a nyugdíjas SZÉP-kártyáról eddig tudható
Privátbankár.hu | 2026. június 8. 13:45
Egyre több információ ismert a kormány által bevezetendő, nyugdíjas SZÉP-kártyáról, de vannak még kérdőjelek.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG