3p
Péntek este nem tehetett mást a görög kormány, minthogy engedett a hetek óta játszott orosz rulettben. Európa nyilvánvalóvá tette, hogy nincs komoly engedmény, a görög kassza pedig kiürült.

Minden jó, ha jó a vége

Végre összejött a megegyezés, pontosabban az eddigi program 4 hónapos meghosszabbítása. Ez csak annyit jelent, hogy az ország a lélegeztető gépen marad, amíg meg nem egyeznek egy új programról. És még ennek is van egy feltétele: ma be kell adnia a görög kormánynak egy listát, hogy az eddigi vállalásokat mivel egészíti még ki, hogy a 4 hónapos időszak alatt ugyanolyan egyensúly és elsődleges költségvetési többlet legyen, mint eddig.

Tárgyalástechnika: amikor Bruce Willis  az arcodba üvölti, hogy Hazug!

Nem volt sétagalopp a megegyezéshez vezető út: a Bruce Willishez hasonlított görög pénzügyminiszter állítólag üvöltözött és hazugnak nevezte az eurócsoport elnökét. Részletek >>

Mindez azt jelenti, hogy fizetési könnyítést, egyensúlyrontást, költekezési lehetőséget, adósság elengedést vagy halasztást nem értek el a görögök, és Európa nem is engedhetett ezekben. Ami mozgásterük maradt, az a költségvetési bevételek és kiadások szerkezetének alakítása anélkül, hogy az egyenleg változna. Például megnövelhetik az adóbeszedés hatékonyságát, vagy mérsékelhetik az állami bürokráciát, és az így befolyó többletforrást tetszés szerint elkölthetik (pl. elhalasztják vagy mérséklik a tervbe vett áfa emelést).

Kábították a népet?

Ezek után azzal vádolják a görög kormányfőt, hogy illúziót árult a választóknak a kampányban, hisz tényleges, komoly mozgástere nincs. Ezt Ciprasz úgy próbálta tompítani, hogy nagy görög tárgyalási sikernek nevezte az eredményeket. Ez így jól is van, a választókat meg kell nyugtatni, illúzióik egy részét meghagyni. Ez egyáltalán nem rossz taktika, itthon is bevált már.

A görög nép viszont tényleg örül. Na nem az eredménynek, hanem annak, hogy sikerül az eurózónában maradni, és megtakarításaik biztonságban lesznek. Nagyon jól tudták, hogy a legrosszabb megoldás az euró elvesztése, ehhez képest a jelenlegi szigorú gazdaságpolitika csak apró kellemetlenség.

Varufakisz pénzügyminiszter vasárnap nagyon bizonygatta, hogy hibátlan listát állít össze mára, melyet a pénzügyminiszterek biztosan elfogadnak. Most már tudja, hogy vékony jégen táncol, hisz ha nem fogadják el ajánlatát, akkor a 3 napos ünnep után már könnyen arra ébredhetne a görög nép, hogy nincs mit felvenni a bankokból.

Magyarázzák a bizonyítványt

Mindazonáltal kommunikációs szinten próbálják elfogadhatóbbá tenni a helyzetet. Törölték pl. a trojka kifejezést, és diszkréten csak a „3 intézményt” emlegetik. Ciprasz közölte: Görögország maga mögött hagyta a megszorításokat, a mentőprogramot és a trojkát. A választókat meg kellett nyugtatni.

Az ellenzék kemény szavakkal ostorozta a kormányt. Közölték, hogy az bármilyen propaganda kampányt folytat, nem tudják elfedni azt a tényt, hogy illúziókba ringatták, majd becsapták a választóikat.

Mindazonáltal a pénteki megállapodás időt jelent a görögöknek, 4 hónap alatt felkészülhetnek a következő mentőcsomagra úgy, hogy ezt a nép számára is elfogadhatóbb köntösbe csomagolják. Görögország most már az egyetlen, amelyik újabb mentőcsomagra szorul, miután Portugália és Írország már túljutottak a sajátjaikon.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Putyin kinyitotta a kiskaput
Privátbankár.hu | 2024. március 29. 11:33
Oroszország lehetetlenné tette annak az ellenőrző testületnek a működését, amely rajta tartotta a szemét Észak-Koreán. Phenjan így nagyobb esélyt kapott sötét húzásai lebonyolítására.
Makro / Külgazdaság Mégis, mi van most a forinttal?
Privátbankár.hu | 2024. március 29. 10:40
Erősödést ért el a forint a hétfőhöz képest, de azért még van mit ledolgozni. 
Makro / Külgazdaság Németország viheti rosszba a magyar gazdaságot, kritikát kapott a kormány
Privátbankár.hu | 2024. március 29. 09:29
Utólag úgy látszik, nem volt okos döntés az elmúlt másfél évtizedben az Orbán-kormányok részéről, hogy teljesen kiszolgálták a Magyarországon megtelepedett német autógyártókat.
Makro / Külgazdaság Magyarország kétségbeejtő helyzetbe kerülhet hamarosan az orosz energiafüggősége miatt?
Privátbankár.hu | 2024. március 29. 08:09
Az év második felében keményebbé válhat az Oroszországgal szembeni uniós szankciópolitika, mivel akkor már csak Magyarország lesz kiszolgáltatott az orosz energiahordozóknak  – véli Peter Zeihan amerikai geostratégiai szakértő.
Makro / Külgazdaság Jön az uniós pénz, több mint 155 milliárdra pályázhatnak a hazai kis cégek
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 16:46
Megjelent és április végétől rendelkezésre áll a hazai mikro- és kkv-k részére az európai uniós forrású KKV Technológia Plusz Hitelprogram, amely nulla százalékos kamat mellett kínál kedvező finanszírozást új fejlesztésekre és értéknövelő beruházásokra – közölte a Magyar Fejlesztési Bank (MFB).
Makro / Külgazdaság Lenyűgöző videó került elő Varga Judit, Rogán Antal és Gulyás Gergely közös múltjából
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 12:48
Magyar Péter vádjainak fényében a szereplők minden egyes arcrándulása egészen új értelmezést nyer.
Makro / Külgazdaság Valamit már mondott az ügyészségnek Varga Judit - kihallgatták a hangfelvétel ügyében
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 10:56
Elárulta az ügyészség, hogy berendelték a volt igazságügyminisztert a Magyar Péter vádjai kapcsán indult eljárás során.
Makro / Külgazdaság Hszi Csin-ping nem hagyja magát
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 09:06
És a kínai fejlődést sem engedi megállítani. Erről is beszélt a kínai vezető a holland miniszterelnökkel történt találkozója után.
Makro / Külgazdaság Végre egy jó hírt is kapott Orbán Viktor, itt vannak a friss adatok
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 08:30
A bruttó átlagbér már 600 ezer forint felett jár, 14,6 százalékos növekedéssel.
Makro / Külgazdaság Kitalálja, milyen nevek nem hangzottak el Varga Judit közel kétórás interjújában?
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 07:16
Sokat beszélt, de a lényegről kevesett mondott a volt miniszter.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG