4p
Nagyon ráfeküdt Barack Obama az amerikai diplomácia rendbetételére, Kuba után Vietnám felé nyitott hatalmasat. Bár több lépését is meg lehet kérdőjelezni, alapvetően az látszik, hogy az elnök olyan örökséget akar maga után hagyni, amelyet az erősen eltérő külpolitikai hozzáállású utódjelöltek nem tudnak majd olyan egyszerűen visszacsinálni.
Obama Vietnámban. Kép forrása:EPA/HOANG DINH NAM/POOL

Az amerikai elnök Hanoiban találkozott a Vietnám irányítását frissen átvevő Tran Dai Quanggal, és rögtön történelmet is írt, ha már arra járt: eltörölte a több évtizedre visszanyúló fegyverembargót, azaz az amerikai cégek most már szabadon kereskedhetnek fegyverekkel a kelet-ázsiai országban is.

Ez egy újabb lépés a két ország fagyos viszonyának enyhítése felé, ami elsősorban a Kínával kapcsolatos közös aggodalomnak köszönhető. Másfelől azt is bizonyítja, hogy az Egyesült Államok, ha stratégiai érdeke fűződik hozzá, gond nélkül túllép az emberjogi problémákon – írja az Economist.

Putyinéknak is reagálni kell

A döntés egyelőre nyilvánvalóan szimbolikus, és nem ettől fog jelentősen fejlődni  a vietnámi haderő sem, de üzenetet jelent a dél-kínai szigeteken Vietnámmal egyre komolyabb területi vitába keveredő Kínának is.

A most elérhetővé vált amerikai haditechnika beépítése több évébe fog kerülni a pocsék anyagi helyzetben lévő és erősen oroszfüggő Vietnámnak, ráadásul Washington döntése nyomán nem elképzelhetetlen, hogy Moszkva is lépni fog, mivel Putyinék mindenképpen szeretnék elkerülni az amerikai befolyás megerősödését az országban.

De akkor miért is volt fontos megegyezni?

Az ok nagyon prózai: a vietnámi átlagemberek többsége gyűlöli a kínaiakat. Bár már régóta látszott, hogy Vietnám egyre inkább nyit az Egyesült Államok felé, ennek ütemét lényegesen felgyorsította a Kínával szemben megerősödő bizalmatlanság. A fegyverembargó eltörlése az elemzők szerint elsősorban üzenet a vietnámi Kommunista Párt konzervatívabb felének, akik titokban még mindig az amerikai hátbatámadástól tartanak.

Obamáéknak pedig nagy szüksége van a vietnámi bizalomra, mivel az egyre terjeszkedő Kínát a vitatott nemzetközi vizekről is ki kell szorítania, ráadásul délkelet-vietnámi a Cam Ranh-öbölbéli tengerészeti bázisra már régóta igényt tartana az amerikai tengerészet.

Ami mindenesetre biztos az az, hogy egyre inkább úgy tűnik, hogy a nagy diplomáciai nyitás közben az Egyesült Államok saját korábbi kijelentéseivel megy szembe, az előzetesen megkövetelt emberi jogi reformok a legnagyobb jóindulattal is csak enyhének nevezhetőek: elég csak arra gondolni, hogy a jelenlegi vietnámi kormányban is több volt titkosrendőr ül, vagy arra, ahogy a durva környezetszennyezés ellen tiltakozó aktivistákat elhallgattatta a kommunista vezetés.

Bekeményített az amerikai külpolitika

Amellett, hogy Obama több mint ötven év után lényegesen lazította a kubai embargót, ráadásul az országba is ellátogatott, az Egyesült Államok egyre inkább a közel-keleti helyzet megoldására is fókuszál.

Persze ott van a Romániába telepített 800 millió dolláros rakétapajzs is, amelyet hivatalosan a NATO fog használni, de egyelőre még amerikai felügyelet alatt áll. Ez hivatalosan Irántól és más szélsőséges országoktól kell, hogy megvédje Európát, de a Kreml véleménye szerint Amerika ezzel akarja semlegesíteni Oroszország atomfegyvereit egy esetleges háború esetén.

Obama mindenesetre elég komoly diplomáciai és külpolitikai örökséget hagy maga után, és a TTIP-t is megkötik az új elnök megválasztása előtt. Bárki is követi az első fekete elnököt a székében, az biztos, hogy nem fogja könnyedén visszacsinálni a megkötött szerződéseket és nyitásokat.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Putyin kinyitotta a kiskaput
Privátbankár.hu | 2024. március 29. 11:33
Oroszország lehetetlenné tette annak az ellenőrző testületnek a működését, amely rajta tartotta a szemét Észak-Koreán. Phenjan így nagyobb esélyt kapott sötét húzásai lebonyolítására.
Makro / Külgazdaság Mégis, mi van most a forinttal?
Privátbankár.hu | 2024. március 29. 10:40
Erősödést ért el a forint a hétfőhöz képest, de azért még van mit ledolgozni. 
Makro / Külgazdaság Németország viheti rosszba a magyar gazdaságot, kritikát kapott a kormány
Privátbankár.hu | 2024. március 29. 09:29
Utólag úgy látszik, nem volt okos döntés az elmúlt másfél évtizedben az Orbán-kormányok részéről, hogy teljesen kiszolgálták a Magyarországon megtelepedett német autógyártókat.
Makro / Külgazdaság Magyarország kétségbeejtő helyzetbe kerülhet hamarosan az orosz energiafüggősége miatt?
Privátbankár.hu | 2024. március 29. 08:09
Az év második felében keményebbé válhat az Oroszországgal szembeni uniós szankciópolitika, mivel akkor már csak Magyarország lesz kiszolgáltatott az orosz energiahordozóknak  – véli Peter Zeihan amerikai geostratégiai szakértő.
Makro / Külgazdaság Jön az uniós pénz, több mint 155 milliárdra pályázhatnak a hazai kis cégek
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 16:46
Megjelent és április végétől rendelkezésre áll a hazai mikro- és kkv-k részére az európai uniós forrású KKV Technológia Plusz Hitelprogram, amely nulla százalékos kamat mellett kínál kedvező finanszírozást új fejlesztésekre és értéknövelő beruházásokra – közölte a Magyar Fejlesztési Bank (MFB).
Makro / Külgazdaság Lenyűgöző videó került elő Varga Judit, Rogán Antal és Gulyás Gergely közös múltjából
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 12:48
Magyar Péter vádjainak fényében a szereplők minden egyes arcrándulása egészen új értelmezést nyer.
Makro / Külgazdaság Valamit már mondott az ügyészségnek Varga Judit - kihallgatták a hangfelvétel ügyében
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 10:56
Elárulta az ügyészség, hogy berendelték a volt igazságügyminisztert a Magyar Péter vádjai kapcsán indult eljárás során.
Makro / Külgazdaság Hszi Csin-ping nem hagyja magát
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 09:06
És a kínai fejlődést sem engedi megállítani. Erről is beszélt a kínai vezető a holland miniszterelnökkel történt találkozója után.
Makro / Külgazdaság Végre egy jó hírt is kapott Orbán Viktor, itt vannak a friss adatok
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 08:30
A bruttó átlagbér már 600 ezer forint felett jár, 14,6 százalékos növekedéssel.
Makro / Külgazdaság Kitalálja, milyen nevek nem hangzottak el Varga Judit közel kétórás interjújában?
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 07:16
Sokat beszélt, de a lényegről kevesett mondott a volt miniszter.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG