1p
Bizonyosra vehető, hogy a Magyarországgal szemben a túlzott mértékű hiány miatt folyó eljárás megszüntetését fogja javasolni jövő szerdán az Európai Bizottság – értesült a BruxInfo. A legutóbbi magyar intézkedéscsomag úgy tűnik, hogy Brüsszelben eloszlatta a maradék kételyeket a 3 százalék alatti deficit fenntarthatóságával kapcsolatban.

Jó okkal feltételezhető, hogy Magyarország jövő szerdán pozitív ajánlást kap Brüsszeltől és az uniós pénzügyminiszterek június 21-i tanácsülésén hivatalos döntés születhet a 2004 júliusa óta hatályban lévő deficiteljárás megszüntetéséről - értesült brüsszeli forrásból a Bruxinfo.

május 29-én várhatóan öt másik tagállammal együtt a Magyarország ellen a túlzott mértékű, GDP arányosan 3 százalékot meghaladó államháztartási hiány miatt folyó eljárás megszüntetését javasolja majd az Európai Bizottság. Olli Rehn már május elején szinte biztosra jelezte, hogy Lettország, Litvánia és Románia felállhat a „szégyenpadról”, míg Magyarország és Olaszország esetében ezt további egyenlegjavító intézkedések bejelentéséhez kötötte Brüsszel. Most mindkét ország átszakíthatja a célszalagot.

Minden jel arra mutat, hogy a magyar kormány által nemrég bejelentett „három fokozatból” álló csomag meggyőzte a Bizottságot arról, hogy 2012 után 2013-ban és 2014-ben is a 3 százalékos referenciaszint alatt marad a deficit (a jelenleg rendelkezésre álló információk alapján), vagyis a hiánycsökkentés fenntarthatónak minősülhet.

Nem lesznek adóemelések?

A deficit a főgonosz?
- Privátbankár-elemzés

Miközben tizedszázalékokon vitázik a magyar kormány az EU-val, szinte lehetetlen ilyen pontossággal előrejelezni a költségvetés várható hiányát. A két prognózis közötti különbség az összes kiadás 7 ezreléke, az előrejelzések átlagos hibája pedig ennél jóval nagyobb. Az emberben óhatatlanul is felmerül a kérdés: miről is vitatkozunk igazából?
Részletek >>>

A Bruxinfo úgy tudja, hogy Brüsszelben most már mennyiségi és minőségi szempontból is elegendőnek tartják a csomagot, különösen azért, mert a bejelentett kiigazítás nagyobb része a kiadási oldalt érinti. A Bizottság korábban nehezményezte, hogy a hiánycsökkentésben túlsúlyban voltak a bevételek növelésére irányuló lépések.

Így lekerülhetnek a napirendről az újabb adóemelések, illetve a reklámadó bevezetése is, amiről tegnap Brüsszelben beszélt a miniszterelnök. Orbán Viktor erről ma egyeztet Varga Mihály gazdasági miniszterrel.

A hitelesség Brüsszelnek is fontos

Megfigyelők szerint a magyarok kiengedése valahol hitelességi kérdés a Bizottság számára, ahogy egy évvel ezelőtt is az volt az ország szankciókkal (a kohéziós alapok egy részének felfüggesztésével) való fenyegetésekor. Akkor Brüsszelnek az új gazdaságkormányzási szabályok hitelessége lebegett a szeme előtt, és most ugyanaz a hitelesség kerülne veszélybe a magyarok milliói előtt, ha a megtett erőfeszítések fölött szemet hunynának - írja a Bruxinfo.

Az Európai Bizottságnak különösen az új intézkedések bejelentése óta már nem Magyarország, hanem néhány más tagállam miatt fő a feje. Belgium és esetleg egy-két más ország kapcsán Brüsszel pénzügyi szankciókat mérlegel, míg Málta egy év után visszakerülhet a deficiteljárásba. Mintegy intő példaként arra, hogy a deficiteljárásból kikerülve sem lehet hátradőlni.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Továbbra is óriási Magyar Péterék fölénye
Privátbankár.hu | 2026. június 9. 15:33
Megérkeztek az Europion legfrissebb számai.
Makro / Külgazdaság Tempót válthat a magyar gazdaság, de ehhez fegyelmezett költségvetés is kell
Sipos Ildikó | 2026. június 9. 15:11
Fegyelmezett költségvetésre és termelékenységi fordulatra van szükség a magyar gazdaság növekedéséhez, hangzott el a K&H keddi sajtóeseményén.      
Makro / Külgazdaság Itt a magyarázat a kormány lépésére – ezért nyúlhattak bele a védett árak rendszerébe
Privátbankár.hu | 2026. június 9. 14:13
A hétfő esti Magyar Közlönyből derült ki, hogy a kormány megemelte a stratégiai üzemanyagkészletekből felszabadított benzin és gázolaj értékesítési árát.
Makro / Külgazdaság A Wallis Csoport árbevétele rekordszintre nőtt
Privátbankár.hu | 2026. június 9. 12:54
A 18 országban jelen lévő vállalatcsoport rekordárbevétele elsősorban a nemzetközi piacokon elért növekedésnek köszönhető.
Makro / Külgazdaság Ennél nagyobb jelzés nem is kell a Magyar Nemzeti Banknak?
Imre Lőrinc | 2026. június 9. 12:48
Májusban óriási meglepetésre a várt enyhe gyorsulás helyett 1,8 százalékra lassult az éves alapú áremelkedési ütem Magyarországon. Az elemzők szerint a Magyar Nemzeti Bank (MNB) a csökkenő inflációt, az erős forintot és a valószínűleg csak fokozatosan kivezetendő árstopokat látva február után júniusban is mérsékelheti az alapkamatot.
Makro / Külgazdaság Kiderült, mire lehet számítani a benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2026. június 9. 10:53
A védett ár természetesen még marad.
Makro / Külgazdaság Jó hírrel indul a nap: csökkent az infláció
Privátbankár.hu | 2026. június 9. 08:30
Májusban a fogyasztói árak átlagosan 1,8 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbi értéket, havi szinten pedig stagnáltak – közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Makro / Külgazdaság Csúcsot döntött a magyar villamosenergia-piac
Privátbankár.hu | 2026. június 8. 20:00
A hazai villamosenergia-termelés nagyjából 52 százalékát adták májusban a megújuló energiát használó erőművek – számol be róla G7.
Makro / Külgazdaság Elkerültük a bóvlit, de a neheze még csak most jön
Privátbankár.hu | 2026. június 8. 16:15
Az idei első, Magyarország szuverén államadósság-besorolását érintő hitelminősítői kör leminősítés nélkül lezárult. A GKI Gazdaságkutató Zrt. elemzése szerint a leminősítés elkerülése valójában időnyerést jelent. A GKI azt vizsgálta meg, hogy a következő 3-4 hónapban mit kell a kormánynak teljesítenie ahhoz, hogy a november végi, december eleji minősítői kör se hozzon rossz hírt.
Makro / Külgazdaság Itt van minden, ami a nyugdíjas SZÉP-kártyáról eddig tudható
Privátbankár.hu | 2026. június 8. 13:45
Egyre több információ ismert a kormány által bevezetendő, nyugdíjas SZÉP-kártyáról, de vannak még kérdőjelek.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG