4p

Mit remélt Magyarország az EU-tagságtól és mi lett mindebből 20 év alatt?
Devizahitelezés, euróbevezetés, uniós pénzek, kilátások - online Klasszis Klubtalálkozó élőben Medgyessy Péterrel!

Vegyen részt és kérdezzen Ön is Magyarország korábbi miniszterelnökétől!

2024. április 22. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

A rubel összeomlása és a Krím tavaly márciusi elfoglalása egy csapásra megváltoztatta a politikai hangulatot. Mind Minszk, mind Asztana közelebb húzódott a Nyugathoz és Kijevhez. Oroszország nagyhatalmi státuszának restaurációja helyett azt látjuk, hogy az EGU államai inkább Pekingtől válnak egyre inkább függővé, amely viszont megkéri az árát a segítségnyújtásnak.

Még egy hónapos sincs, de már a szétesés határozott jeleit mutatja az orosz elnök dédelgetett mega-projektje, amit az Európai Unió ellensúlyának szántak a Kreml-ben. Igen, az Eurázsiai Gazdasági Unióról (EGU) van szó, amely 183 millió embert érint és négyezermilliárd dollár gazdasági teljesítmény áll mögötte. De miért ugrálnak le a fedélzetről a részvevők?

Az elődszervezet Eurázsiai Vámunió Moszkva melletti két másik alapító tagja, Belarusz és Kazahsztán már tavaly megtapasztalhatta a hátrányokat. A rubel árfolyamának összeomlása miatt Oroszországba irányuló exportjuk hirtelen nagyon megdrágult, ellenben az import olcsó lett, így termelőik egyszerre vesztettek piacot Oroszországban és otthon is. A kazah-orosz kétoldalú kereskedelem volumene tavaly 20%-kal esett.

A Moszkvában zajló pénzügyi viharok hatására a belarusz rubel idén 30%-ot zuhant és ezzel a világ legrosszabban teljesítő valutája lett. A minszki jegybanknak január 9-én 25%-ra kellett emelnie az alapkamatot. A kazah tenge is a leértékelés szélén táncol.

A megrendült politikai projekt

A jelenlegi EGU-t Putyin és környezete csupán egy lépcsőnek tekintette a teljes politikai unió felé, amely magába foglalja az összes korábbi szovjet területeket.  De a Krím tavaly márciusi elfoglalása egy csapásra megváltoztatta a politikai hangulatot. Mind Minszk, mind Asztana közelebb húzódott a Nyugathoz és Kijevhez az egyoldalú lépés hatására.

Olaj volt a tűzre, hogy Putyin egy tavalyi beszédében megkérdőjelezte, hogy Kazahsztán valaha is létezett-e, mint önálló állam. Asztana azonnal lépett és 2014 októberében pont ugyanolyan stratégiai partnerségi és együttműködési megállapodást kötött az Európai Unióval, mint az az Ukrajna, ahol március óta orosz katonák harcolnak.

A fehérorosz elnök pedig éppen tegnap jelentette ki, hogy országa fenntartja magának a jogot, hogy kilépjen az EGU-ból, ha a tagországok nem tartják be a szervezet keretében megkötött megállapodásokat. Itt főként az eszkalálódott tej- és húsháborúra utalt.

Azerbajdzsán pedig Örményország várható csatlakozása miatt kezeli fenntartásokkal a az egész EGU projektet, így inkább megmarad Moszkva és a Nyugat közötti egyensúlyozásnál, mint a Kaszpi-régió energiahatalma.

Moszkva és Brüsszel kóstolgatja egymást

Az EGU indításakor Vlagyimir Csizov, Oroszország EU-hoz rendelt nagykövete tárgyalásra szólította fel az EU-t. Egy közös Eurázsiai gazdasági térség létrehozását javasolta, amelynek tagjai lennének a volt EU-s Keleti Partnerség országai, így Grúzia, Moldova és Ukrajna is. Ez Csizov szerint jóval kedvezőbb lenne az európaiak számára, mint a konfliktusoktól gyötört Transzatlanti Szabadkereskedelmi Megállapodás.

Sokak megdöbbenésére Berlin fölvette a kesztyűt és a davosi világgazdasági fórumon egy hete Merkel bejelentette, hogy a német kormány hajlandó tárgyalni egy európai-orosz szabadkereskedelmi övezetről, ha Moszkva segít rendezni az ukrán válságot és tiszteletben tartja a minszki tűzszüneti megállapodást. Nos, a katonai eszkaláció Kelet-Ukrajnában egyenlőre nem az áttörés fele mutat.

Az eddigi nyertes: Kína

A Kreml víziójának megvalósulása és Oroszország nagyhatalmi státuszának restaurációja helyett azt látjuk, hogy az EGU államai Pekingtől válnak egyre inkább függővé. Ahogy Moszva egyre mélyebbre süllyed a recesszióban, úgy veszti el kereskedelmi befolyását és kell hazaküldeni sok vendégmunkást Ukrajnába és Közép-Ázsiába.

Kazahsztán 2013-ban állapodott Kínával egy 30 milliárd dolláros üzlet keretében a Közel-Keleten kívüli legnagyobb olajmező, a Kasagan kitermeléséről, függetlenítve ezzel az ország olajiparát az orosz tulajdonú szállítási útvonalaktól. 2014 decemberében újabb 14 milliárd dolláros üzletet kötöttek Kínával energetikai és infrastrukturális fejlesztésekről.

A szorult helyzetben lévő oroszokkal még nagyobb gázüzletek köttett Peking. A kínaiak pedig megkérik a segítségnyújtás árát. A tavaly novemberi 400 milliárd dolláros orosz-kínai energia-megállapodás után közvetlenül jelentették be, hogy Moszkva a legmodernebb, S-400-as légvédelmi rakétarendszerét szállítja le Pekingnek.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Kihúz-e minket a csávából Nagy Márton új elképzelése?
Privátbankár.hu | 2024. április 19. 11:29
A Klasszis Média Lapcsoport állandó szerzője, Bod Péter Ákos volt jegybankelnök, egyetemi tanár, közgazdász a nemzetgazdasági miniszter által jegyzett versenyképességi stratégiát elemzi.
Makro / Külgazdaság Kérdezzen Ön is Medgyessy Pétertől - hétfőn, a Klasszis Klubban
Privátbankár.hu | 2024. április 18. 15:13
Ehhez nem kell mást tennie, mint ingyenesen regisztrálni az április 22-én, hétfőn 15:30 órakor kezdődő eseményre.
Makro / Külgazdaság Kalapozásba fogott az ukrán kormány Washingtonban
Mester Nándor | 2024. április 18. 15:01
A Világbank és a Nemzetközi Valutaalap (IMF) tavaszi ülését használja fel az ukrán vezetés, hogy megszerezze a gazdaság stabilizálásához szükséges pénzt vagy annak egy részét. Közben amerikai befektetőkkel is tárgyal az újjáépítési projektekről.
Makro / Külgazdaság Rekordmagas szinten a csehországi személyautó-gyártás
Privátbankár.hu | 2024. április 18. 14:29
Az első negyedévben éves szinten 11,5 százalékkal 394 443 darabra nőtt a személyautó-gyártás Csehországban - közölte a cseh autóipari szövetség csütörtökön Prágában. A közlemény szerint ez az eddigi legmagasabb első negyedévi termelési adat.
Makro / Külgazdaság Fizethetjük majd a gigantikus kamatokat
Privátbankár.hu | 2024. április 18. 12:33
A meghirdetett mennyiségnél 20 milliárd forinttal nagyobb összegben, 50 milliárd forintért értékesített 3, 5 és 10 éves lejáratú államkötvényeket, emelkedő átlaghozam mellett csütörtöki aukcióján az Államadósság Kezelő Központ.
Makro / Külgazdaság A háborúnak van egy eddig nem látott veszélye is
Privátbankár.hu | 2024. április 18. 11:57
Környezeti károkat okozhatnak a rossz kondíciójú, biztosítással nem rendelkező, homályos orosz tulajdoni hátterű árnyékflotta tankerei.
Makro / Külgazdaság Szeretne új autót? Itt vannak az európai piac statisztikái!
Privátbankár.hu | 2024. április 18. 11:28
Csökkent a forgalomba helyezett új autók száma márciusban az egy évvel korábbihoz képest az Európai Unióban az európai autógyártók szakmai képviseleti szervezete, az ACEA honlapjára csütörtökön fölkerült adatok szerint.
Makro / Külgazdaság Újabb inflációs adatok érkeztek, nézze csak!
Privátbankár.hu | 2024. április 18. 10:38
Az OECD-országokban februárban átlagosan 5,7 százalék volt az éves infláció, míg az élelmiszer- és energiaárak nélkül számított maginfláció 6,4 százalékra csökkent.
Makro / Külgazdaság Itt van V. Naszályi Márta válasza a Várnegyed fideszes kerületi lapjára
Kormos Olga | 2024. április 18. 08:11
Budapest I. kerületében már jóval az önkormányzati választások kampányhajrája előtt dúlt a harc. A Várnegyed irányításáért már most négyen jelezték indulásukat, miközben V. Naszályi Márta, a Budavári Önkormányzat polgármestere úgy döntött: a kormánypárt kezébe került kerületi lap ellenében saját hírlevelet indít, és feljelenti Sára Botond főispánt. Sorozatunkban a június 9-i önkormányzati választások legérdekesebbnek ígérkező összecsapásait mutatjuk be.
Makro / Külgazdaság Vigyázat! Hatalmas benzinár-emelés közeleg
Privátbankár.hu | 2024. április 17. 10:17
A 95-ös oktánszámú üzemanyag bruttó 7 forinttal kerül többe péntektől, a gázolaj ára viszont 6 forinttal csökken, így utóbbi lesz már olcsóbb.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG